Közhely, hogy hazánkban a művészet finanszírozása kevéssé megoldott. Létezik ugyan állami támogatás (már akinek jut belőle), pályázni is lehet, de az így elnyert összegek általában nem elégségesek. Az sem újdonság, hogy a magán mecenatúra még gyerekcipőben jár, a célzottan létrehozott alapítványokba befolyó összegekből pedig a működési költségek elenyésző hányadát lehet csak biztosítani. Na és a jegybevétel? – tehetjük fel a kérdést. A bevételek annyira eltörpülnek a ráfordítás költségeihez képest, hogy olyan társulatok is akadnak, amelyek egyszerűen eltekintenek tőle, s ingyen adják a kultúrát. A komolyzene területén is rendszeresen „felüti fejét” a pénzprobléma. Hiszen mi történik akkor, ha még a jogszokás révén biztosnak tűnő állami támogatás is veszélybe kerül?

Az utóbbi években hozzászokhattunk már, hogy a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar állandó civakodásban él a Fischer Iván nevével fémjelzett Budapesti Fesztivál Zenekarral. Fischer folyamatosan a pénzek elosztásának igazságosságát firtatja. Tavaly év elején hosszas cikksorozatot olvashattunk a témáról: Fischer szerint a Nemzeti Filharmonikusok kiemelkedő támogatása elszívja a legtehetségesebb zenészeket, ugyanakkor a versenynek sem kedvez, mert aránytalanul olcsóbb jegyárakat tesz lehetővé. Kocsisék rendszeresen „megvédik” magukat. Azzal érvelnek, hogy ők egyrészt állami intézmény, s e szerint mérendő a támogatásuk, másrészt az egykori Állami Hangversenyzenekaron kívül a Nemzeti Énekkar és a közszolgálati feladatokat ellátó országos Kottatár is cégérük alá tartozik, így indokolható a számukra nyújtott, körülbelül évi másfélmilliárdos támogatás. Ehhez képest a Budapesti Fesztivál Zenekarnak 2004-ben körülbelül 640 millióból kellett kigazdálkodnia költségeit (igaz, ez csak félig állami pénz, a másik felét a Főváros biztosította). Hát ez lenne a „nagyok” háborúja.

Ehhez a nagyságrendez képest mi az a potom ötvenmillió, amiért a Budapesti Filharmóniai Társaság küzd? Végső elkeseredésükben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma elé vonultak. Az ígért pénzösszeget ugyanis Bozóki András miniszter úr külön keretéből kellett volna megkapniuk. Hát igen, a Budapesti Filharmóniai Társaságra kevésbé figyelünk, ők csöndben végzik a munkájukat, kevés körülöttük a felhajtás. Utoljára 2003-ban figyelt rájuk a sajtó, amikor fennállásuk százötven éves jubileumát ünnepelték, akkor az 1996 óta szokásos ötvenmilliós támogatást Hiller István miniszter úr „egy elegáns mozdulattal” hatvanötmillióra emelte. A 2004-ben kifizetett összegből azonban csak tizenötmillió forint származott az Nemzeti Kulturális Alaptól, a többit egy frissen létrehozott konszolidációs keret biztosította.

Mára ez a keret kimerült. Legalábbis számukra. A szokásos ötvenmilliónak pedig se híre, se hamva. Május 10-én derült ki, hogy az előzetes ígéretek ellenére, az előterjesztett összeg nem szerepel az NKÖM költségvetésében. Helyette egy kósza ígéret hangzott el holmi tizenkétmilliós gyorssegélyről. Az együttes viszont úgy véli, ez az összeg csupán az elmaradt bérek rendezésére és a tisztességes önfeloszlatásra elegendő.

A zenekarról annyit, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság Magyarország legpatinásabb zenekara, amely sokat tett a hangversenykultúra megszilárdításáért. 1853-ban Erkel Ferenc koncertjével indult pályafutásuk. Történelmi kataklizmák idején némelykor szünetelt tevékenységük, de mindig volt erejük az újrakezdéshez. Olyan kiemelkedő egyéniségek határozták meg munkájukat, mint Dohnányi, Bartók, Kodály, Ferencsik, vagy az idén kitüntetett Rico Saccani karnagy. Minden évben magas színvonalon teljesítik vállalt koncert-kötelezettségeiket, mintegy két és félezer állandó bérletvásárlóval, s szinte száz százalékos nézettséggel dicsekedhetnek. Évente tizenöt-tizenhatezren élvezik zenéjüket. Az Operaházban évente három bérletsorozatot hirdetnek meg, melyek kibocsátását most fel kellett függeszteniük, így pont azokat veszítik el, akikért az elmúlt tizenöt évben dolgoztak. Jellemző, hogy az együttes ebben az évadban kapott Pro Urbe Díjat, a Főváros legrangosabb elismerését. Kérdés, hogy a Fesztivál Zenekar mellett a Filharmóniai Társaságot is képes-e, szándékszik-e megmenti a Főváros. Egyelőre úgy tűnik, nem siet a segítségükre.

Jelen állás szerint a felmutatott értékek, eredmények ellenére sem a városnak, sem az országnak nincs szüksége a Filharmóniai Társaságra. A zenekar ezért a tiltakozás egyéni, de kézenfekvő módját választotta. Nem bonyolódott üzengetéses vitába az újságok hasábjain, nem firtatta, mások mennyit kapnak és miért, csupán elegánsan bejelentette saját halálhírét. A tagok egy „Budapesti Filharmóniai Társaság élt 152 évet” feliratú jelképes koporsóval és a hangszereikkel vonultak a NKÖM épülete elé pénteken, ahol pontban két órakor felhangzott Erkel Hunyadi Lászlójából a gyászinduló néhány taktusa. Nem mindennapi látvány tárult elénk: a minisztérium előtti járdát elfoglalták a zenészek, a kottatartók és a gyönyörű hangszerek. Gyanítom, a házban dolgozóknak sem volt még szerencséjük zenés tüntetéshez, így többen az ablakokból kísérték figyelemmel a történéseket. Melis Béla, az együttes választmányának elnöke olvasta fel a miniszternek szóló petíciót, melyben leszögezte: a Budapesti Filharmóniai Társaság nemzeti kulturális érték, amely most egy tollvonással megszüntethető. Ez a bizonyos toll pedig a miniszter úr kezében van. A szöveg azzal végződött, hogy amennyiben nem kapnak plusztámogatást, a minisztérium saját hallottjának tekintheti a zenekart.

Bozóki miniszter helyett Vass Lajos politikai államtitkár vette át a petíciót (a szöveg a kapcsolódó linkek között olvasható!), váltott néhány szót Melissel, és nyilatkozott a sajtónak. Elmondta: megvizsgálják, van-e valamilyen áthidaló megoldás, majd visszatért munkájához. Végül ismét néhány taktust hallhattunk a gyászindulóból. A négy „koporsóvivő” pedig lassan elvonult a koporsóval.

Hatásos, annyi szent. Kérdés, mennyire lesz hatékony. A most kilátásban lévő csekélyke összeg is többé-kevésbé a közvélemény nyomására jött össze. Ki tudja? Talán ez a tüntetés jobban „megnyomja” majd az ígérni tudók tollát.

Zsolnai Judit
2005. május. 27.

Kapcsolódó linkek:
A petíció szövege
A Filharmóniai Társaság honlapja
Az Opera honlapja