Harold Pinter nem bulvárszerző. Darabjai legtöbbször egyetlen, zárt térben zajlanak. Szereplői megkínzott, lelkileg nyomorodott kisemberek. Nincs ez másképpen a Holdfény esetében sem. A Magyarországon először bemutatott szöveget Forgách András fordította, s a Bárka Színházban a már-már Pinter-specialistának számító Bérczes László rendezte meg. A főszereplők a Pinterben jártas Kovács Lajos és Kardos Róbert, szellemként az eseményeket szemlélő Kovács Vanda, a trófeaként a falból kinövő Gados Béla, a tükrön keresztül is szuggesszív Sebők Klára, az előadás jelentős részében hanyatt a padlónak szegezett Balázs Zoltán és a visszafogottságában is erőteljes Csoma Judit.

Belépéskor már a játékteret látjuk. A hagyományos folyosószínpadot a misztériumjátékokra jellemző emelt tér egészíti ki, innen jön az élők közé bolyongani a tébolyult szellem, Brigdet, s végül a családfő is ide távozik. A teret gyűrött lepedőket szimbolizáló négyzetlapok borítják. Merétey Tamás díszlete – azon felül, hogy ronda és folyton nyikorog – nagyszerűen érzékelteti Andy, a családfő kínjait. Mert nem máshol vagyunk mi jelen, mint egy szürke, mégis zsarnoki apa halálos ágyánál, ugyanakkor két, hűtlen fia napjait is látjuk. A folyosószínpad ezt némiképp gátolja: ha nem sikerült éppen a két, tribünszerű nézőtér közepén, az első sorban helyet szereznünk, nos, akkor sokszor hiába nyújtogatjuk a nyakunkat, a látvány elvész.

Sokszor maradnak tehát a hangok. Kezdetnek mindjárt Bach csellóra írt szólódarabja, sajátságos módon egy fa mögül, élőben, úgy, hogy a plasztikusan, profin játszó előadó körvonalai is felsejlenek a díszlet mögül. A színlap nem fedi fel kilétét, így aztán csak látatlanban gratulálhatunk neki és játékának.

Igazából nem érteni, miért választotta Bérczes ezt a darabot. Illetve dehogynem. Az előadás Kovács Lajos és Csoma Judit duettjére koncentrál, a többi csak sallang, felesleges kellék, legalábbis a Bárkán ez látszik. Kovács Lajos egyetlen tekintete meggyőz bennünket: Andy minden, csak nem a halál felett kesergő kisember. Utolsó pillanataiban sem nyugszik bele a megváltoztathatatlanba: két kézzel szorítja magához az életet, amelyben azonban semmi sikert nem ért el. Köztisztviselőként középszerű és szürke, apaként, férjként és szeretőként is csődöt mondott. Kovács Lajos tökéletesen tisztában van a figura adottságaival: félelmetes belső erővel, energiái pontos beosztásával építi fel a karaktert.

Csoma Judit a tökéletes ellenpont: minimális gesztusrendszerrel, gyomorba szorított beszédhanggal adja az asszonyt, akinek az a sorsa, hogy egy zsarnok mellett éljen. Régimódi feleségként meg sem fordul a fejében, hogy otthagyja ezt a szörnyeteget. Belenyugszik a megváltoztathatatlanba. Utolsó jelenete példaértékű: arcán néma beletörődés, majd átsuhan rajta az örök lemondás: még a fiai is cserbenhagyták.

Kettejük minden igyekezete kevés. Pinter szövege csak halványan fogalmazza meg a nagy tragédiát. A kibontás lehetetlen, ehhez legalább másfél órányi betoldás lenne szükséges. Bérczes homályban hagyja azt is, hogy a két fiú milyen viszonyban áll a szülőkkel, miért hagyták ott őket. Az időben és a valóságban-képzeletbeli világban történő ugrálás nem elég hangsúlyos, így aztán a néző egyes jelenetekkel nem tud mit kezdeni. Persze a helyzetet Pinter sem könnyíti meg.

Kónya Orsolya

Harold Pinter: Holdfény – Bárka Színház
Szereplők: Kovács Lajos, Csoma Judit, Kardos Róbert, Balázs Zoltán, Sebők Klára mv., Gados Béla, Kovács Vanda
Díszlet: Merétey Tamás mv.
Jelmez: Bozóki Mara mv.
Rendező: Bérczes László

Korábbi kritikák: