napi online kultúra és tudomány

TÁNC
Varsóban, táncfesztiválon
PolemiQi Táncfesztivál 2006


Mindig felemelő, feledhetetlen élmény részt venni valami újban, jelen lenni egy-egy becses, törekvő ötlet, gondolat, kezdeményezés testet öltésekor, elindulásánál. Lengyelország táncművészetéről a magyar közönség vajmi keveset tudhat, s ebben csak kis részben hibásak hazai szervezőink. A hatalmas ország gazdag, méltán nemzetközi hírű színjátéki hagyományai mellett a táncművészeté eltörpül. A lengyel nemzeti, nyelvi-kulturális megmaradásért folytatott harcban roppant érdemeket szerzett drámai színház mellett a tánc, ha nem is törpe, de, jóval jelentéktelenebb műfaj maradt.

Lengyelországban, napjainkban a táncművészeti önképzés lehetőségei megállnak a középfoknál. Kiváltképp meglepő ez akkor, ha az ember ellátogat egy olyan seregszemlére, mint az ország teljes területéről érkezett, fiatal együtteseket versenyeztető PolemiQi táncfesztivál, mely bizonyosságot adhat róla, hogy a létező, ismert lengyel táncegyüttesek mellett a legfiatalabb korosztály számtalan csoportja találja meg az önkifejezés elsődleges formáját a táncban. A seregszemlére a VI. Összlengyel Táncfesztivál keretein belül került sor, május 29. és június 4. között.

Póznań, Wroclaw, Katowice, Lublin, Bytom, Gdansk, Kalisz, Varsó nagy hagyományú, vagy újabb keletű, nemzetközi szinten is ismert, a legkülönfélébb irányzatokat követő együtteseknek, és fesztiváloknak ad otthont. A monumentális fővárosi Nagyszínházban Jirí Kylián koreográfiáiból összeállított est látható, s számos balett-klasszikus. Wróclawban félszáz éve tevékenykedik a Henryk Tomaszewski alapította, a magyar mozgásszínház fejlődésére a hetvenes-nyolcvanas években jelentős hatást gyakorolt pantomimegyüttes, Póznańban, Lublinban, Gdanskban, Kaliszban a városban dolgozó tánc- és mozgásszínházi társulatok előadásait is felvonultató színházi és táncfesztiválokat rendeznek rendszeresen. A Bytomban működő Sziléziai Táncszínház, a Póznańi Lengyel Táncszínház, a gdanski Dada von Bzdülow és sok más társulat produkcióit, tevékenységét az ország határain túl is ismerik.

Az Eferte Táncművészeti Fejlesztő Alapítvány szervezte, versenyszerű táncfesztiválon fellépő társulatok fiataljai már egy új, eljövendő világ előhírnökei. Egymástól többé-kevésbé elzártan tevékenykedő műhelyeik hazai fogalmaink szerint amatőr körülmények közt, amatőr szinten működnek, egymástól nagy távolságra, köztük az információáramlás, a kölcsönös hatásgyakorlás csekély. A Lengyel Hadsereg varsói művelődési központjában otthonra lelt alapítvány saját hajlékában, a Niepodległości úton található intézmény színháztermében léptette fel, három est során a benevezett, előzetesen nem szűrt, huszonnégy produkciót.

Az alapítványt létrehozó Ania Piotrowska és társai egyben a Teatr Tańca Dystans művészei. Piotrowska az elmúlt években Magyarországon megfordult, igen kisszámú lengyel táncos egyike: Nem mozdított című szólójával a tavalyi, 7. Szóló Tánc Fesztiválon, a MU Színházban járt Budapesten, s az előadás a zsűri döntése nyomán a Trafóban megtartott gálán ismét színre került. A táncos-koreográfus idén újabb szólóval, a groteszk hangulatú Misszióval jelentkezett a seregszemlén, s elhozta egy duettjét is: a Gemini az ikerpárok rejtelmes, titkokkal teli világába kalauzol – előadója a szerző, s Patrycja Piotrowska, a Dystans táncosnője. E két produkció a kettős fesztivál gálaestjére ismételten kiválasztatott. E sorok írója a PolemiQi fesztiválon zsűritagként s a programhoz kapcsolódó műhelybeszélgetések előadójaként vehetett részt.

Nézőként elsősorban a nevezők nagy száma, lelkesedése és egyfajta érintetlensége volt rám a legnagyobb hatással. A soktucat előadó, a csoportok tagjai reggeltől késő éjjelig vibráló élettel töltötték meg a különös hangulatú, szocreál épület minden zegét és zugát. Az atmoszféra a korai kilencvenes évek Budapestjét idézte fel bennem, a kortárs tánc hőskorát, mikor technikáktól gyakorta teljesen érintetlen, ám roppant lelkes csoportocskák léptek színre, hogy kevés kivétellel aztán elnyelje őket a süllyesztő. A rendkívül főváros-centrikus magyar táncélettel összehasonlítva meglepett, milyen jelentős arányban neveztek vidéki formációk a PolemiQi-re. A vidék Lengyelország természetesen egészen mást takar, mint nálunk: a Budapestnél valamelyest nagyobb lélekszámmal rendelkező Varsón kívül hat, félmilliósnál nagyobb lélekszámú, jelentős regionális súllyal rendelkező nagyváros található az országban.

A fesztiválon társulatokkal képviseltette magát Krosno, Zielona Góra, Wrocław, Gryfino, Chełmno, Sieroszewice, Lublin, Koszalin, Łódż, Toruń, Kalisz, s Poznań városa. A fellépők produkcióit öttagú zsűri értékelte, melybe felkérést kapott a londoni pedagógus-koreográfus Tamara McLorg, Sylwia Hefczyńska-Lewandowska, a Sziléziai Táncszínház, és Elwira Piorun a Poznańi Lengyel Táncszínház képviselője, Sandra Wilk lengyel tánckritikus, valamint jómagam. A koreográfiákat nyolc kategóriában jutalmazhattuk, a legjobbak pedig lengyelországi és angliai workshopokra szóló meghívást, s a zsűri tagjai, illetve Tomasz Piotrowski fotóművész egyéni elismerését is elnyerhették.

A fesztiválon eluralkodó, borzongatóan bájos retró-hangulatot elsősorban a nem mindennapi helyszín, az antivilágot minden porcikájában megidéző színházterem, s körítése váltotta ki. E miliő Varsóban járva nem számít egyedinek. Ha ormótlanul egyszerűsítünk, a II. világháború idején iszonyatos károkat szenvedett, heroikus tempóban újjáépült Varsó olyan, mint egy óriási Dunaújváros, s mégis nagyon megszerethető. A Sztálin-barokk épületek úgy határozzák meg arculatát, mint Budapestét eklektikus bérházai.

Az ezüst függönnyel ékes színpadra lépő csapatok jelentős része művészi szempontból szinte alig értékelhető produkciókkal szolgált. A fiatal, szemre gyakran a gimnáziumi padból éppen csak, hogy kinőtt fellépőkből azonban egytől-egyig sugárzott valami mély elkötelezettség és hit, ami megbocsáthatóvá tette a nézőt leginkább próbára tévő kűröket is. Számos „korosztályi alkotással” találkozhattunk az 5-30 perces munkák közt.

A Lublini Műszaki Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező Kortárs Táncegyüttese a női szerepek tárgykörében tette közzé értekezését. A mezőnyben kiemelkedően szellemes, fanyar munka hitelesen tudósított egy a modernizáció és saját, mélyen rögzült, konzervatív értékvilága közt őrlődő társadalom fiataljainak dilemmáiról. Egyes produkciók, mint az egyaránt varsói Gniewosz és Grupa robocza 1000 ton társulatok pályaművei az új médiumok eszközeit is felvonultatták, ám a vetített álló és mozgóképek alkalmazása ritkaságszámba ment. A társulatok jelentős része produkcióiban semmilyen díszletet, környezetet nem alkalmazott, ahogyan egyedi jelmezek is csak nagyritkán voltak láthatóak.

A nemek közti arány a hazai moderntánc mezőnyében is igen problémás, de a honi férfitáncos-hiány marginális gondnak tűnik a lengyelországihoz képest. A fesztiválon nagyjából tíz lányra jutott egy fiú, ezért is volt meglepő a Zielona Górai Projekt Meski amúgy izgalmasnak induló versenyműve. A hat férfitestre komponált, egyszerre lírai s karcos, dinamikus darab, Paulina Święcańska munkája a fizikai színház világát idézőn indult, kiváló táncosainak játéka azonban egy ponton riasztó, nézőtapsikoltató showtáncba csapott át. Szcenírozásával, komplexitásával, ötletességével tűnt ki a „házigazda” Dystans produkciója, a Roland Topor groteszk világa ihlette, Négy rózsa Lucienne-nek című produkció. Hatalmas, feltupírozott hajkoronát viselő, fekete nagyestélyibe öltöztetett, bábszerű táncosai eredeti játékában – hasonlóan meglepően sok fellépő előadásához – jelentős szerepet kapott a beszéd, a test és a nyelv humora. A szürrealitás – melyből Slawomir Mrożek és Bruno Schulz honában talán joggal számítottam kicsit nagyobb dózisra – azonban e munkán kívül alig volt érdemben tetten érhető.

A sokkolóan tömény fesztivál váltakozó minőségű műsora hiteles pillanatfelvételként tárta elénk a mai lengyel tánc legfiatalabb generációjának állapotát, gondolatait, az őket művész-kandidánsként foglalkoztató kérdések körét. A szórakoztató, vagy irritáló naivitás, a poros, vacak fennköltség uralta produkciók e képnek ugyanúgy részei, mint a fajsúlyos, valódi és személyes konfliktusokat nyersen, vagy jobban-rosszabbul sikerült szimbólumokkal ábrázoló darabok. A PolemiQi együttes, összefoglaló üzenete arról szól, hogy Lengyelországban erőteljesen készül valami. S mikor a szakmai beszélgetések során a magyar helyzetről kérdezők kíváncsi tekintetét éreztem magamon, elszorult a torkom. Hogy e fesztivál milyen mértékben reprezentálta az új lengyel tánc egészét, azt pontosan nem sikerült felbecsülnöm. A fellépők egymás munkái iránti érdeklődése, nyitottsága, egymásra csodálkozása mélyen megérintett.

Az Eferte Alapítvány együttműködésre lépett a Szóló Duó Tánc Fesztivált szervező, budapesti Orkesztika Alapítvánnyal, s a kettős tánc-seregszemléhez illeszkedő, varsói előfutamot rendeznek, most első alkalommal, június második felében. Az Eferte magyar produkciók, workshopok megtartására felkért táncosok meghívásával igyekszik – szerény anyagi háttérrel – fejleszteni a két ország művészei közti, gyenge szakmai kapcsolatokat. Kiváló kezdeményezés ez, amire nagyon nagy szükség van. A szakmai beszélgetések fiatal, táncos résztvevőit megkérdeztem: tudnak-e mondani általuk ismert, magyar együttest, táncművészt, vagy színházat. Néma csend volt a válasz. S fordított esetben sem nagyon lenne ez másként.

Halász Tamás, Varsó

Kapcsolódó link:
A fesztivál oldala




Korábbi kritikák: