A sokórás pesti út után a pénztárban a nézők már elevenen felzabálták a pénztárost, akinek már minden jegy után érdeklődő szó újabb halálos seb. A színpadon Shakespeare, Blaskó Péter és Alföldi Róbert. Egy anyuka azt mondja, lánya hónapok óta erre várt. Az előadás vége felé a kvázi estélyi ruhába öltözött decens közönség -amely számomra példátlanul béketűrőnek tűnt már sok esetben- a második felvonásban már hangosan beszélget és röhincsél, egy néni a szünetben azt rebegi, hogy szívesen hallaná, hogy mit gondolnak erről a fiatalok.

Hát igen. Bocsárdi László, a rendező a könnyed, de tanulságos nyárestére számító közönségnek hatalmas ütést küldött be. Aki nem ismerte a darabot, annak esetleg Shakespeare-ről az ugorhatott be, hogy magaskultúra -hátha egy félreértéses szerelmi komédiája-, amely mindenképpen koherens, követhető történetre épül. Mostanra már biztosan mindenki okult, és menekülni fog a drámától, amely ritka hisztérikus, véres és abszurd.A fiatal Shakespeare eme ujjgyakorlata annyira túlfeszített, hogy önmaga paródiája. Sok. Az enyhe nyáréjszakát a totálisan értelmetlen világrenden való borzadás és vérszag tölti be.

Titus Andronicus (Blaskó Péter) huszonegy fiát feláldozta Rómáért (mi is látjuk őket a kivetítőn a tömegsírban heverni), Titus egyet maga is megöl később. A lányát megerőszakolják, kezeit levágják, nyelvét kitépik. Ő két fiáért levágja saját kezét, de csak fiai fejét kapja meg. A férfiak állatias és acsarkodó agresszióját, a nők primér bujaságát a színpad fölött lógó mozivásznon premier plánokban kapjuk, ahonnan sötét és szűkagyú tekintetek kísérik a kamerákba mondott vérgőzös szövegeket. Titust ez a kamera elkíséri a száműzetésbe is (a gyulai vár falain kívülre), ahonnan nyilakat lődözget be az istenek nevével, majd meghívja Tamorát (Szorcsik Kriszta), és nagy ellenlábasát, Saturniust (Alföldi Róbert) egy lakomára, ahol Tamora két fiát tálalja fel főfogásként.

Az öklendeztető csúcspontot is a vásznon látjuk, a két meztelen fiút a vágóhídon, egy brutális dokumentumfilmen, ami addig kíséri őket, amíg egy hatalmas húsdaráló lyukain passzírozódik ki a húsuk. A szálakat úgy vágja el a szerző, hogy mindenkit megöl: még négy hulla. Árad a tagadás és a düh a színpadról, a rendező sem lehetett jókedvében, amikor ezt az előadást csinálta.

Az ilyen negatív bombákhoz, amikben olyan állítások tömörülnek, mint: nincs szerelem, nincs szeretet és nincs emberség, az alkotó mellékelhet valami fájdalomcsillapítót, hogy ne fájjon annyira. Itt népszerű és ismert arcokat látunk, de az is igaz, hogy nem ezek az alakítások lesznek pályájukon a legfontosabbak. Ebben az előadásban valahogy senki sem tehetséges. A borús hangulatra erősít rá az egyenjelmezbe öltöztetett statiszták hosszú percekig tartó funkciótlan ácsorgása egy görcsös mozdulatba merevedve, és a zene tudatos inadekvátsága. A színészek nem mondatokat mondanak, a hiábavalóság érzését, amely már végkép beterítette az embert, még az is növeli, hogy a színészek ellene deklamálnak a nagylélegzetű mondatoknak, és egy-egy szó után lezárják a hangsúlyt: a szöveg szinte érthetetlen. Az előadás tempója lassú, de nem az iszonyatot, hanem a színházi értelemben üres pillanatokat tartja ki.

Nincs mese, menekülőre fogom, még mielőtt az előadás által túlfeszített húr elpattanna bennem.

Helmeczi Hedvig


TITUS ANDRONICUS
Gyulai Várszínház

Szereplők: Alföldi Róbert, Blaskó Péter, Diószegi Attila, Váta Loránd, Kolcsár József, Márton Lóránt, Fazekas Misi, Péter Hilda, Bocsárdi Magor, Szabó Tibor, Szorcsik Kriszta, Mátray László, Nagy Alfréd, Pálffy Tibor, Benő Kinga
Díszlet: Bartha József
Jelmez: Dobre Kóthay Judit
Zene: Könczei Árpád
Dramaturg: Czegő Csongor
Film: Sebesi Sándor
Színpadi mozgás: Liviu Matei
Rendezőasszisztens: Török Viola
Rendező: Bocsárdi László

Korábbi kritikák: