Kárpáti Péter nehéz szerző. Nincs tekintettel földi szempontokra, nem érdekli a megvalósíthatóság gyarló valósága. Darabjai könnyedén szárnyalnak térben és időben - öntörvényeik szerint. Szerencse, hogy akad néhány „őrült” színházi rendező, aki éppen ezeken a bonyolult szövésű meséken keresztül tud mesélni és tudja a maga szintén egyedi színházi nyelvét megfogalmazni. Kárpáti-specialista Novák Eszter, aki többek között a Bárkán rendezte a Világvevőt és a Tótferit; valamint Simon Balázs, aki nyíregyházi Pájinkás-rendezésével illeszkedik a klánba.

Forgács Péter a harmadik tagja az illusztris és egyelőre még elit klubnak. Emlékezetes munkája a tavalyi évadból a Pájinkás János a Víg Háziszínpadán. Sikeresen találta meg a nyelvi játékosság színpadra fordításának módját: szeretetszínházat teremtett, bevonva a nézőket is. Nem törődött a begyógyult színházi konvenciókkal. Egyszerűen elmesélte Pájinkás János kalandos, világméretű históriáját. Pontosabban Szegedi Dezső mesélte, Ámi Lajost, a nagy cigány mesemondót idézve. Az előadás végén játszók és nézők együtt falatozták az ízletes pörköltet: együtt voltak a mese részesei.

Kárpáti Péter új darabja, A negyedik kapu, melyet Forgács Péter a Radnótiban rendezett, hasonlatos a Pájinkás Jánosban kidolgozott logikához. Csak más kultúrkörből meríti a mesélnivalót a szerző: "A megsemmisült haszid birodalom ragyogása a prágai Ji?i Langer Kilenc kapuján keresztül ömlött felém. Megpróbáltam kikalapálni egy elkapott fénysugarat.” Alcíme szerint klezmerdarab. Nem tudni, ez pontosan mit jelent műfajilag, de tény, hogy az előadásban végig klezmerzenészek kísérik a játékot, együtt élve a darabbal, szervesen kapcsolódva a szöveghez.

A negyedik kapu ismét helyzetet teremt, lehetőséget egy távolból felénk nyúló történet elmondására, megosztására. A beavatásra, tulajdonképpen. Zsidó imaházban vagyunk, valószínűleg ünnepkor. Az idő valamikor a század elő, a telefon még nincs feltalálva: "Mi az, hogy távbeszélő? - Bóre hábe, mondod Belzben, és Bóre Nimce, válaszol Nüjorkban a nagy reb Bendzsamin! - Föl van ez találva? - Nincsen. Áderábe mire tanít minket?” A helyet megközelítőleg Ukrajna vidékére tehetjük. Egészen biztos támpontok nincsenek, de nem is ez a lényeg, hanem a helyzet. A közösség Szent Reb Írele alakját idézi meg. Elmondják és eljátsszák a történetét.

A színészek természetesen ki-be járnak a különböző figurákba és közben őrzik mesélői kívülállásukat is. Szertartás és gyerekjáték egyszerre. Epikus áradata az Írelével megesett sztoriknak, teletűzdelve misztikusan hangzó, az átlagember számára ismeretlen jiddis fordulatokkal. Az előadás alatt akár konyhajiddisul is meg lehet tanulni: na zaksón! Sőt, részletes okítás hangzik el például a helyes étkezési szokásokról: "Ha nem ettetek még kreplachot, sokat vesztettetek. Bizony mondom néktek, meg kéne ismerkednetek a kreplach misztikus jelentőségével - de ez a szentek kiváltsága.”

A szöveg játékosságához illeszkednek a színi megoldások is. Emlékezetes a Nagy Maggid megjelenése vagy Áron és Írele fehér abrosz melletti poharazgatása. Önfeledt csapatjátékot látunk: merítkezést a közösben. Nincsenek fő- vagy mellékszereplők. Egyenlő részre oszlik a játszanivaló. Forgács Péternek sikerült megmozgatnia, játékra bírnia még egy olyan színész-bölényt is, mint Cserhalmi György, aki, mióta a Radnóti tagja, egyre javuló formát mutat. Oldottabb, virulensebb és plasztikusabb egyben. Most lenne csak igazán jó Vigov, de sajnos az Erdő nincs már műsoron…

Hinni kell tehát a szó varázsos erejében: ha beszélünk valamiről, akkor az meg is történhet, abban részesülünk. Ahogyan a braclawi bölcs reb Nahman rabbi mondja: "az ember az egész életét mágikus álomban tölti el. És csak akkor tér belőle magához valamennyire, ha szentekről mesélnek neki.”

Sőregi Melinda

Kárpáti Péter: A negyedik kapu - Radnóti Színház
Rendezte: Forgács Péter
Díszlet-jelmez: Füzér Anni
Dramaturg: Faragó Zsuzsa
Asszisztens: Lengyel Noémi
Játsszák: Csányi Sándor, Cserhalmi György, Csomós Mari, Kocsó Gábor, Kováts Adél, Lengyel Tamás, Schneider Zoltán

Korábbi kritikák: