napi online kultúra és tudomány

RIPORT
Prostitúció az Erény Boldogságának földjén
Hollandiai riport – második rész


Ígértem, hogy dolgozatom végén még visszatérek az Erényes Boldogság földjének számomra legproblematikusabb jelenségére, az úr 2000. évében legalizált, adózó prostitúcióra, a 95 százalékban nőstény emberállatok bántalmazásának, rongálásának és intim testnyílásainak nyíltszíni árusítására. A piroslámpás negyed közepén egy óvodára bukkanhatunk, melyet az Erényes Boldogság Földjének nevében Julianna királynő alapított a prostituáltak gyermekei számára. Kinek az erénye és kinek a boldogsága? Örülök, hogy valaki foglalkozik a prostituáltak gyermekeivel, de hátborzongató képmutatásnak tartom, hogy senki sem foglalkozik a jelenség gyökereinek átvágásával, mely nagyiparilag termeli Hollandiában a prostikat és a prostigyerekeket. De lehet ezen csodálkozni, ha az erényesen boldog holland állam GDP-jének (bruttó hazai termék) öt százalékát a prostitúciós szexipar termeli? Le lehet-e mondani erről az irtózatosan csábító bevételről az erényes boldogság nevében és a boldog erények érdekében? Le lehet. Ha komolyan vesszük az alapvető emberi jogokat, és végre kiterjesztjük fenntartás nélkül az asszonyállatokra is, de nemcsak a Nyugat-Európában őshonos asszonyállatokra, hanem a világ összes asszonyállatára, beleértve a harmadik világot és a szegény országokat.

Hollandiában minden tíz prostituáltból kilencet emberkereskedők révén juttatnak az országba a világ más tájairól, akik leginkább szervezett bűnözőktől vásárolják őket, akik viszont vagy egyenesben a családjuktól és helyi striciktől veszik meg ezeket a lányokat, vagy szimplán elrabolják őket. A prostituáltakat nem elég egyszer beszerezni, folyamatosan kell szállítani az új, friss húst, szimplán azért, mert a prostituáltak korán halnak, megbetegszenek, kiöregednek, és a kliensi szükséglet egyre egzotikusabb és fiatalabb utánpótlást követel.

A prostituáltak szerint, bánásmód tekintetében nincs különbség a legális, illetve illegális bordélyok között, melyek száma egyébként a legalizálás óta megtriplázódott Hollandiában. Akárhol is tartsák a prostituáltat, a bordélyokban vagy az utcán, kilencven százalékukat rendszeresen bántalmazzák a futtatók és a kliensek. A prostituáltak bántalmazása a prostitúció immanens (belső természetéből fakadó) része: annak következménye, hogy a kliensek magát a testet mint tárgyat és nem a munkaerőt vásárolják meg, közvetlen használatra. Tévesen indulnak ki a prostituált önrendelkezési szabadságából azok, akik a prostitúció legalizálása mellett törnek lándzsát, hiszen a folyamatban a prostituált éppenhogy feladja önrendelkezését, úgyhogy ebben a történetben egyedül a kliens választási szabadságáról beszélhetünk, őt viszont általában nem adják-veszik rabszolgaként, és nem kényszerítenek veréssel, megfélemlítéssel és zsarolással arra, hogy költse a pénzét a prostituáltak intim testnyílásainak használatára, testi-lelki rongálására.

A prostitúció legalizálásának valódi kiindulópontja tehát nem a prostituált és az ő állítólagos szabad öneladása, hanem a kliens és az ő állítólagos jogosan realizálandó szükséglete – magyarul tehát, hogy mindenkor a kliens rendelkezésére álljanak megvásárolható emberi testek. Csakhogy amikor ilyen módon piacosítjuk az emberi testet közvetlen fogyasztásra, akkor sérül az emberi test integritása. Hiába van nekem szükségletem szaruhártyára, fél vesére, működő májra, és hiába is akarná valaki ezeket önként eladni nekem, mert rászorul a pénzemre, az emberi test nem piacosítható, nem leszalámizható, és részenként rongálható, felhasználható, mert az emberi test nemcsak egy test (mint tárgy), hanem az emberi közösség egészének részeként emberi jogok is tartoznak hozzá, és ezeket csak az egész emberi lénynek lehet biztosítani, nem pedig szétszabdalt darabjainak.

Rendkívül sok mindent tudnék itt felsorolni, amire nekem mint embertársaimat nem tisztelő, mint az emberi jogokat semmibe vevő embernek igényem lehet, és amire önként vállalkozók tömegei sereglenének, hogy kielégítsék – vagy pénzért, vagy mert rászorulnak, vagy mert kényszerítik őket, vagy mindhárom. Elég sok mindent tudnék felsorolni Sade Marki munkásságából, vagy Caligula elszabadult játszadozásaiból az emberi életekkel –a másik hasba- vagy fejberúgásától kezdve, kikötözéséig és testének aprólékos megkínzásáig. Én, a vásárló vagyok felelős azokért az emberi jogi sérelmekért, amit az okoz, hogy közvetlen testi használatra megvásárolok egy másik embert. A testünket nem úgy birtokoljuk, mint a szemüvegünket, papucsunkat és fogkefénket, melyet szabadon rongálhatunk, eladhatunk, megsemmisíthetünk. Ehelyett emberi testünk egy emberi közösségbe tartozik, mely mindenki számára előírja az embernek mint testi-szellemi-lelki egységnek a tiszteletét. Én nem vehetem meg a másik ember önrongálási felajánlkozását, még akkor sem, ha ez kivételesen esetleg nem mások általi kényszerítés, zsarolás, fenyegetés hatására történik, hanem mondjuk lázadásból, eltévelyedésből, vagy személytelen kényszerítő körülmények hatására. Ez ugyanis nem semleges piaci vásárlás, hanem visszaélés egy másik ember testi-lelki épségével, emberi méltóságával.

A prostitúciót azonban sajnos alapvetően nem mint bántalmazást kezelik a legalizáló országok, hanem mint valami élvezeti cikket, méghozzá végsősoron ártalmatlan élvezeti cikket. Ezzel szeretik lefedni a történetet és mindazt az emberi nyomorúságot, szenvedést, amiből a prostitúció valójában áll. És ez a hiba gyökere. Valaki más prostituálása legfeljebb a vásárlónak okoz örömet és élvezetet, a prostituált felől azonban ez rongálás, bántalmazás, az emberi méltóságának megsértése. Mégis, ezek az országok cinikusan és tipikusan a prostituált önrongáláshoz való jogát hangsúlyozzák, ebből indulnak ki, erre hivatkoznak. Érdekes módon az illegális szervkereskedelem esetén, ahol mindkét nem - tehát a férfiak és nők – jogai is egyként sérülhetnek, ott egyértelműek az európai bíróságok döntései: a szervkereskedelem, azaz az emberi szervek piacosítása szigorúan tilos. Azon a területen azonban, ahol – mint a prostitúcióban - a sérelmek és rongálások 95 százalékban a nőket érik, és szinte 100 százalékban férfiak követik el ezeket a cselekményeket mások rovására, ott a bíróságok már a férfiak, tehát a hatalmon lévő, domináns nem érdekeit tartják szem előtt, az ő szükségleteiket emelik joggá, tartják fontosnak érvényesíteni és jelölik meg semlegesként vagy ártalmatlannak, miközben változatlanul a prostituáltat hibáztatják és büntetik.

A prostituáltak halálozási rátája negyvenszerese az átlag lakosságénak – ez kanadai adat, de nem valószínű, hogy ez másképp (szebben) nézne ki Hollandiában. Ezt a magas halálozási rátát nem csak a gyilkosságok valamint a kilátástalanság okozta öngyilkosságok teszik ki, továbbá nemcsak a folyamatos bántalmazások elszenvedése és a halálos nemi betegségek, illetve a gyógyítható nemi betegségek állandó gyógyszerelése káros mellékhatásokkal, hanem a szimpla testi túlhasználat is, amely anális perforációkat, állandó hüvely- és méhgyulladást okoz a prostituáltaknak, nem ritkán daganatos következményekkel.

A heroinfüggőknél sem az önrongálási szabadságra helyezzük a hangsúlyt, és arra, hogy biztosítanunk kell függőségük szabad kiélését, hanem épp ellenkezőleg, arra a testi-lelki kárra figyelünk, amit az anyag okoz, aminek következtében segítségünkre szorulnak, hogy el tudják hagyni ezt a kényszerpályát. Éppígy nem lehet a prostituáltak önrongálási szabadságából kiindulni a prostitúció legalizálásának megideologizálására. Mert nem ők maguk, hanem egy másik ember az, aki végül is rongálja őket, aki közreműködik bántalmazásukban. Az üzletet, azaz a rongálást valójában a magukat menedzserré avanzsált futtatók és kliensek bonyolítják le, egymás között üzletelve az élő emberi áruval. Az öngyilkost, illetve öngyilkosságot megkísérlő személyt nem büntetjük, hiszen úgy ítéljük meg, hogy segítségre szorul az életben maradáshoz, de azt, aki aktívan részt vesz egy személy öngyilkosságában, vagy közreműködik öngyilkossági kísérletében, már büntetjük életellenes cselekedetért, és veszélyeztetésért. Hasonlóképpen, miért nem ítéljük ugyanígy el azokat, akik részt vesznek egy másik személy rongálásában, még akkor is, ha a rongált személy látszólag önkéntesen vesz részt a cselekményben?

A hollandok tévesen indulnak ki a prostituáltból mint késztermékből (tárgyból), amiképpen teszik ezt a füveknél például, és megtévesztő módon nem vesznek tudomást a prostituálás folyamatáról és a prostitúcióban tartás okairól. Pontosan tudjuk, hogy a füveket az egész holland nemzet termeli, és egyelőre a füveknek mint dolgoknak még nem adományoztunk az emberihez hasonló jogokat, tehát hiába is sírna a joint, hogy nagyon fáj, kérlek ne szívj el! A fű egyelőre még egy emberi jogok nélküli használati tárgy, a prostituált pedig nem az. (Bár lehet, hogy az emberi élet célja éppen az, hogy eljussunk odáig, hogy képesek legyünk egyenesen szellemileg felvenni a különböző energiákat, állapotokat testünk számára a kozmoszból, és így békén hagyjuk szerves környezetünket falánkságunkkal és perverzióinkkal, környezetünk kínzására való szükségletünkkel, vagy pedig már tényleg nem is lesz szükségünk testre egyáltalán – remélem megérem (sicc!))

Tehát a prostituált, akit átlagosan 14. évében prostituálnak – Achtung! Achtung! mások prostituálják őt, nem pedig ő maga prostituálja magát -, a prostituálása után is rendelkezik emberi jogokkal vagy kellene rendelkeznie ezzekkel, amit azonban a holland állam ignorál, és képmutatóan éppen az ő szabadságjogaira hivatkozva tartja működésben a prostitúció gépezetét. Szögezzük le, hogy nem a prostituált tartja magát prostitúcióban, hanem a kliensek és futtatók tartják őket ebben az életüket folyamatosan veszélyeztető állapotban, méghozzá jelen idő szerint a holland állam aktív támogatásával, és busás anyagi részesedésével. Meddig teheti ezt büntetlenül? Épp Hollandiában tartózkodtam, amikor megölték Theo van Gogh filmrendezőt – Vincent Van Gogh sokadik unokaöccsét - mert Submission c. filmjében kritikusan szólt arról, hogyan bánnak a muszlimok a nőkkel. Érdekes volna, ha ugyanilyen témájú filmekben az is terítékre kerülne, hogy nagy jogi csűrés-csavarásba bújtatva, a szavak és fogalmak értelmét és jelentését hangzatosan kiforgatva, mit művelnek az európai férfiak (és az őket haszonért, személyes érdekeltségből támogató nők) többek között a harmadik világból és a szegény országokból prostitúcióba eladott nőkkel.

Bízom a hollandokban. Bízom csodálatosan gazdag, érett és okos polgári kultúrájukban. Legalábbis remélem, hogy nem valami borzalmas, azonnal ölő, villámszerűen terjedő halálos nemi baj fogja őket felébreszteni, hogy le kell mondaniuk legalizált, prostitúciós-szexiparuk irtózatos jövedelmeiről, hanem valami szellemi megújhodás, és önreflexió fogja őket elvezetni a 3. évezredi megvilágosodásukhoz. Remélem, hogy a jogi bűbájoskodás helyett azt nevezik majd végre alapvető emberi jogi sérelemnek, illetve önrendelkezésnek és szabadságnak, ami valóban az, méghozzá mindenkire és egyetemesen vonatkoztatva, és nem pedig pusztán a hatalmon lévő férfinem sajátos és önkényes szükségletei szerint.

Minderről azért írtam ilyen hosszan, mert a Kelet-európai országok jelentős része fontolgatja a prostitúciós ipar legalizálását, sajnos többek között éppen a holland példára hivatkozva. Ha Hollandia időben felébred és rájön, hogy a legalizált prostitúciós-szexipar alapjaiban mond ellent a demokratikus jogállam fogalmának, az emberi jogok egyetemes tiszteletének, talán mi itt keleten is felébredünk, hogy a prostitúció nem szabadság, mint azt sokan hirdetik, és szeretnék elhitetni velünk, hanem épp ellenkezőleg, a szabadságjogok és az emberi életnek kijáró védelem, és tisztelet alapvető megsértése.

Forgács Zsuzsa



Kapcsolódó kontextus-írás:
Forgács Zsuzsa írásának első része



Korábbi riportok: