Széles körben ismert Pilinszky kései zenei "megtérése". A már-már ágostoni asszociációkat keltő jelenet - a bekapcsolva felejtett rádióból meghallott Bach h-moll szvitjét, ami később sorsfordítónak bizonyult - egy olyan (talán sohasem létezett ideális) befogadói viszony alapesete, melyre csak irigykedve, sóvárogva tekinthet vissza a szemérmes zenekedvelő civil és az egyre cinikusabbá váló, bizonytalanságában szakmaiságra hivatkozó hivatásos rezonőr. Pilinszky civilként - rádióbeszélgetésekben, interjúkban - pirulás nélkül beszélt katartikus zenei élményeiről, "hivatásosként" pedig, mint az "Új ember" napszámosa, megkísérelt olyan dolgokról szólni, melyeket a különböző művészeti diszciplinákban járatos szakírók gondosan elkerülnek. Manapság Pilinszky beszédmódjához közelíteni igencsak kockázatos vállalkozás annak, aki fél a nevetségessé válástól. (Bartók egyik párizsi koncertje után - I. hegedűszonáta - az egyik kritikus le merte írni, hogy ilyen formátumú kompozíciót ebben a műfajban az utóbbi évtizedben nem írtak. Amikor találkoztam ezzel a korabeli kritikával szinte szétmart az irigykedés.) Ami a mai (pozitív) kritikákból feltűnően hiányzik, az a lelkesedés. Jó esetben szárazon beszélünk arról, ami jó, rossz esetben savanyúan, kedvetlenül, félénken. A lelkesedés manapság majdnem egyenértékű a dilettantizmussal. Pilinszky a szót a szokásostól eltérő módon használta amikor így írt: "Bach számomra valahogy túl van a művészeten. Bachhal szemben olyan dilettáns vagyok, mint az életemmel vagy a természettel szemben. Olyan dilettáns, mint a tengerrel szemben."
Ha valaki összeírná Bach összes említését Pilinszky prózájában, arra az eredményre jutna, hogy az esetek többségében Bach kontextusa nem a zene. Gyakran csak egy felsorolás egyik tagja - Tolsztoj, Dosztojevszkij, Einstein, Bach -, vagy evangéliumi példa ("Aki meg akarja nyerni életét, veszítse el azt", Bach az ihlet pillanataiban ezt megtette), a teremtés tökéletességének bizonyítéka, vagy akár az Atya allegóriája. Hiteltelenek-e ezek a nagy és erős szavak - kérdezhetnénk.
2001 kettős Pilinszky-évforduló. Nyolcvan éve született, húsz éve halt meg. Márciusban néhány muzsikus koncerttel emlékszik vissza a zenekedvelő költőre, kedvenc zeneszerzőinek darabjaiból válogatva, a középpontban természetesen Bach áll majd, aki "...a legnagyobbak legnagyobbika, valóban megtanítja az embert álom és józanság kontroljára, amit személy szerint csak ritkán tudna átélni. Ez a zene: égbolt és vesztőhely, tűz és víz egyszerre, s mindkettőnek királyi maghaladása. A tenger szövegkönyve."
