Mindenkinek vaj van a fején. A polgármester monomániás építkezést folytat- persze a saját házát és nem a Hivatalt csinosítgatja. A tanfelügyelő némi pedofil hajlammal küszködik. A járásbíró mániáját a bíróságra is beengedi, így aztán az leginkább egy vadászegylethez hasonlít. A postamester minden levelet felbont. A népjóléti intézmények főgondnoka még vidéki szemmel is piperkőc. Az orvos csak németül tud. A rendőrrel néha elszalad a ló, ilyenkor agyba-főbe veri a lakosokat.

Mindenkinek van valami kis „stichje". A rendőrkapitány siketnéma, Dobcsinszkij selypít, párja, Bobcsinszkij hadar, Miska, a polgármester szolgája viszont olyan lassan beszél, hogy közben megalszik a szájában a tej.

Ezek közé az emberek közé érkezik egy levél és egy szerencsés – vagy éppen szerencsétlen – fiatalember, akit revizornak vélnek, s innentől kezdve mindenki le akarja itatni, meg akarja vesztegetni, vagy hozzá akarja adni a lányát. Gogol Revizorának nem lehet jó vége: megjön az igazi hivatalnok, s ezzel minden kárbaveszett.

A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában a ma oly divatos aktualizálás már az első pillanatokban, a nézők érkeztekor látszik: a működő betonkeverő fölé modern, fél bemaradt épület magasodik. Szanaszét mindenféle építkezési törmelék hever, a szereplők az előadás alatt végig ezek között mozognak. Antal Csaba díszlete emellett azt is kifejezi: ez nem valami úri kastély lesz, hanem szolid keretek között, amolyan közép-európai szinten összedobnak majd egy házat, amin aztán pár hónap múlva egyre több dolog nem passzol.

Nem véletlen a közép-európai kifejezés. Hiszen itt vagyunk, a mi kis falunkban vagy kisvárosunkban, suhogó melegítős és patacipős alakok között, akik mind a maguk kis szemétdombjukat óvják a betolakodóktól.

És a betolakodó egyszer csak megérkezik, Széles László személyében. Széles nem parancsolósra alakítja a figurát, ő inkább apuka elkényeztetett pici fia, aki még „huszonvalahány, legfeljebb harminc" évesen sem tanulta meg, hogy a pénzért meg kell dolgozni. Így aztán fogta magát, elszökött, de most már nagyon menne vissza. Széles beszédmodora sejteti leginkább Hlesztakov teljesen összeférhetetlen jellemét: a színész ragyogó tempóval választja ki a teljesen oda nem illő beszédmodort és hangszínt, ezzel téve még nevetségesebbé azt a ficsúrt, akit Bagossy László rendező kitalált számára.

Persze kellett a figura frissítéséhez egy vadonatúj fordítás is, így a mai alakok mai nyelven tudnak megszólalni. A pécsi közönség azonban láthatóan megdöbben az első néhány káromkodás után. Hogy miért? Ki tudja, hiszen a színpadon jól találják el az arányt: csak annyi a szitokszó, mint bármelyik utcán vagy kocsmában.

Széles nagyszerű ellenpontja a darabban Bezerédi Zoltán, aki a polgármester szerepében leginkább a monológokat hegyezi ki. Állandó mozgásban van, még akkor is a köröket rója, mikor lányának jövőjéről van szó. Bezerédi emellett jól dolgozik össze azokkal a kollégákkal, akik a darab „zamatát" adják: azokkal a jól felismerhető, vidéki kisemberekkel, akiket a többiek és a rendező olyan jól kitaláltak.

Mindent összevetve: régen láttunk Pécsen ilyen aprólékosan átgondolt előadást, ahol még a színészek is jól érezték volna magukat a bőrükben. Bagossy végre felkavarta azt a jó kis langyos állóvizet, amelyre már évek óta ráfért volna egy alapos tisztítás. No és talán Gogolnak sem árt meg, ha néha egy kicsit leporolgatják a fordítást – ötven év után itt volt az ideje.

Váry Orsolya

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A Revizor
A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza
Szereplők: Bezerédi Zoltán, Széles László, Füsti Molnár Éva, Simon Andrea, N. Szabó Sándor, Krum Ádám, Rázga Miklós, Stenczer Béla, Bánky Gábor, Lipics Zsolt, Urbán Tibor, Köles Ferenc, Pilinczes József, Benyovszky Tamás, Tadics Ágnes, Weber Kristóf
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Földi Andrea
Zene: Weber Kristóf
Rendező: Bagossy László jr.

Korábbi kritikák: