Érdemes eljátszadozni az alcím jelentésével. Természetszerűen Peter Brook meghatározása ötlik legelőször az eszembe, aki Az üres tér című, hitvallásnak is beillő művében úgy határozza meg az általa négy kategóriára osztott színház közül a „szent színházat”, mint a Láthatatlant Láthatóvá Tévő Színházat. Azt a fajta színjátszást, amelyért érdemes betérni egy-egy művészeti intézménybe. Amelynek produkciói magukon viselik a mirákulumot, azt a csodát, amely az alkotók révén – ha magukban hordozzák, ha még nem vesztették el – tud csupán megszületni, általuk tud testet ölteni a láthatatlan.

Amint a leengedett vasfüggöny nyitva álló ajtaján bekerülünk a színpadon felépített stúdiótérbe, rögtön szembetűnik a kereszt alakú pódium. Hát igen, szenvedéstörténetet jöttünk nézni, kézenfekvő tehát, hogy a „díszlet” azonnal árulkodó. Egyébként megvizsgálva Visky András darabjait, kivétel nélkül mindegyikre ráillik a szenvedéstörténet minősítés. Inspirációs forrása saját családja, drámáit át- meg áthatja annak története, amely aztán – a lelkészi gyökereknek is köszönhetően – átitatódik a hitnek és a színház szeretetének különleges elegyével.

Leülünk tehát, és várakozunk. Várjuk a Tanítványokat. Alaposabban megfigyelve a teret, amelybe bekerültünk, most veszem észre, hogy szögesdróton belül vagyunk. A kereszt alakú pódium két oldalát ugyanis szögesdrót zárja le, a tartóoszlopokon a barakkokra jellemző világítólámpákkal. Egy és ugyanazon térben leszünk tehát velük, akik – szintén a Visky-féle meghatározás szerint – fellépnek a barakkszínházban. A darab helyszíne ugyanis, olvashatjuk a szerzőtől, egy barakk. A Carmencita Brojboiu által elképzelt térben ez az egyetlen jele a fogolylétnek. A szögesdrót. A bezártság érzetét később a játék folyamán sok minden felerősíti.

Egyelőre egyfajta szemlélődő, csöndes várakozás tölt el bennünket. Aztán kicsapódik az ajtó, és futva betódul rajta tíz férfi. Félve összekuporodnak egy kupacba a pódiumon, a legutolsó, a tizedik (Galló Ernő), csendre intve a többieket, hallgatózik a becsukott ajtó előtt. Láthatóan rettegnek a feltételezett üldözőktől. És ettől kezdve elindul a játék. Játék az Írással és a Színházzal. Játék, amelynek segítségével láthatóvá válnak legbelsőbb félelmeink, a bennünk lakozó istenkép, vagy annak hiánya, a hitünk, amely akárcsak a tanítványoké, talán megfáradt, a hitetlenségünk, amellyel fogadjuk a körülöttünk, bennünk lévő csodákat. Közösséggé válunk önkéntelenül is, az egy térbe zárt emberek rettegései vetítődnek ki, a „vajon mi lesz velünk”-érzés félelme tölt el bennünket.

Visky drámájában három szinten történnek az „események”. Idézőjeles események, hiszen egyik sem rendelkezik már konkrét, kézzelfogható cselekménytartalommal, csupán emlékezetre hagyakozó rekonstrukciók ezek. Térből és időből kiszakított események tanúi vagyunk, szinte egymásra csúsztatható szenvedéstörténetek rajzolódnak ki a reprezentáció segítségével. Bibliai idő, közelmúlt és abszurd dráma keveredik Visky András darabjában, de mindegyik szál tisztán követhető. Aminthogy szépen kitapintható a szereplők „többarcúsága” is, hiszen az evangéliumi történetek sokszor átcsúsznak a közelmúltból vett saját történetekbe, a román gulágvilágot felidézve, s e két történést szépen egyesítik a beckett-i bohócfigurák.

Apropó, Beckett. Visky többször is él az idézés technikájával, elég, ha csupán Beckett-re gondolunk, akire nem csak utal a darabban, hanem jelenetet is „átemel” a Godot-ból, Hommage a Samuel Beckett alcímmel. Estragon Tamás és Vladimir János párbeszéde természetesen csak hellyel-közzel idézi elénk a becketti szöveget, de Bogdán Zsolt (János) és Hatházi András (Tamás) verziójában a jellegzetes bohócjelenet hatása frenetikus. De minden bizonnyal felkapjuk a fejünket a Nitzsche-féle „Isten halott” kijelentésre, bár ez sem nyelvtani pontossággal történik. És persze ismerősen cseng az a mondat is, amelyet Hans Holbein Halott Krisztus című festménye vált ki a Dosztojevszkij-szereplőből, A félkegyelműben. „Ezt a képet látva némely ember még a hitét is elveszítheti”- hangzik el itt is, de ellentétben a Holbein-alkotással, ez a látvány nem annyira reménytelen.

Említettem a színpadra berohanó tíz szereplőt, akiknek száma aztán tizenegyre szaporodik a később színre lépő Tamással. A hitetlennel, a mindenben bizonyosságot keresővel. András, Alfeus, Bertalan, Fülöp, Jakab, János, Máté, Péter, Simon, Tádé, Tamás – Salat Lehel, Dimény Áron, Orbán Attila, Buzási András / Fogarasi Alpár, Laczkó Vass Róbert, Bogdán Zsolt, Molnár Levente, Galló Ernő, Sinkó Ferenc, Bíró József, Hatházi András. Tizenegyen a tizenkettőből. Az árulón (?) kívül, aki már végrehajtotta sajátmagán az ítéletet, mind jelen vannak. De hát ki tudja végül is, hogy ki az áruló? Hiszen egyszer csak mindannyian Júdássá válhatunk. Nézőpont kérdése.

Neveket soroltam, mert igazából nem tudnék „rangsorolni”, ugyanis remek csapatmunkát láthattunk. A bemutató utáni előadás „összképe” azonban hatásosabb volt a Fülöpöt másodszereposztásban alakító Fogarasi Alpárral. Tompa Gábor rendezői vízióját nagyszerűen jelenítették meg színészei, alapos értelmezési munka zajlott feltehetőleg a próbák folyamán. Szépen „előtűnik” a dráma humora is, kitűnő játéklehetőségeket teremtve a tíz színész számára. Érdekes azonban megjegyezni, hogy a kolozsvári változatban a Visky-darab végén eredetileg szereplő Ismeretlen nő figurája eltűnik. A szerzői utasítás szerint a közönség soraiból kiválasztott és az utolsó „képbe” helyezett nő itt valószínűleg nem fér bele a rendezői elképzelésbe. Nincs is szükség rá, hiszen Tompa színrevitelében e nélkül is érvényesen szólal meg Visky drámája, hitelesen bontakozik ki annak szépsége és tragikuma. Az önmagától kinyíló vasajtón beáradó hatalmas fény éppen Péter keresztre feszítését szakítja félbe, mintegy felszabadítva a tanítványokat a re-prezentáció bűnének terhe alól.

Köllő Katalin, Kolozsvár

Fotó: Makara Lehel


Visky András: Tanítványok
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása
Szereplők: Salat Lehel,Dimény Áron, Orbán Attila, Buzási András / Fogarasi Alpár, Laczkó Vass Róbert, Bogdán Zsolt, Molnár Levente, Galló Ernő, Sinkó Ferenc, Bíró József, Hatházi András

Díszlet-jelmez: Carmencita Brojboiu m.v.
Zenei összeállítás: Florin Fieroiu m. v., Tompa Gábor
Koreográfus: Florin Fieroiu m. v.
Rendező: TOMPA GÁBOR


Kapcsolódó linkek:
A Kolozsvári Állami Magyar színház honlapja
Színlap és képek a Hamlet.ro-n
Visky András írása a Hamlet.ro-n