"Maguk az erdő"– állítja Szomorov, a tragikus színész Osztrovszkij komédiájában. Az erdő, amely fái nem képesek befogadni a másságot, elsorvasztják a kisebb cserjéket, s állnak, részvétlenül a rengetegben. Kaposváron ezt a mondatot Szomorov nem a többi szereplőhöz intézi – Kocsis Pál kifelé, a nézőkhöz fordul, tekintete befogja a földszintet, az erkélyt, a páholyokat, de még a kakasülőre is vet egy pillantást.

Mert Ascher Tamás nem hagyományos előadást tervezett. A darab egy kihegyezett pontján a tragikus színész, Szomorov szózatot intéz a hallgatósághoz: beszél a társadalom aljasságáról. Kaposváron azonban Kocsis Pál a tragikus színészek régen megszokott – és még most is fellelhető – pózában tetszeleg: szétvetett lábakkal áll a rivaldafényben, bőg, mint ahogy azt kell.

Itt tehát nem az a fontos, hogy egy ötven körüli nő fiatal szeretőt akar magának, s addig küzd, amíg meg is szerzi. Itt a lényeg a rendezőnek és a színészeknek a nézőtérrel és a darabbal folytatott párbeszéde. Apró jelekkel is üzennek: a tehetősnek mondott fakereskedő ruhadarabjai nem illenek össze, a hősszerelmes pipogya, fontoskodó mozdulatai, a jó hírű özvegyasszony pénzes ládikához való mohó ragaszkodása, a komornyik elegáns felöltője elé kanyarított koszos kötény mind-mind üzen a nézőnek: ezek a szereplők mégannyira sem méltóságteljesek, mint ahogy Osztrovszkij megírta őket. Ezek a karakterek már egy ascheriasított világ szereplői.

Feladatuk az, hogy a nézők elgondolkodjanak: vajon belőlünk mit látnak?

Miért van az, hogy ha egy úriasszonynak mindene megvan, rögtön unatkozni kezd, és lecsap az első, jóképűnek nevezhető fiatalemberre?

Miért van az, hogy a jóképűnek és ártatlannak mondott fiatalember az első adandó alkalmat kihasználja, hogy az úriasszony kitartottja legyen?

Miért van az, hogy a szép lányok a nyámnyila alakokat választják?

Miért van az, hogy ha egy ember színész, annak csak egy ruhája van, és az is rongyos?

A kérdések felvetésében a rendező nagyszerű partnerekre talált. Molnár Piroska az úriasszony, Raisza szerepében kész esettanulmány. Szakács Györgyi ruhái fokról fokra varázsolják át fekete selyemruhás nagyasszonyból fodros menyasszonyi ruhás, nevetséges középkorú nővé. A ruházattal együtt változik Molnár Piroska játékmódja is: az elején még magabiztos, egyenes derekú nő a végén már kétségbeesetten kapaszkodik egy fess fiatalemberbe és az életbe.

A szereplők közül kimagaslik még Kocsis Pál és Kovács Zsolt duettje. A két színész együttes pillanatai leginkább egy jól sikerült Vladimir és Estragon – kettősre emlékeztetnek. A nézőnek fokozatosan az az érzése támad, hogy nem érdekli, mi zajlik Raisza körül. Sokkal inkább érdekes Szomorov és Vigov, a két vándorszínész sorsa. Emellett Kocsis és Kovács együttes játéka, egymásra figyelése példaértékű lehet mindenki számára.

Egy biztos: Ascher nem feltétlenül kínál könnyed szórakozást. Ha már elvállal egy darabot, akkor azzal célja van. Megmutatni: ilyenek vagyunk: gyarlók. És ami még ennél is fontosabb: lehet, hogy reménytelen a helyzet?

Váry Orsolya

Alekszandr Osztrovszkij: Erdő
Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Szereplők: Molnár Piroska, Gryllus Dorka, Znamenák István, Dányi Krisztián, Anger Zsolt, Gyuricza István, Lázár Kati, Némedi Árpád, Kocsis Pál, Kovács Zsolt
Díszlet: Khell Zsolt
Zene: Kovács Márton
Jelmez: Szakács Györgyi
Dramaturg: Eörsi István és Merényi Anna
Segédrendező: Hornung Gábor és Pintér Katalin
Rendező: Ascher Tamás

Korábbi kritikák: