Mi van akkor, ha két meghitt barát életébe berobban egy harmadik személy, és az történetesen egy nő?

Mi van akkor, ha ez a nő ráadásul szép, és van sütnivalója is?

Mi van akkor, amikor a játék, amelynek addig csak a játék volt a célja, hirtelen komolyra fordul?

Mi van akkor, ha a játéknak egyszer csak vége szakad, és folytatni kell a hétköznapi életet?
Kárpáti Péter új darabja, a Nick Carter avagy Végső leszámolás dr. Quartzcal című ezekre az alapvető kérdésekre adja meg a saját válaszát. A kiindulópont: két férfi a hétköznapokból megpróbál kitörni. A múl század elejének legendás figuráinak bőrébe bújnak: egy-egy délutánra ők lesznek Mr Carter, a félelmet nem ismerő magándetektív és dr Quartz, az agyafúrt rabló. A megszokott játékrendet azonban felborítja az a tény, hogy megjelenik egy nő a játékban, Zanoni, a titokzatos rablónő. Innentől kezdve aztán megfordul a dolgok menete. Dr Quartz, aki ellenállhatatlan lendületével idáig uralta a játékot, fokozatosan veszíti el irányító pozícióját. A nőért folytatott küzdelemben alulmarad, mert Zanoni – ki tudja, miért – inkább Mr Cartert választja.

Persze szól ez a darab a felnőtté és férfivá válásról is, de alapjában véve magáról a játékról mesél. Mert hiszen mindenki szerepet játszik. Minden pillanatban, kezdve attól, hogy reggel felkelünk, játszunk egész nap, s néha még álmunkban is hazudunk magunknak.

Novák Eszter a tatabányai színházban azonban nem általánosítani akar. Három színészt látunk a színen, amint három embert alakítanak, akik játékokkal kapcsolódnának ki az élet nehézségeiből, csak éppen a játék egyszer csak elkezd magáról az életről szólni. A néző jól szórakozhat, de nem magát látja viszont a színen. Mintegy megfigyelőként asszisztálhat ahhoz, amit a játéktérben Magyar Attila, Széles László és Tóth Ildikó előad. Van egy olyan érzésünk, hogy nélkülünk is ilyen jól elszórakoznának, mert hogy jól elvannak, az látszik. Hiszen minden lehetőség adott: van egy jó díszlet, amiben mindent felhasználhatnak: van itt kimustrált szivacs, dobbantó, bordásfal, mint egy lerobbant tornaszertárban. Persze annyira nem ócskák, hogy ne lehessen őket használni, sőt. Így aztán a Khell Zsolt által megálmodott díszlet a negyedik szereplővé válik, amely ugyan passzív résztvevője az eseményeknek, de mindvégig kihasználják benne az összes lehetőséget.

Kárpáti szövege nem könnyű. Tele van szójátékokkal, utalásokkal. Ha még hozzátesszük, hogy a rendező állandó mozgást is kér a szereplőktől, elmondhatjuk, hogy a három színész rendkívüli terhelésnek van kitéve. A majd' három óra alatt egyetlen egyszer sincs egy szusszanásnyi pihenőidő sem, hiszen nincs üresjárat, végig mindhárman a színen vannak. A három játékos ennek ellenére könnyedén játssza el a szerepeket.

A szemlélőben felmerülhet a kérdés: ha az előadás jórészében nem kap semmilyen impulzust a szereplőktől, ha csak azt kell figyelnie, mit tesz a három játékos, akkor vajon miért van az, hogy a második felvonás elején egyszer csak egyikük hozzálép és az időjárásról, ételekről elkezd vele diskurálni. Már csak azért sem érthető a hagyományos terek ilyen megbontása, vagyis a színpad és a nézőtér közti egyezményes határ átlépése, mert ez előtt a jelenet előtt, sőt később sincs rá újabb példa.

Vagy tekintsük ezt játéknak? Könnyen beleegyezne az ember. Talán bele is férne az előadásba egy ilyen próba. Csakhogy nem történik meg, és ez az, amiért az egyébként szórakoztató, sok energiát felmutató előadás végén egy kis hiányérzettel távozik az ember a kamarateremből.

Váry Orsolya

Nick Carter, avagy Végső leszámolás dr. Quartzcal
Tatabányai Jászai Mari Színház
Szereplők: Magyar Attila, Széles László, Tóth Ildikó
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Zeke Edit
Rendező: Novák Eszter 1

Korábbi kritikák: