Szeptember 13-án indul a tizenharmadik fesztivál, ez biztos szerencsés szám, hiszen mi lenne, ha például péntekre esett volna a kezdés? Persze ennek semmi jelentősége, inkább azt érdemes hangsúlyozni, hogy ez alkalommal megnézhatő Pintér Béla Szkéné-beli rendezése; a Krétakör Társulat Liliom-feldolgozása (rendezte: Schilling Árpád); versenyen kívül indul Lukáts Andor rendezése, ami Egressy Zoltán, Kék, kék, kék c. darabjának bemutatója egyben; fellép a Közép-Európa Táncszínház, a Debreceni Csokonai Színház; a Komáromi Jókai Színház; a Tranzdanz a Coda-val; a Kompánia Színházi Műhely; a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház; a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház; a Bárkások egy Bérczes László rendezéssel, és a kaposváriak is. Minden napra, akár több előadás is.
Nánay István így írt a Hajónapló fesztiválszámában: "2001-ben tehát új időszámítás kezdodik. A folytonosságot garantálja, hogy e találkozónak is Kapuszta Katalin a lelke, ugyanakkor az új helyszín, a változó idő és körülmények miatt kicsit más lesz ez a műhelytalálkozó, mint volt a gödöllői. S ez így van rendjén. Két kérdés azért motoszkál bennem. Tizenöt évvel ezelőtti bevezetőmet ezzel a mondattal zártam: "bízzunk abban, hogy nem egyszeri alkalom, hanem egy hosszú és sikeres sorozat nyitánya lesz ez a találkozó". Másfél évtizedig tartott a sorozat, de vajon itt, a fővárosban, a színház (átvitt értelemben és konkrétan, s mint intézmény és műfaj) körüli bizonytalanságban jogosan bizakodom-e? S tulajdonképpen ez a szeptemberi találkozó a tizenharmadik vagy az első?"
Részletes program:
http://www.barka.hu/PROGRAM/fesztprog.shtml