Nem könnyű a Rádió C-nek. Európa első, Magyarország egyetlen roma rádiója. Nemcsak az előítéletek ellen kell küzdenie, hanem a támogatásokért. Volt időszak, amikor ez olyan gyengén folydogált, hogy az adó csak zenét sugárzott. Talán ezért is gondolták úgy, hogy idén is nagyszabású bulit szerveznek, amelyre majd tódul a nép, és az összejött pénzt a működésre fordíthatják. Tódulásról azonban szó sem volt.
Tavaly az Almássy Téri Szabadidőközpont szűknek bizonyult, így aztán a Petőfi Csarnokba szervezték a támogatói estet, hogy mindenkinek jusson elég tér és levegő a bulizáshoz. A szórólap 6 órára hirdeti a muri kezdetét, ami első blikkre korainak tűnik, de ha az ember optimista, azért csak bekocog fél 7-re. Aztán persze csalódik.
Ácsorgunk a pénztár előtt, ahol egy Nagy Ember dönti éppen a pénztáros kisasszonyra az üvegablakot: mi az, hogy nem kap az ingyen belépőjéhez mégegy kitűzőt is bónuszban, hiszen az neki jár. Most akkor álljunk meg egy pillanatra: kétségtelen, hogy az ember nagy, és egy nagy embernek – pontosabban asszonynak - a munkatársa, de egy nyavajás kitűzőért ekkora patáliát csapni már az elején – no, ez minden, csak nem gáláns dolog. Az este folyamán többször próbáltam rájönni, hogy a kitűző jelent-e bármilyen előnyt viselője számára, de nem sikerült kiderítenem. Tegyük fel tehát: nem jelent. Emberünk azért büszkén viseli, megdolgozott érte.
Nemúgy Emilio a közönség bizalmáért. Az est folyamán átlagosan 40 percet a színpadon töltő neves roma előadók közül talán ő teljesített a legrosszabbul. A Babos Project Romaniban feltűnt tehetséges szájdobosnak nem ál jól a popműfaj. Másfél órás késéssel jön be a színpadra, és sajnos nem tud kezdeni semmit azzal a ténnyel, hogy a félplayback majdnem egészre sikeredik: nemcsak a kiséretet, hanem Emilio hangját is hallani a CD-ről. Így aztán a legjobb részek azok, amikor alap nélkül improvizál: itt nem kell a bugyuta szöveget szajkózni.
A Váradi Roma Café legalább élőben nyomja: a lassan száz főre dagadó hallgatóság közelebb nyomul a színpadhoz, már nemcsak az óvodáskorúak táncolnak, hanem egy-két felnőtt is megpróbálkozik a dologgal. Az est folyamán egyébként a sör mellett a cola és a pattogatott kukorica a sláger. Utóbbinak fő erénye, hogy közvetlenül az ajtó mellett árulják, de személyes tapasztalatokra támaszkodva kijelenthető: a sajtos popcornnál ezen az estén valószínűleg nincs jobb csemege. Sajnos ezt mások is így gondolják, így a terem rohangáló gyerekekkel tarkított padlója hamarosan eltaposott kukoricával telítődik. Nagy siker még a Rádió C új szlogenjével, ("Barnuljunk együtt") ékesített póló, és az sem elhanyagolható tény, hogy a pultoknál egy pohár sör áráért korsóval csapolnak.
Az est sztárja természetesen Bangó Margit, aki szintén félig-meddig playbackről kezdi, aztán bedobja az egészet a stuba, nekiáll élőben - végülis nincs mit szégyellnie, remekül ért hozzá, hogyan csináljon hangulatot. A fellépők közül egyébként egyedül ő volt az, aki nem rohant el két perccel az utolsó hang után. Az előtérben letelepedve, beszélgetve töltötte az este nagy részét. Na, ezt sem tanítják feltétlenül a mindenféle iskolákban.
A tömegnek nem nevezhető társaság nagysága egyébként nagyjából eddigre tetőzik. Kevesen, sajnos nagyon kevesen vannak, többen mondják, hogy a tavalyi bulin jóval többeknek támadt kedve úgy segíteni, hogy közben még jól is érzik magukat. Kérdés, hogy ha ennyire nem érdekli az embereket a hazai média ezen szeglete, vajon nem reménytelen-e elvárni, hogy azoktól segítséget kapjanak, akiknek igazán lehetősége lenne adni.
Mindenesetre azok, akik maradtak a Petőfi Csarnokban jól mulatnak, és ehhez a Parno Graszt és az Ando Drom is nagyban hozzájárul. A két, félig - vagy tán egészen - amatőr társaság megmutatja, hogy kevés pénzből is lehet minőséget létrehozni, nem kell más, csak néhány gitár, bőgő, kanna, nomeg erősítés ahhoz, hogy ne konzervzene szóljon a színpadról.
A bulit a Rádió C élőben adja, így jóval több ember lehet részese mint a PeCSában. A késői kezdés miatt persze minden csúszik, így az utolsó – vagy utolsó előtti – trolit megcélozva Bódi Gusztiról sikerül lemaradnom. Büntetésképpen zuhog az eső, úgy kellett nekem, minek rohanok el a vége előtt, nem vagyok én Hamupipőke. A rádióból hallgatva úgy tűnik, megy ez a buli nélkülem is. Legalábbis azoknak a – sajnos – keveseknek, akik hajlandók voltak kifizetni a háromezer-párszáz forintos belépőt.
Kónya Orsolya
A fotókat Egyed Péter készítette
Kapcsolódó link:
A Petőfi Csarnok honlapja
A Rádió C oldala
