A fesztivál harmadik napja megint csak döntéshelyzetbe hozta a színházszerető turistát: nézze meg, hogy mi a szakma véleménye a komáromi színház Tartuffe előadásáról vagy menjen még néhány saroknyit a Király utcán, kukkantson be a Bóbita Bábszínház épületébe, ahol a kaposvári gyerekszínházi biennálé nyertesét, a Ciróka Bábszínház Leporelló első könyve című előadását adják. Nos, viszonylag sokan inkább a szakmai vitát választották, nem tudva, mit hagytak ki. Magam azóta is sajnálom „ecc-pecc, kimehecc" alapon születő döntésemet, amely végül a Dominikánus Házba vezetett. Nem azért, mintha nem alakult volna ki parázs vita az előadás kapcsán. Sőt. Az előadás szünetében többen inkább a környező kocsmákat látogatták meg, s ezt a lépésüket a szakmai beszélgetés résztvevői elé tárták. Akik maradtak, azok vagy nagyon utálták vagy ámulattal szemlélték azt az előadást, melyben Lojális úr, a Hatalom megtestesítője szlovákul beszél, annak ellenére, hogy értik Orgon családjának magyar szavait.
Szombaton szokatlanul sok lehetőséghez jutottak a fiatalok: a harmadéves színművészetisek Ács János vezetésével a Szentivánéji álmot mutatták be, de jutott hely és idő az iparművészeti és a képzőművészeti egyetem hallgatóinak is.
A rendes programban Molnár Ferenc önironikus, néhol groteszk darabját, A testőrt és Háy János Gézagyerekét mutatták be. Előbbire oly sokan voltak kíváncsiak, hogy a háttérben végig a jegyszedő nénik és a tűzoltók térdének rezgése hallatszott a karzaton. A „kismadách" kitett magáért: a direktor és Kerekes Éva bravúros kettősei három felvonáson keresztül tartották sakkban a nézőket.
Vannak a fesztivál kétéves történetében reménytelen küzdelmek: ilyen bejutni a szobaszínházba, ahol szombaton kétszer is meg lehetett nézni a Gézagyereket, már annak a néhány szerencsésnek, akinek jegye volt, vagy időben beállt a bilétások hosszú sorába.
Még délután indult meg a nyílt fórum felolvasószínházi sorozata Kiss Csaba A dög című darabjával. Az este a Ghymes együttes jegyében telt, a világzene hazai képviselői az ifiházban tettek ki magukért.
Vasárnap a lemaradtak újra próbálkozhattak belopakodni a Madách Kamara előadására. Ez a jegyszedő nénik lanyhuló figyelme mellett a második felvonásra minden további nélkül kivitelezhető volt, annak ellenére, hogy a karzaton ismét közelharcot kellett vívni az állóhelyekért. Persze ezért a lehetőségért csak azok indulhattak, akik nem jutottak be a kamarába a Krétakör Színház W-Munkáscirkusz című előadására. A József Attila-idézetekkel tűzdelt Woyzeck-adaptáció hatásától senki nem menekülhetett, aki átlépte a küszöböt.
A nap csalódása minden bizonnyal Máté Gábor volt, aki szigorú tanár bácsiként őrizte tanítványai Egy nő előadása előtt a Dominikánus Ház lépcsőjét, így csak az juthatott be jegy nélkül, akit ő arra érdemesnek tartott. Node ezzel a csalódással csak nyertünk: pár perc alatt átértünk a Művészetek Házába, ahol a második emeleten Eörsi István beszélt háborús és 56-os élményeiről, megejtő őszinteséggel. Ha már az őszinteségnél tartunk, hozzá kell tennünk: a 89-es eseményeket már nem hallhattuk, hiszen a fesztivál ideje alatt állandó döntési helyzetbe kerülünk: mit nézzünk és meddig. Nos, mi kíváncsiak voltunk a jövő színészeire is, így angolosan távoztunk.
Az elemek újra átvették az irányítást a szervezőktől: este kilenckor hiába vártuk az egyetemisták musical-operett összeállítását a sétatéren. A szakadó esőben és tomboló szélben csak egymás csalódott hangját hallhattuk. Így aztán felettünk a víznek árjával lassan-lassan hazabattyogtunk, s előre téptük hajunkat a hét további részében előforduló döntéshelyzetek miatt.
Váry Orsolya
A POSZT részletes programja:
http://www.poszt.hu
