napi online kultúra és tudomány

RIPORT
Súgó Csiga Díj Gála az Operett Színházban
2004. március 30.




A 4. Súgó Csiga Díj Gála arra mindenképpen alkalmas, hogy életünkben először, különösebb következmények nélkül belépjünk a magyar operett szentélyébe. A programlapon feltüntetett térképecske arról árulkodik, nem csak mi vagyunk ezzel így. A beléptetésért felelős, csini hostesslányok is ki vannak tanítva, mit kezdjenek az idegenül bolyongóval. Különös alkalom lehet ez az Operett Színház életében. Hogy a sajátomról már ne is beszéljek.

A celebritikik egyelőre távol maradnak az eseménytől, hiába no, nálunk több okból sincs mód limuzinos antréra, de talán a legfontosabb ezek közül, hogy este nyolckor még minden színész bőven dolgozik. Megérkezésükig majd egymást stíröljük. Az elegancia különböző fokain állunk: a szmokingtól az oldalzsebes vadásznadrágig minden megtalálható. Én egy zakóval tompítom tiszteletlenségemet.

A programban elsőként az Operett Színház Rómeó és Júliája szerepel, így van nagy meglepetés, mikor a hatalmas, vörös bársonyfüggöny elé Hajós András lép ki. Ez némiképp old a zsöllyefeszültségen. Hajósnak – mondjon bárki bármit – jó szövege van, de a helyszín és a személy közti kontraszt süt a színpadról.



Pedig az "igazi színház", ahogy Hajós nevezi, még csak most következik. A nagysikerű Rómeó és Júlia részleteivel kezdik meg a hangulatfokozást. A függöny felgördül, és máris egy poplelkes fiúcsapat klipjének forgatásán találjuk magunkat. Ökölbeszorított kezek a levegőbe bokszolnak, az izmos fiúk ugrálnak a vastraverzeken, a fények élesek és vadak – pont, mint az élet –, megy a füstgép cefetül. Nem mennék ebbe bele különösebben, legyen annyi elég, hogy Tybalt egy ponton térdre zuhan, az ég felé emeli tekintetét, kezét műtűzbe tartja, és azt énekli: "Annyira fáj!"Hajós ezek után a jól megérdemelt szünet, sör és perec felé irányít minket. A szervezők valami olyasmit találtak ki az egyórás átállásra, hogy forgószínpadszerűen bolyongjunk négy helyszín programjai között. Ötlet. A művészet úgyis mindig csak körbejár, nem maradunk le semmiről, ha a közepén érkezünk.

Az alagsorba bújtatott Balett-teremben a Rezgő Nyúl Revü Rét című produkciójában merülhetünk el (koreográfus: Hód Adrienn, rendező: Angelus Iván). A Budapesti Tánciskola növendékei és az OFF Társulat táncosai itt tényleg mindent megmutathatnak: a produkcióba az összes valaha látott mozdulatsort bepréselték, függetlenül attól, hogy annak van-e bármi köze a réthez, vagy legalább az előző mozdulathoz. Idő előtt távozom a rétről.

A Zeneterembe is éppen csak benézek. Fájó látni, amint a MATÁV Szimfonikus Zenekar bérbe vett, finom liftzene-koncertjén cirkulál a nép. Ha már koncert, legyen koncert, mert ez a feszültség-teljes ki-besettenkedés mindenkinek kínos.

A folyosón bábjáték megy, de azt sajnos nem tudni, kinek a keze által, mert sehova sincs írva, de nem is baj, mert mire odaérek, éppen vége lesz. Így a SÚGÓ Raktárszínházba térek, ahova Galkó Balázst száműzték "bérversmondani". A négy helyszín közül ez a legkínosabb: a színésztől verset lehet rendelni, aki azt – ha megvan – így-úgy felolvassa. Ül egy fekete zongorán, az orrán meg szemüvege, mi meg székünkben illedelmesen, de ugrásra készen, mert ez így annyira megalázó mindenkinek. Itt az operettben senki nem tudja, nem is tudhatja, hogyan kell viselkedni egy bérversmondóval, hogy bérét majd fenn a kasszában kapja, vagy itt, most, tőlünk, taps formájában. Kimondatlanul az elsőben maradunk – a versek végén csak a kínos csend és az indulásra kész talpak surrogása.

A második rész kezdete kész megváltás, amit a Bolyki Brothers produkciója emel igazi élménnyé. Az egy anyától született négy énekhang-ember a legjobbféle a capella szórakoztatást műveli. Szövegük humoros, hangjuk vérprofi – kússzon csak be a sárga irigység a kulisszák mögé!

A koncert alatt, a sötétben néhány híresség is befut, jelezvén, hogy közeleg a díjátadás. Ezt azonban még megelőzi Girish Karnad indiai drámaíró Színházi Világnapra szétküldött üzenete, a felszabadított Galkó előadásában. Majd jön Hajós, és viccesen, de némiképp varázstalanítón felkonferálja az első díj átadóját. Jöjjenek hát az igazi főszereplők:

Vándor Csiga (Fő) Díj:
Mészáros Árpád Zsolt – Budapesti Operett Színház

Üstökös Díj:
Szantner Anna (Katona József Színház)

Súgó Csiga Díjjazottak:
Bertók Lajos (Budapesti Kamaraszínház), Csányi Sándor (Radnóti Színház), Dolhai Attila e.h. (Budapesti Operett Színház), Eszenyi Enikő, Miller Zoltán (Madách Színház), Mucsi Zoltán (Krétakör Társulat), Rudolf Péter, Szabó P. Szilveszter (Budapesti Operett Színház), Szervét Tibor (Radnóti Színház), Őze Áron (Magyar Színház), Udvaros Dorottya (Nemzeti Színház)

A díjazottak, Hajós minden unszolása ellenére, megelégszenek egy "Köszönöm szépen"-nel, s nincs is szükség talán többre. Ahogy Gáspár Máté, a Súgó alapítója és a díj kiötlője mondja: ez csak játék. A lényeg, hogy nem érdekcsoportoknak, politikai tömörüléseknek, multiknak, médiacápáknak, hanem nekünk, nekünk: nézőknek is vannak színházi kedvenceink, akiket statisztikáktól mentesen szerethetünk, nagyra tarthatunk. A Kontextus.hu ezúton gratulál minden díjazottnak!


Barabás Dániel




Korábbi riportok: