napi online kultúra és tudomány

SZÍNHÁZ
Időgép
A nürnbergi mesterdalnokok az Operában


A Bartók-jubileum mellett Wagner-évforduló is van az idén, és valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy a Magyar Állami Operaház a repertoáron tartott Wagner-előadások mellé még egy friss bemutatót is tervezett az évad végére. A nürnbergi mesterdalnokok ízig-vérig Wagner-opera, azonban például a Ring darabjaival ellentétben hangsúlyosabb szerepet kap benne a humor – ami egy öt és fél órás előadás alatt nem esik rosszul a nézőnek.

Jurij Szimonov olyan intenzitással vezényel, hogy a zenészek hajlamossá válnak a pianissimo elfelejtésére és a fortissimo végletekig való fokozására. Ez két problémát is okoz: a zenekar nagyjából a második felvonás közepétől képtelen árnyalatokat kifejezni, továbbá a főszereplők egy részét nem lehet hallani. Kovácsházi István küzd, de alulmarad, pedig a színpad szélén még mikrofonokat is elhelyeztek a jobb hallhatóság érdekében. Wierdl Eszter tőle szokatlan módon már az elején sem próbálja meg túlénekelni a zenekart. A második felvonás közepétől pedig a technikája is bizonytalanná válik: a támasza eltűnik, nem bírja fizikummal a megterhelést.

Igaz, A nürnbergi mesterdalnokokban az igazi főszerep nem is Walteré és Éváé, sokkal inkább Hans Sachsé, az idős cipészé, akinek szerelme olyan tiszta és önzetlen, hogy a fiatalok boldogsága érdekében képes félreállni, sőt, segíteni is nekik. Hans Sachsot egy "Wagner-veterán", Kunder Friedemann játssza az Opera színpadán. Basszbaritonja messze túlzengi még a zenekar legvadabb pillanatait is, játéka nyugodt, kiegyensúlyozott. Pontosabban fogalmazva: nála lehet egyedül színészi játékról beszélni. Jobbára egy helyben állva, néhány gesztussal a mai operaszínpadokon „nem lehet megélni”. Húsz-harminc éve talán még elég volt pusztán szépen vagy technikásan énekelni, de ez már a múlté, a néző gesztusokat vár, és azt, hogy a szereplők között viszonyok alakuljanak ki. Hogy például egy szerelmespár között az egyetlen kontaktus egy hosszú nézés legyen, az megengedhetetlen, miként az is, hogy Walter a szerelmi vallomás közben a félemelet szélén elhelyezett monitoron a karmestert bámulja.

Vidnyánszky Attila rendező nagy tablókban és szimbólumokban gondolkodik. A színpadkép központi eleme két, nem túl meredek rámpa, és egy, Máriát és a kis Jézust ábrázoló katedrálüveg, amely az első, templomi jelenetben egyértelműen szükséges, később – mint ahogy a legutolsó jelenetben a hajánál előrángatott, vörös telihold is – a női princípium jelképe. Az üveget a második felvonásban ledöntik, nagy könyvhalmokra támasztják, funkciója csak akkor derül ki, amikor pár percen belül Sachs és Walter is elénekli áriáját, miközben a technika a magasba emeli az üvegtáblát az énekessel együtt. Ekkor a nézők soraiban némi derültséggel vegyes bizonytalanság érezhető, jogosan.

Alekszander Belozub díszlete némi ortodox színt kölcsönöz az estének s ezt a tervező ruhái is hangsúlyozzák. Éva az utolsó felvonásban mintha egy pópa palástjának roncsaiban lépne színre, ezt az érzetet erősíti, hogy a mell felett csipkével körülvett szentkép díszeleg rajta. A mesterek öltözéke határozottan vallásos jellegű: az énekesek nem is igazán tudnak mozogni a rájuk aggatott, aranysujtással bőven meghintett, sok-sok apró darabból álló ruhákban. Ez alól egyedül Sixtus Beckmesser jelmeze a kivétel: a darabban vidámabb vonulatot felvillantó szereplő a köznépéhez közelebb álló ruhát visel. Sárkány Kázmér lesz az előadás bohóca, már-már zavaróan eltérő, Mozart vígoperáit idéző játékstílusa felüdülést jelent az este folyamán. Ugyanakkor ő az, akinek még a súgó is vezényel, és még így is képtelen követni a zenekart. Olykor akár kéttaktusnyira is elmarad a kísérettől, s ez szintén megengedhetetlen.

A nürnbergi mesterdalnokok az a Wagner-opera, amely talán a legkevésbé szól a német nép felsőbbrendűségéről. Ha eltekintünk a formától, témája sokkal inkább a népopera vagy daljáték műfaját kívánná meg. Ugyanakkor utolsó pár percében „bepótolja” addigi elmaradásait a témában: a „Deutschland Über Alles” jegyében, fortissimóban, megerősített rézfúvós szekcióval zengnek az utolsó hangok. Vidnyánszky és Szimonov láthatóan behódolt a zeneszerzőnek: a fül még fél órával az előadás után is cseng, mint ahogy a végső konklúzió is a nemzet felemelkedéséről, a romokon való újjáéledésről. Hogy a mondanivaló nemcsak a német népre vonatkozik, hanem egyetemes is, azt maga az előadás nem indokolja meg...

Kónya Orsolya

Fotók: Kardos Zsuzsa, Kunder Friedemann portréja: Éder Vera


RICHARD WAGNER: A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK

Szereplők: Kunder Friedemann, Berczelly István, Kiss Péter, Hábetler András, Sárkány Kázmér, Bretz Gábor, Ocsovay János, Kállay Gábor, Daróczi Tamás, Bakó Antal, Jekl László, Szécsi Máté, Kovácsházi István, Beöthy-Kiss László, Wierdl Eszter, Szolnoki Apollónia, Németh Gábor

Díszlet, jelmez: Alekszander Belozub
Koreográfus: Fodor Gyula
Karmester: Jurij Szimonov
Rendező: Vidnyánszky Attila

Kapcsolódó linkek:
A Magyar Állami Operaház honlapja
A rendező gondolatai az opera kapcsán




Korábbi kritikák:

Két egri előadás a VSZT-n
Nő a múltból
Compagnie 111: Plan B
Mozart-maraton a Millenárison
Isabella's room - a Needcompany a Trafóban
A Riviéra a Radnóti Színházban
Frederico García Lorca: Cím nélküli darab
A Kispolgári nász Kolozsváron
Az Oidipusz Kolozsváron
Előtte-utána
Esztrád sokk Nyíregyházán
Barbara őrnagy
Ulixes - Ágens előadása
Kék madár
Kristóf Ágota: A Nagy Füzet
Godot-ra várva (Sepsiszentgyörgy)
Az élet álom, Várva
Két zágrábi előadás
Hamlet a Bárka Színházban
Két Mester és Margarita Budapesten
Az elveszett levél Kolozsváron
A Castel Felice a Radnóti Színházban
A Vízkereszt a Vidám Színpadon
Troilus és Cressida
Négy lába van a lónak...
Play / Gorkiy
I.L.Caragiale Országos Színházi Fesztivál, Bukarest 2005.
Két Kornis-darab a Bárkán
6. Politik im Freien Theater, Berlin
COMET Fesztivál, Bárka színház
Pityu bácsi fia
Tanítványok
Karneválvégi éjszaka
Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja
Párizsi színházi esték: Ballet Prejlocaj, Vígözvegy
Első éjszaka avagy az utolsó
Megtisztulva
Őszinte, de igaz
Reviczky a Szegedi Kisszínházban
A párnaember - felolvasószínház
A Carmen Szegeden
VII. Romániai Magyar Bábos Találkozó, Kolozsvár
Phaidra
Fűrészelés, forgácsok, roncsok
Ördögverő jóbarátok
Paravarieté
Veszett fejsze
Előszó a Macbeth-hez
Marienbad
Három nővér Zsámbékon
Plasztilin a Színművészeti Egyetemen
Shakespeare Fesztivál Gyulán
A gólyakalifa az Operában
A Négerek a Bárka Színházban
A Volt egyszer egy csapat a Madách Színházban
Kollokvium Gyergyószentmiklóson
A PONT Műhely sötétség hatalma című előadása a Trafóban
Macskalápon
A szegedi A csend a Nemzetiben
A szegedi A végzet hatalma a Nemzetiben
A Kávéház a Vígszínházban
A Kasimir és Karoline a Krétakör Színház előadásában
Az Aimée és Jaguár a Vígszínházban
A Tóték a Radnóti Színházban
A Helge élete a Bárkán
III. Richárd a Nemzeti Színházban
Médeia a Katonában
Ledarálnak, eltűntem a Kamrában
A Bakkhánsnők Kolozsváron
A Pisti... a Vígszínházban
A Pentheszileia a Nemzeti Színház stúdiójában
A maratonfutók tiszteletkört futnak
A filléres opera az Örkény Színházban
A Commedia de'll arte a Kamrában
A No Mom's land Marosvásárhelyen
A Krimi Kolozsváron
A Nibelung Lakópark a Budavári Sziklakórházban
Sirály az Örkény István Színházban
Sárga liliom a Nemezeti Színházban
Vaknyugat a Pesti Színházban
Vitafórum a Figura Stúdió Színházról
A Scapin furfangjai Gyergyószentmiklóson
A Szentivánéji álom Gyulán
A Tóték Gyulán
Színészképzősök Kisvárdán
Atelier Színházi Találkozó Sepsiszentgyörgyön
Hamlet. Intolerable
Csak egy szög
Temesvári hangulatok 2.
Temesvári hangulatok 1.
A Csongor és Tünde a Katona József Színházban
A Herr Kolpert a MU Színházban
A Lohengrin az Erkel Színházban
Az Operett a Bárkán
A PONT Műhely CSALÁD-ja a MU Színházban
A revizor a Vígben
A Buborékok a Nemzeti Színházban
Az Ivanov a Katonában
Az Álmok hídján mentem át a Millenárison
A Miaszerelem a Millenárison
A Czillei és a Hunyadiak a Nemzetiben
A Krétakör Mizantrópja a Vidám Színpadon
A Don Quijote és... a Budapest Bábszínházban
A hazug a Színművészetin
A dilis Resner Marosvásárhelyen
A Piszkavas a Madách Kamarában
Az egri Galambok a Tháliában
A marosvásárhelyi Fagyöngyszüret a Tháliában
A Hazug képzelet az Új Színházban
Az Öltöztessük fel a mezteleneket! Kolozsváron
A Fekete tej a Kamrában
Az Egy pohár víz a Madáchban
A vesztett éden a Tháliában
A Boldogtalanok Marosvásárhelyen
A Koccanás a Katonában
A Hárpia megzabolázása a Madách Kamarában
A Theomachia a Bárkán
A Krétakör Sirája a Fészekben
A Gázláng Sopronban
A Petit Mal a Városi Színházban
A Dühöngő ifjúság a Tháliában, a Dühöngő a Merlinben
A Különóra/ A kopasz énekesnő a Madách Kamarában
A Motel a Katonában
A Holdbeli csónakos a Nemzetiben
A Svejk, a féregirtó a Stúdió K-ban
A Kaukázusi krétakör a Vígben
Stúdiószínházak a Bárkán
A komáromi Ibusár a Tháliában
A Rómeó és Júlia a Bárkán
Bábosok Kolozsváron
Stúdiószínházak a Bárkán
Kollokvium Gyergyóban
A Dévajságok Magyarhonban Szentendrén
A Titus Andronicus Gyulán
A Kései találkozás Szentedrén
A Dandin György Kőszegen
Thealter: 2. tudósítás
Thealter: 1. tudósítás
Thealter, SZASZ-beharangozó
Kisvárdai Fesztivál-napló, III.
Kisvárdai Fesztivál-napló, II.
Kisvárdai Fesztivál-napló, I.
Határtalan színházak: Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja
POSZT 2003: előtte, közben, utána
POSZT 2003 előzetes
A Nézőművészeti Főiskola a Thália Régi Stúdiójában
Negyedik kapu a Radnótiban
Gyermekdarabok a Vígben és az Új Színházban
A sárkány a Madách Kamarában
Noé bárkája a Bábszínházban
Boldogtalan hold a Tivoliban
A bosszú a Katonában
Rómeo és Júlia Sepsiszentgyörgyről
Tóték és Családrajz a Bárkán
Godot a Pesti Színházban
Ilja próféta a Bárkán
Holdfény a Bárkán
Az idióta a Katonában
Indul a Bakterház Zalaegerszegen, és Borisz Godunov a Madách Kamarában
"Macska a forró bádogtetőn" a debreceniektől
"A görény dala" a Stúdió K-ban
Kabaré az Ódry Színpadon
A kolozsvári Cseresznyéskert a Tháliában
Tartuffe: ráncfelvarrás után a Katonában
Lüzisztraté a Merlinben, Állatfarm a Katonában
Évadnyitó a Krétakörnél
Néhány négyzetméternyi színház: a Stúdiószínházi találkozó eredményei
Stúdiósodás - Stúdiószínházi találkozó tizennegyedszer a Bárkán
Tóték Kőszegen
Sok hűhó a Keszthelyi Nyári Játékokon
THEALTER International Szegeden
POSZT 2002, negyedik felvonás és eredmények
POSZT 2002, harmadik felvonás
POSZT 2002, második felvonás
POSZT 2002, első felvonás
POSZT-előzetes 2.
POSZT-előzetes 1.
Kolozsvári Fordítások a Tháliában
Beszélgetés Catalina Buzoianuval
Revizor Pécsett
Nick Carter Tatabányán
Osztrovszkij Erdője Kaposváron
Jeles András Szenvedéstörténete Kaposváron
Bereményi, Shakespeare, Zalaegerszeg
Káprázatos hölgyek Kaposvárott
Marcello és Camillo a Stúdió K-ban
XIII. Stúdiószinházi Fesztivál a Bárkán
POSZT festam: színházak nyáron
Lóvátett lovagok a Vígszínházban
Szikora János a Kalldewey Farce-ról
Meghalt Sinkovits Imre
Euripidész: Alkésztisz
Moliere: A mizantróp
Csehov: Cím nélküli darab