napi online kultúra és tudomány

SZÍNHÁZ
Tartuffe ráncfelvarrás után
Moliere Tartuffe-je a Katona József Színházban


Színházi gourmand-nok kedvenc álomképe, hogy egyszer úgy nézzenek meg egy előadást, hogy a főszereplő hirtelen betegsége miatt ne lehessen azt lemondani, hanem valakinek be kelljen ugrani helyette. Persze a színésznek nem ez lehet az álma, de bizonyosan jó sztorik keletkeznek a hasonló helyzetekből – lásd Hofi Géza örökzöld slágerét a János vitéz francia királyáról.

Más a helyzet, ha egy színház arra kényszerül, hogy időközben elszerződött színészét valakivel helyettesítse. A Katona Tartuffe-je mindjárt két szereplővel lett kevesebb: a címszerepet alakító Rába Roland a Krétakör társulatával kujtorog Európában, Básti Juli, a darab Elmirája pedig az új Nemzeti csapatát erősíti.

Kérdés, hogy mit tehet ilyenkor egy igazgató. A Katona vezetése úgy gondolta, hogy sosem titkolt feladatát, a fiatalok színházra nevelését most sem hanyagolja el, és hosszas megfontolás alapján Rába Roland helyére Fekete Ernőt, Básti Juliéra pedig Bertalan Ágnest állította.

A Tartuffe szó hallatán sokaknak Major Tamás, a fiatalabbaknak pedig Eperjes Károly elcsúfított arcú, elkeskenyedett szemű figurája ugorhat be, hála a néhai Magyar Televízió nagylelkűségének (bár itt jegyzem meg, hogy az utóbbi tíz évben egyik felvételt sem láttam). Nos, aki mostanában téved be a Katonába, meglepődhet. Merthogy a hagyományokkal ellentétben itt nem egy öreg, randa Tartuffe-öt láthat. Ne kerteljünk: Fekete Ernő jó pasi (erről különösen a hátam mögött ülő két, nagyjából 14 éves lány tudna mesélni, akik az előadás nagyjából 2 és fél órája alatt egyetlen pillanatot sem hagytak ki ennek a témának megvitatásában). Sőt: Zsámbéki Gábor rendező még csak meg sem próbálja elcsúfítani: csak némi hajzeselével elferdített hajzat, és sötét karikák a szem alatt. Ennyi. Úgyhogy Fekete Ernőnek maradtak a színészi képességei, amelyekkel görénységét el kell hitetnie. Ez sikerül is, a csitrik folytonos duruzsolása ellenére is jól megutáljuk. Ezt nem azzal éri el, hogy úgy néz mint aki görény (míg annak idején Rába Roland valami hasonlóval próbálkozott). Fekete egyszerűen úgy jár-kel a színpadon, mint akinek az egész ház a markában van. Arca apró rándulásaival érzékelteti, hogy Tartuffe nemcsak álszent képmutató, aki a pénz után sóvárog, hanem bizony egy jó pszichiáter is kijárna neki. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a tavalyi évadban forradalmian újnak kikiáltott Tartuffe-előadás újabb csavarral gazdagodott.

Bertalan Ágnes esetében azonban a csere nem volt ilyen szerencsés. A színésznő intonációjával komoly bajok vannak: éneklő beszéde a leghalványabb esélyt sem ad annak, hogy elhiggyük: ez a nő bizony egy kicsit megperzselődött Tartuffe jelenlététől. A személyiség gazdagságának semmi reményét nem látni alakításában. Elmirája egy szimpla kis nő, aki történetesen egy vén, hiszékeny palihoz ment feleségül. Megjegyzem: ilyennel mostanában egyre többet találkozik az ember. Node csupán erre azért nem lehet egy alakítást építeni.

Máté Gábor továbbra is jól alakítja a meg nem értett értelmiségit: több méteres, vérvörös sál lobog utána, de a tornacipőjét szigetelőszalag tartja össze. Cleante-ja darálja a nagy életigazságokat, de mivel több réteg szotyi és héj mögül szűrődnek ki, leginkább hülyeségnek hangzanak.

Lukáts Andor Orgonja sem változott: a csekély értelmű emberek vaksi tekintetével bámul a világba, s a végén még mindig nem érti, mi is történt körülötte. Nem csoda. Ez bizony nem XIV. Lajos Franciaországa, hanem napjaink jó magyar történelme, ahol pillanatok alatt gazemberből hőssé léphet elő az ember. Vagy fordítva.

Kónya Orsolya


Moliere: Tartuffe – Katona József Színház
Szereplők: Fekete Ernő, Bertalan Ágnes, Máté Gábor, Lukáts Andor, Fullajtár Andrea, Lázár Kati, Fenyő Iván eh., Rezes Judit, Dévai Balázs, Varga Zoltán, Rajkai Zoltán, Tóth Anita, Takátsy Péter
Díszlet: Bagossy Levente mv.
Jelmez: Földi Andrea mv.
Rendező: Zsámbéki Gábor


Korábbi kritikák: