A természet leutánzása az ősember vadász-rituáléitól a szecesszió míves, növényi indáiig örök, szükségszerű késztetésként van jelen az emberiség történetében. A minél tökéletesebben megragadni, imitálni vágyott állati mozdulatok, a natúra önmagában, organikusan tökéletes formáinak leképezése mágikus kihívást jelent. A Lepkévé válás formáit elnézve az embernek saját rácsodálkozásai jutnak eszébe: ahogyan hosszasan bámul egy légies finomságú virágkelyhet a réten hasalva, vagy egy szeszélyesen csipkézett, elképesztő formákat néhány négyzetcentiméterén hordozó csigaházat a tengerpart fövenyén. A természet évmilliók óta bűvösen ismétlődő, hajszálpontosan, millió, milliárd példányban reprodukált csodái rabul ejtik érzékeinket. Az ember mohóságában pedig újra és újra megpróbál belepiszkálni e remekekbe. A nyaralóhelyek szuvenírboltjainak kirakatában sorakozó, pingált kagylókból összegányolt, visszataszító ajándéktárgyak, a preparált lényekből készült, gyomorforgató vackok piaca hatalmas. De vajon van-e érdemi különbség egy gyönyörű kagylóhéjakból összerakott vitorláshajó, egy preparált, felöltöztetett nyúltetemből, vagy szarvasagancsból elkészített vadásztárgy és egy kagylóhéjból és mérhetetlen mennyiségű aranyból megalkotott, reneszánsz ivóserleg között? Voltaképp nincs. Mindegyik esetében a természetet tárgyakban is birtokba venni kívánó, önelégült ember züllöttségével találkozhatunk - művészeti érték tekintetében roppant módon eltérő formában. A Lepkévé válás a természet meghaladhatatlan, végtelen formakincsét és a formák mögött rejtőző, megfejthetetlen csodát igyekszik megismerni és megismertetni. Az Élőkép Társulat színpadán játékosan beazonosítható, vagy éppen kreatív fantázia szülte lények, formák, mozdulatok hemzsegnek.

Az előadás nem óvatosan kerülgeti tárgyát, hogy nehogy az ember című tárgykörbe sodródjon: nem görcsös távolságtartást észlelünk, hanem játékos kalandozást – kivételt ez alól a nyitókép percei jelentenek: a roppant látványos, elasztikus, izgalmasan világított színpad mélyén egy sárga huzatba csomagolt lény matat. Motyogását kihangosítva halljuk: a figura a háttér vásznát a túloldalról (ővele incselkedőn) cibáló, csavargató, láthatatlan lényekkel csacsog. Játéka kedves, szeretnivaló, és hosszas, hiszen a közönség jórésze pofátlan késéssel érkezik az előadásra – hősünk pedig az előjáték maga. (A megkomolyodás sokkal inkább praktikus, mintsem kispolgári gesztusa lenne, ha a Trafó végre egy merész huszárvágással útját állná az előadásaira negyed óra-húsz perc késéssel érkező nézőknek. A negyed kilenckor még tízesével érkezők, a játék megkezdése után, a sötét térbe csapatostul benyitogatók könnyen képesek tönkretenni mások estéjét.)

A mókás lényt percek multán azonosítjuk: Menő Manó parafrázisa ő, egy ember alkotta, embert formázó figura idézete, akinek alakját – a Lepkévé válás koncepciójának ismeretében – bármily kedves is, idegennek érezhetjük. A még (Manót leszámítva) üres játéktérben, a színpad közepén átlót metszve, négy textilcső húzódik keresztül, bennük emberi formák lapulnak – bábok, lepkebábok: pihenő, mozdulatlan, átalakulásban lévő lények. Az Élőkép Társulat látványos vetítést kombinál a formák szellemes, váratlan játékaival: a különleges textil minden jótékony adottságát kihasználja, hogy különös tájakat, eleven formákat jelenítsen meg. Játszik a befoglaló – néha kozmikussá tágított – tér, s játéka, látványa önmagában is szemet gyönyörködtetően izgalmas. Orrunk előtt gyűrődnek fel hegyláncok, púposodnak dombok, válik tengerfenékké a szárazföld. A tájba a legkülönbözőbb lények érkeznek. Játszik a játéktér, a vásznak mögött felderengő, egyszer-egyszer megvilágított régiók, és bűvös események zajlanak a magasban, ahol egy csőforma textilből kialakított csatorna húzódik.

Halakat, madarakat, majmokat látunk úgy, hogy az alkotók általában még stilizáltan sem utalnak ezen állatok konkrét testi formáira. A mozdulatok, neszek összhatásából válik azonosíthatóvá egy-egy figura. A játékosok teljes testfelületét elfedő, rugalmas anyagok tarka színeikkel a mélytenger pompáját idézik. Az alakok olykor vedlenek: egymásra húzott, különböző színű bőreiktől megválva alakulnak át meg át. Az elszakadás, kiválás, átalakulás, a monumentális, vagy mikroszkopikus természeti metamorfózisok megannyi jegye jelenik meg a színpadon. Az alakok öltözete nem jelmezszerű, amint mozgásviláguk sem egyszerűen táncszerű: a bő, hosszú lebernyegek vedlő bőrt, uszonyokat, szárnyakat, páncélt idéznek. Pontos mozdulataik néha általában „nem emberiek” máskor egy-egy meghatározható lényt, fajt utánoznak. Egy csoportos jelenetben például pillanatról pillanatra változva játszanak denevért, sast, ügyetlen futómadarat, kutyát, peckesen sétálgató páviánt, bumfordi gorillát. Szellemes, ötletteli mozdulataik ellenállhatatlan vidámságot keltenek.

A Lepkévé válás nézői szövegszemelvényeket is hallanak – mitikus teremtés-történetekből valók ezek, és talán nem is igazán szükségesek a játékba. Az Élőkép produkciójának pont az emberi kifejezés – így a beszéd – bevett, (színpadon) megszokott eszközeitől való mentesítettsége vonzó. Narratív történettel a művet megtekintve igazán nem találkozunk. Az egymásba öltött, pompás képek, a természettől vett, precíz idézetek, mozdulat, látvány és hang egysége, pajkos és okos játszadozása teszi kiemelkedővé ezt az innovatív szellemű, mégis igen jól fogyasztható produkciót. Bérczi és Terebessy alkotásáról a Bauhaus tárgyszínháza éppúgy eszünkbe juthat, mint méregdrága szuperprodukciók lenyűgöző képi világa. A fiatal hazai alkotók (sejthetően) korlátozott anyagi lehetőségek között létrejött darabja magában hordozza a világszínvonalat. A kicsit még fésületlennek tűnő, nagy és lefegyverzően sokrétű tehetséget mutató előadás rokonszenvessége, mesebeli fantáziavilága, eredetisége, az igényes csapatmunka magával ragad.

Halász Tamás

Fotók: Kardos Zsuzsa


LEPKÉVÉ VÁLÁS - KONSPIRÁCIÓ
Az Előkép Társulat előadása a Trafóban
Koncepció, díszlet, installáció, jelmez, vizuális tervezés: Terebessy Tóbiás, Bérczi Zsófia
Alkotótársak, szereplők: Bársony Júlia, Kántor Kata, Murányi Zsófia, Dékány Edit, Pete Orsolya, Garai Júlia, Lex Alexandra, Szarka Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Vetítés, animáció: Molnár Márk, Szarka Fedor Guido
Koreográfia: Kántor Kata, Murányi Zsófi
Hangmontázs: Bársony Júlia

Rendező: BÉRCZI ZSÓFIA


Kapcsolódó link:
A Lepkévé válás a Trafó oldalán