Egy fiatalember, akit történetesen Keszég Lászlónak hívnak, bejön a vészkijáraton rózsaszín köntösben és kék háló-pólóban. Vizsgálgatja a nézőteret, minden szemlélőt egyenként. Egyszer csak egy halvány grimasz jelenik meg az arcán, a grimasz egyre nő, terebélyesedik, egész arcát beteríti. A folyamat hosszú percekig tart, végén Keszég nyelvet ölt a közönségre. Így kezdődik a Pont Műhely Freedom Projectje a Trafóban.

Ennek a fiatal társaságnak egy színész rendező a vezetője, akit történetesen Keszég Lászlónak hívnak, s „civilben" a kaposvári társulat tagja. Itt azonban egy társaság vezetője. A csoportban színészek, zenészek, videoművészek, táncosok, DJ-k vannak, s produkcióiban ki-ki mindig kap neki megfelelő szerepet. Itt is ez lehet az első szempont.

Keszég némajátéka már előre megmutatja: itt bizony semmi komolyra nem számíthatunk, de talán arra sem, hogy megértsük a produkció üzenetét. Ha van neki olyan.

A zene kitűnő, csak ez itt egy színházi produkció kellene, hogy legyen. Vannak, akik már 20 perc után úgy gondolják, hogy ebből elég volt. No, ők azok, akik színházat vártak.

Itt viszont nincs más, mint ZENE, és a zene által inspirált mozdulatok és képek sora.

No meg az a probléma, ami a Pont Műhely tagjait állandóan foglalkoztatja: az a halvány, krétával rajzolt vonal, amely a színház és az élet között van. Csakhogy ezzel a produkcióval nem ugrálnak a vonal egyik és másik oldala között. Egyszerűen, magától értetődően törlik el. Az élet és a színház azonos az előadásban, ahol minden idézőjelben, grimaszolva zajlik.

Lehet, hogy meg kellene tanulni így szemlélni az élet dolgait? Ha igen, egy dologért mindenképp érdemes megpróbálni: minden közreműködő felszabadultan, gátak, színészi görcsök nélkül áll, játszik, táncol vagy énekel a színpadokon.

S hogy ez nem színház? Hát nem az. Noés? Kérdezi az előadás minden egyes jelenete.

Tényleg: mi is a színház?

Mi van a krétavonal egyik és másik oldalán?

Minek is van az a krétavonal?

Mindenki menjen ki a pajtába, kapja fel a baltát, vágjon fát!

Mindenki kotorja elő a régi lemezjátszót és tekergesse a bakeliteket veszettül!

Mindenki kezdje gyakorolni a grimaszokat reggel a tükörben!

A haladók keressenek gólyalábat, és mászkáljanak vele föl-le az emeletek között!

Miért is?

Mert lehet, hogy nemsokára ez lesz a színház.

Azért egy valamire nem buzdítok senkit: nem érdemes beiratkozni a zeneiskolába gordonkára. Úgy zenélni, ahogy Márkos Albertnek megy, egy élet tanulása is kevés lenne.

Váry Orsolya

Freedom Project - Pont Műhely. Közreműködők: Keszég László, Márkos Albert

Korábbi zenekritikák: