Május 10-én, a kaposvári gyermekszínházi biennálé megnyitóján hirdették ki a magyar kulturális minisztérium, az ASSITEJ Magyar Központja, az Ariel Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház által meghirdetett drámapályázat végeredményét. A pályázat célja a hiánypótlás volt, hogy végre új, magyar nyelvű gyerek- és ifjúsági darabok szülessenek, melyek közül a legjobbakat a kiíró színházak be is mutatnák. A szerda esti, pezsgő szakmai megbeszélést félbe szakítva a házigazda színház művészei részleteseket olvastak fel a díjazott alkotásokból. A zsűri (Komáromi Gabriella, Kovács Géza, Visky András, Zalán Tibor) első díjat nem osztott ki, csupán három harmadik és két második helyezettet nevezett meg.
Két egész órán át, majdnem éjfélig "gyűrték" a színészek (Németh Mónika, Márton Eszter, Tóth Géza, Kőrösi András és Karácsony Tamás) a friss darabokat - Rusznyák Gábor rendező irányításával, akit nemcsak a magyarországi, de az erdélyi szakma is jól ismerhet, hiszen legutóbb éppen a marosvásárhelyi színi növendékeknek rendezett vizsgaelőadást Kleist Penthesileia című darabjából. Rusznyák nem szorítkozott kizárólag a darabok tartalmi ismertetésére: sőt. Minden egyes művet erős kritikai kontextusba helyezett, amivel nyilván eleve lehetetlenné tette, hogy érdemben lehessen a szövegeket megítélni. Hosszúra nyújtott, egyedi hangvételű és meglehetősen ironikus felovasás volt ez, melyből inkább az elbóbiskoló fejekre lehet inkább emlékezni, s nem az elhangzott dialógusokra.
Hatházi András Az álomfestő című darabja megosztott harmadik díjat nyert és - talán a személyes ismeretség okán - emberségesebb elbánásban részesült, bár így is elhangzott a vérszegény minősítés. Rusznyák a szöveg költőiségét emelte ki, mint pozítívumot. A darab különös álommanókról szól, akik válogatott feladatok elé állítják aput és anyut. A manók képesek láthatatlanná válni, és megkeseríteni a felnőtt életét. A darab a szülők gyermekük iránti felelősségére mutat rá - játékos eszközökkel. Hasonló hangvételű a szintén harmadik díjas Vörös István Padlizsán és Paprika című darabja, melyben egy bizonyos kék boszorkány állítja próbák elé a gyerekeket. A szöveg a valóság és képzelet közötti átjárhatóság problémáját feszegeti, továbbá visszatérő motívumokból, ismétlésekből épül, melyek jól idézik a mindennapi élet hajszolt körforgását.
Kérdéses, hogy valóban gyerekdarab-e a két második díjas munka, Litvai Nelli Gránátalma, és Pozsgai Zsolt Szabadságharc Szebenben című művei. Előbbi egy görög mitológiai történet újraírása, utóbbi pedig Csontváry Kosztka Tivadar életrajza alapján készült népies színmű. A szövegek teljes ismerete nélkül nem szabad határozott véleményt mondani, de annyi talán megállapítható, hogy terjengős, modoros nyelven szóló darabok ezek.
Mestermű nem született. Csak abban lehet reménykedni, hogy használható szövegek mégis akadnak a pályaművek között, és a színházaknak lesz bátorságuk vállalkozni ezek bemutatására.
Sőregi Melinda
A díjazott művek:
II. Livai Nelli: Gránátalma, Pozsgai Zsolt: Szabadságharc Szebenben
III. Hatházi András: Az álomfestő, Vörös István: Padlizsán és Paprika, Kozsár Zsuzsanna: A fehér por
Kapcsolódó link:
A biennálé oldala
Az ASSITEJ Hungary honlapja
Az ASSITEJ oldala
A Csiky Gergely Színház honlapja