napi online kultúra és tudomány

TÁNC
Füstbe fojtva
A próba a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon


Zavarban vagyok a margitszigeti előadás után. Zavaromnak két oka is van. Az egyik, hogy minden hibájával együtt meg kell hajolnom az este előtt, amely a legendát felélesztette, másrészt viszont nem tudom eldönteni: jó-e, hogy egy 1982-es koreográfiát látunk mai színpadon.

Fodor Antal koreográfiája a jazzbalettből – bár esetünkben inkább rockbalettet írhatnék – nőtt ki, annak jellegzetességeivel, amelyek a mai néző számára néha avíttak, helyenként nevetségesek. Miközben nézem Nagy Tamás, ifjú Nagy Zoltán, Keveházi Krisztina és az Operaház balettkarának kiművelt produkcióját, azon morfondírozom, hogy a túlhaladottság érzése miért nem kapott el mondjuk Harangozó Gyula máig is játszott, 1945-ös Mandarinját figyelve, vagy A bahcsiszeráji szökőkutat nézve, melynek koreográfiáját Rosztyiszlav Zaharov még régebben készítette.

Szóval ülök a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, látom a fiatal táncosokat, értékelem, hogy nagyszerű produkciót nyújtanak, profin. Fodor Antal darabja – hiszen magát a szövegkönyvet és a darabot is ő írta – viszont csalódást okoz. Hogy mégis miért arathatott nemzetközi – elsősorban közép-európai - sikert? Az ok egyszerű: örökérvényű drámát próbál elmesélni. A darabban elnyomók és elnyomottak vannak, megfélemlítés, ugyanakkor a végjáték azt ígéri: hiába minden, az ember, ha félig agyonverik, akkor is újra feláll, és megpróbál normálisan élni.

A történet két szálon fut. Látjuk, amint egy fiatal balettegyüttes passiójátékot próbál, és párhuzamosan zajlik maga a passiójáték is. Nagyjából az első felvonás harmadánál halljuk az ügyelőt, aki a próbát leállítja, majd előre kéri a táncosokat, akiket meg is nevez. Innentől kezdve "a Júdást táncoló táncos"-ból ifjú Nagy Zoltán, "a Jézust táncoló táncos"-ból Nagy Tamás, "a Mária Magdolnát táncoló táncos"-ból pedig Keveházi Krisztina lesz. Vagyis belép egy harmadik, nagyon is zavaró szint, hiszen a szereplők nevesítése után sem "a Jézust táncoló táncos", sem pedig "a Mária Magdolnát táncoló táncos" szólója nem értelmezhető a koreográfus feltételezett szándéka szerint. S hogy nagyobb legyen a zavar, nem Mária Magdolna áldozza fel magát szerelméért, hanem "a Mária Magdolnát táncoló táncos".

Azt már az elején feladtam, hogy megfejtsem, ki is "a Jézust táncoló táncos" és négy társa, akik a balettegyüttes próbájába belecseppennek, véres ruhában – előrejelezve a passiójáték végét. Mondjuk forradalmárok, akiket az együttes bújtat, így érthető az is, hogy miért jelenik meg egy egész csapat kommandós, és hogy kit is keresnek tulajdonképpen. Fodor nem ad támpontot, mindenesetre bizonyosan hatásos vég – az utójáték előtt – ahogy egy katonai dzsipről gépfegyverrel belelőnek a passiójáték folyamán a keresztre feszített "Jézust táncoló táncos"-ba. Csak azt nem értem, hogy ha "a Mária Magdolnát táncoló táncos" brutális, több késszúrásos meggyilkolása során az előadás nem használt művért, miért van szükség Nagy Tamás összemaszatolására, amelyet egyébként a táncos meglehetősen sután kivitelez?

A zene Presser Gábor szerzeménye, Bach- részletek felhasználásával. A dolog roppant egyszerű: amikor a balettkar életébe pillanthatunk bele, akkor elektronikus, szintetizátorzenét hallunk - amelyből egyébként Presser lemezt is csinált Electromantic címen -, amikor pedig a passiójátékot látjuk, akkor Bach szól. A rendszer megdőlni látszik, amikor a passiójátékba is Presser-betétek szűrődnek. Van egy kis gond a Bach-válogatással is: a Requiem tételei közé bekeveredett a d-moll toccata és fúga, ami nem baj, csakhogy az addigi egységességet megtöri. Ugyanakkor ez az a jelenet, ahol a koreográfia talán a legerősebb: az öt főpap jelenik meg a színen, Júdás pedig hirtelen, egy ügyes, színpadi trükkel a papok szétterjesztett köpönyege alól tűnik elő. Júdás megvesztegetése nagyszerű koreográfiában valósul meg.

Az előadás állandó "problémája" a füstölés. A füstgépek a maximumon működnek, olyannyira, hogy két-három, egyébként kiváló jelenetet is tönkre tesznek. Nagy Tamás szólója például nagyszerű, a főpróbán füstgép nélkül erről pontosan meggyőződhettem, de most, a bemutatón, a színpadtól nagyjából 50 méternyire kizárólag a szóló rivaldánál táncolt elemei látszanak, a többit elnyeli a fehér füst…

Kónya Orsolya

Egyed Péter fotói a 2005. június 29-ei főpróbán készültek.

Fodor-Bach-Presser: A próba
Szereplők: Nagy Tamás, ifj. Nagy Zoltán, Keveházi Krisztina, Szakály György, Túri Sándor, Szigeti Gábor, Leibich Roland
Közereműködik: a Magyar Állami Operaház Balettkara
Szövegkönyv, koreográfia: Fodor Antal
Betanító balettmesterek: Fajth Blanka, Molnár Márta
Díszlet: Wegenast Róbert

Kapcsolódó link:
A magyar balett történetéről




Korábbi kritikák: