|
SZÍNHÁZ
Borul a fotel
A Dühöngő ifjúság a Tháliában, a Dühöngő a Merlinben
Düh: agresszió és arrogancia, kifordult szorongás. Elégedetlenség, kiélezettség a gyarlóságra és az emberi szarságra. Türelmetlenség és szűkagyú érdekvezéreltség. Azt fontolgatom, hogy Osborne Dühöngő ifjúsága ugyan melyikről beszél. Azt hiszem Jimmy Porter olyan figura, aki nem azért dühöng, mert életét körbenyaldossa az emberi silányság, hanem azért, mert senki nem tudja eléggé kielégíteni feneketlen önzését. Szorongó és hisztis kisfiú, és nem egy nagy lumen. Nem olyan pasi, aki kiszorult az első vonalból, pedig ott a helye, még csak nem is másod-, vagy harmadvonalbeli fazon, hanem olyan, aki versenybe se szállt. Persze még így is erős figurának tűnik, de a dühkitöréseiről kiderül, hogy csak a céltalan frusztráltságot szórják szét, és nem a karizmát.
Ilyen dühödt idolokra is szükségünk van, nemcsak a bárhová odasimuló jófiúkra, hogy az életükkel a képébe vágják a világnak, hogy nincs szeretet, nincs emberség, de mostanában épp hiányoznak a rebellisek. Ternyák Zoltán volt ilyen dühödt ifjonc, még negyven felé is, és azon kevesek közé tartozott, aki következetes is maradt ehhez. A többiek nem eléggé azok, amíg életben vannak, az a baj ezzel a szereppel.
Feltételezem, Menszátor Héresz Attila és Kaszás Gergő is tudja, hol jár, amikor Jimmy Portert játssza/rendezi: egyik se simulékony zsúrfiú. Az egyik borotvaéles mosolyú, a másik ha szétcsúszott tekintetét ráemeli valamire, azzal megkérdőjelezi a létezése értelmét.
Kaszás Gergőnek nagyobb teret hagytam volna a Thália Kamarájában, vigye szét rendesen, ne kelljen visszafognia magát a kanapékból, állólámpákból, dohányzóasztalokból készített ring határán, ne kelljen egy kicsit se szordínóznia magát a kis térben riadtan ücsörgő nézők miatt, ami gyenge, omoljon rendesen, szóljon nagyot, legyen ez a Jimmy egy kicsit nagyobb kaliber, mint amekkora. Hogy ne csak kis rebellis legyen egy kis szobában, mert a kisszerűséget lehelő szűk, és bútorokkal telepakolt tér bagatellizált. Gondoljunk egy felrúgott dohányzóasztalra. Vagy: bevágódik a beépített szekrény ajtaja. Felborul a fotőj. Ugye? Ettől még Kaszás szarkazmusa nem lesz puhább, Almási Éva rendezésének egyik legnagyobb értéke ő - hogy összekapcsolta pont ezt a színészt és pont ezt a szerepet. Almási Évának máshogy van köze valószínűleg a szöveghez, mint Menszátornak. Az ő interpretációja inkább váratlan fordulatokban bővelkedő szerelmes sztori lett, a színészek jellemformálása szép íveket húzott a kezdettől a végig, míg Menszátornál ugyanez egy ide-oda imbolygó, de valójában állandó állapot rajzává vált.
A téma ugyanaz: pasik dühöngenek, nők összeszorított szájjal rakosgatják a szétrúgott holmikat, de az egyik azt sugallja, hogy ez egy koherens történet, a másik meg azt, hogy a kaleidoszkópban csúszkálnak a kis szilánkok, de akármilyen formába is rendeződnek, ugyanazt látjuk. Sediánszky Nóra a tatabányai Jászai Mari Színháznak újraírta a művet, csak egy-két gócpontban hagyva meg a szöveg fordulatait, a lényeges szituációkat, de az egész nagyon up to date. Huszár Zsoltot, az ottani Jimmy Portert már a szünetben elfelejtettem, ha néha felfigyeltem rá, akkor is Menszátort képzeltem a helyébe, mert ő az igazi Jimmy Porter, de azért maradt a színpadon még mit nézni: ez pedig Dióssy Gábor volt. Ő nem tragikus, önpusztító figura, inkább komikus trotli, ha kiakad, azon csak röhögünk, még akkor is, ha folyton ki van akadva. Különös figura, nem tudom elképzelni, hogy a tatabányai színház milyen szerepeket ad neki, de itt és most érdekesebb volt, mint a fősodor. Ő a dühöngő ifjak mellett bénázó outsider (bonviván mellett a táncos-komikus), aki némi töketlenkedés után felállítja a felborult fotelt, és megvigasztalja a vasalódeszka mellett száradó nőket.
Ahogy belegondolok, ez mintha többnek tűnne, mint egy fotelt felborogatni.
Helmeczi Hédi
DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG
Thália Színház, Új Stúdió
Szereplők:
Jimmy Porter: Kaszás Gergő
Cliff Lewis: Schneider Zoltán
Alison Porter: Balázsovits Edit
Helena Charles: Siménfalvy Ágota
Redfern ezredes: Koncz Gábor
Dramaturg: Blastik Noémi
Díszlet/Jelmez: Csík György
Zene: Sáry László
Mozgás: Király Attila
Rendező: Almási Éva
DÜHÖNGŐ
Merlin Nemzetközi Színház, a Fantom Csoport előadása
John Osborne Dühöngő ifjúság c. műve alapján
Szereplők: Huszár Zsolt, Parti Nóra, Dióssi Gábor, Kakasy Dóra
Író-dramaturg: Sediánszky Nóra
Díszlet-jelmez: Izsák Lili
Rendező: Menszátor Héresz Attila
|