Műkedvelő (dilettáns), ki valamely tudományt vagy művészetet nem magáért a tudományért v. valamely haszonért, hanem kizárólag saját egyéni gyönyörködtetésére használja, azzal a saját mulatságára foglalkozik. Az első körülmény a szakembertől, a második a haszonkereső iparostól vagy kézművestől különbözteti meg. A Pallas nagy lexikona, 12. kötet, 1896.

Találomra bökte ki kedvesem a Koncert Kalendáriumból Fiorenza Cossotto áriaestjét, és egy hónappal a koncert előtt még volt jegy. Az előadás estéjén is volt, amint azt az erős kétharmados ház mutatta. Kezdő műkedvelőként utánanéztem, ki is ez a énekesnő. Állítólag nagyon elégedettek lehetünk a magyar webes tartalommal, ezért először a magyar weben kerestem. Egy árva találatot sem kaptam. Akkor jöjjön a Google, 1170 találat. Úgy látszik belenyúltunk. Persze megvolt az esély, hogy egy kiérdemesült cirkuszi oroszlán haknikörútjára váltottunk jegyet. Voltam én már '91-ben Deep Purple koncerten, meg Illésen is.

Fiorenza Cossotto olasz mezzoszoprán. A Milánói Scala mesterkurzusán tanult, majd itt is dolgozott olyan karmesterekkel, mint Karajan, Muti, Serafin, Votto. Hamarosan lenyomta egész Európát Londontól Moszkváig. A hatvanas-hetvenes években az amerikai kontinensen játszik, Chicagóban, a Metropolitanban, a buenos aires-i Colonban. Partnerei Callas, Bergonzi, Tebaldi, Stella, Domingo, Cabalé, Price és Pavarotti. Rengeteg lemezt készít neves partnerekkel. „Századunk legnagyobb mezzoszopránjaiként tisztelik, kiérdemelte a vezető lírai énekesnő címet Európában, Észak- és Dél-Amerikában valamint Japánban" (a műsorfüzetből).

A tényeken túl én egy kedves, jó karban lévő nénit láttam a színpadon. Pontosan úgy nézett ki, ahogyan egy operaénekesnőt elképzelünk (kivétel Pitti Katalint:-). Gesztusai teátrálisak voltak, persze nagyobb színpadokhoz szokott, ahol csak ez mutat. Ami meglepő volt az az alázat, amit a zenekar, a közönség és a zene iránt mutatott. Nyoma sem volt a magyar „magánénekesek" közötti mindennapos gőgösségnek. Szemmel láthatólag meghatotta a tapsvihar már az első félidő végén. De lehet hogy ez is csak a műsor része, és ezzel is csak zsebrevágott. Kit érdekel? Nagyon ütött, hangja erővel és érzelemmel teli. Csak lestem.

A Szombathelyi Filharmónikusok kísérték, egész jól, néhol kifejezetten jól. Kiemelném közűlük a női üstdobost, mert ilyet még sosem láttam, és az ütős srácot, aki ördögien zúzott a háromszöggel (van a triangulumnak rendes magyar neve?), és úgy pergetett, ahogy senki sem tud a rockerek közül.

A közönség kisszámú volt, de lelkes, sok-sok hajlott korú operakedvelő, és szálfa tartású kosztümös néni. Ők biztos nem a neten keresnek. Rengeteg külföldi, azt hiszem a Zeneakadémián és az Operában lehet a legtöbb itt élő külföldivel találkozni. (Leszámítva a kínai piacokat, a Castro Bisztrót meg a Pótkulcsot, de azok más célcsoport.) A közönség maradék része fiatal, leginkább egyetemista-féle, sokan párban, de csajok is. Jáppi, divatos értelmiségi sehol. Nem mintha nagyon hiányoztak volna, de azért fura, hogy mi a menő manapság.

A koncert haladtával egyre értetlenebbül néztem az üres székeket. A jegyár sem lehetett komoly korlát, a szünet után csak az nem lóg be a Zeneakadémiára, aki nem akar. Nem azt mondom, hogy szégyen a magyar közönségre nézve, hogy nem jön össze egy ház erre az előadásra. Ugyan, semmi baj a magyar közönséggel, nem tirpákabb egy centivel sem, mint akármelyik másik. A baj a koncertszervezőkkel és a menedzserekkel van. Csodálkoznék, ha nem lenne pénz ebben az előadásban, ha nem lehetne keresletet generálni ilyen színvonalas produkciókra. Két előadás üres székeinek költségeiből össze lehetne dobni egy információs website-ot, nem kell óriásplakát kampány. Végül talán csak szerencsétlen Adorno morogna attól, hogy egy kis reklám hatására ott tolongna a műkedvelő plebsz.

Lehet, hogy jobban tenném, ha csöndben maradnék és elkezdenék egy produkciós irodát építeni. Vagy okosabb lenne lapítani, és örülni, hogy nem kell megverekednem a jegyekért, amit másfél multiplexes mozijegynek megfelelő pénzért adnak. Érdekes módon normálisabb színházba már két hónapra előre elkelnek a jegyek, mindennapos a sznobriadó. Budapesten gazdag a koncertélet, és még nem is kell nagyon tülekedni. Érdemes kipróbálni, könnyen és meglepően jó estét szerezhet magának az ember.

Max Wéreb

Korábbi zenekritikák: