A Boráros tér mögött, az Ipar u. 3. alatt megnyílt Merz Ház galéria-kávézó-könyvesbolt triászként aposztrofálja magát, de sokkal több annál: izgalmas kortárs művészeti gócpont van kialakulóban.
A
„Romos avantgarde” c. nyári szabadegyetemükön felvonult szinte a teljes, balatonboglári gyökerű, FMK-n, Black-Black-en edzett hazai neoavantgarde gárda, St. Auby Tamástól kezdve Bada Dadán, Lois Viktoron át Ladik Katalinig. Az ifjak sem hiányoztak, Erdős Virág felolvasott, Fehér Ferenc ismét lenyűgöző táncszólót hozott, a frissen végzett képzőművészekből álló Corporation csoport apokaliptikus hangvételű munkákkal jelentkezett.
A Merz két vezetője Triceps (Lantos László) és Gas (Gastner János) az egykori Black-Black gurujai számára a Ferencvárosi Önkormányzat ajánlotta fel a 600 m2-es, romos (na jó, puritán) pincét, mely rutinos, egyben anarchista művészetszervezői tevékenységük nyomán meglepően gyors tempóban kezd megtelni élettel, művészettel, érdeklődőkkel
A hétköznapok a Merzben nyugisak, (bár a kávézó és a könyvesbolt folyamatosan üzemel, és a kiállítások bármikor megnézhetőek) de a csütörtök-péntek-szombat blokk komoly lelki-fizikai rákészülést igényel. Jelenleg a kiváncsiskodók Bogdándy Zoltán Szultán szobraiba, Lois Viktor géphangszereibe, Bada Tibor jellegzetes munkáiba ütközhetnek, melyek termékenyen keverednek a legújabb kiállítási anyaggal, a cigány festők képeivel. A szeptember 25-27.-i hétvége is nagyon súlyos lesz, csütörtökön Nagy Gergely prózája és Shinya Tsukamoto kegyetlen performance filmje, pénteken Gergye Krisztián, szombaton Szemző Tibor szolgáltatja a megfelelő adag művészeti dózist a függőknek, „rádolgozásként” pedig szept 29.-én és 30-án ázsiai performance fesztivál javasolható japán, kínai, fülöp-szigeteki és burmai fellépőkkel, fineartsmusic. és Opál Színházas koncerttel súlyosbítva.
Aki nagyon siet, talán még elcsíp egy-egy régi Kraftwerk bakelitet vagy egy fekete tollboát Szabó Benke Róbert különleges kiárusításán. A 33 című kiállítás és akciósorozat divattervező-képzőművésze egy furcsa véletlen folytán kipakolt addigi albérletéből, s néhány napra lakás nélkül maradván, ezen interregnumban totálisan felforgatta, berendezte és belakta a Merz nagytermét, a kiállítást stílusosan divatbemutatóval és kiárusítással fűszerezve. A recycling stílus nagymestere döbbenetes gyűjteménnyel bír, melynek derékhadát a hatvanas-hetvenes évek ruhái teszik ki, de jelentős szerephez jutnak a színpadi jelmezek, az egyedi, különleges tárgyak (pl. egy gyönyörű, hímzett selyem ernyő Japánból) és a sokszorosított divat nagyüzemi termékei is (pl. póló Mona Lisa arcképével). Az addig kifejezetten kopár és némiképp barátságtalan tér így személyes térré változott, de természetesen maguk a kiállítási tárgyak, – a ritkaságszámba menő ruhadarabok, a lemezgyűjtemény, a hetvenes-nyolcvanas évekből származó kultusztárgyak, a számos fotó, a szentképek – ezzel a gesztussal műtárggyá lényegültek át, privát jellegüktől (a galéria környezete által), ha nem is elszakadva, de mindenképpen eltávolodva. A teret beszélgető-sarkak osztják, Kelet és Nyugat versenyez a látogatók figyelméért, itt Michael Jackson sasol egy táskáról, ott egy haikuként összesűrűsödött pillanat vár ránk. Populáris kultúra és magaskultúra érzékeny és kifejezetten szellemes kombinációinak lehetünk tanúi, az eredeti és a hamisítvány közötti határvonalon merenghetünk.
A tárgy-együttesek kombinációját egészen a gyermekkorban gyökerező, privát narratívák szervezik, melyekre leginkább a művész alapos tárlatvezetésekor derül fény. (Ha hasonlóan könnyed és kaméleon-szerű attitűd után vadászunk, akkor Szentkuthyra bukkanhatunk, akinél az átöltözés, mint a személyiségváltás lehetőségeit magában hordozó gesztus szintén ugyanilyen magától értetődő.) De ne feledjük egy pillanatig sem, hogy Szabó Benke Róbert, a címben jelzett, éppen krisztusi korba lépett – énjeit jelmezként cserélgető művész – személyes tárgyai éppúgy játékos elfedései énjének, mint alteregói, a Jézus-figurától a luciferi képmáson át a transzszexuális gésa-alakig.
Közel mehetünk ugyan a tárgyakhoz, kinyitogathatjuk az egymás mellett sorakozó, bizarr, nosztalgikus együttesekkel megtöltött, hatalmas szekrényeket (Filó Verásan: „emlékszobákat”), sőt, akár meg is vásárolhatunk bármit, de ettől még nem fejthetjük meg a sokszoros duplikátumokba osztódó, onnan bármikor elillanó, rejtőzködő személyiség titkát.
miss klaviatúra
