Azt már megszokhattuk, hogy a Budapesti Őszi Fesztivál eseményeit néha különleges helyszínekre viszik. A Vasúttörténeti Park jó választás: régi (gőz)mozdonyaival, sínautóival, háló-, étkező-, és Pullmannkocsijaival, az előző század monumentális látványosságaival, és az előadás helyszínéül szolgáló hatalmas csarnokkal illeszkedett nemcsak a produkció feltételeihez – de mint utóbb kiderült – hangulatához is.
Olga Neuwirth osztrák zeneszerző és Roberto Paci Daló olasz vizuális művész arra vállalkozott, hogy irodalom, film, és zene kapcsolatát mélyíti el, és létrehoz egy audiovizuális, élő előadást. Mindezt úgy, hogy elővették három olasz író/költő szövegeit, összeillesztettek archív és új képeket, s végül zenét komponáltak az egészhez. A sorrendet most önkényesen állítottam fel, csupán azért, hogy látható legyen a két szerző alkotásának legkényesebb pontja: az irodalmi alapanyag kiválasztása, majd összeolvasztása képpel, zenével. Antonio Gramsci, Giacomo Leopardi és Pier Paolo Pasolini szövegeiből összeállítani érthető és összefüggő anyagot könnyű és nehéz egyszerre. Könnyű, mert valamennyien Olaszországról, az olasz társadalomról írtak. Nehéz, mert tulajdonképpen különböző korokban éltek és alkottak. Leopardi még az egységes Olaszország előtti időben, Gramsci a huszadik század elején, Pasolini inkább a század második felében. Gramsci és Pasolini inkább a társadalmat, a társadalmi berendezkedést ostorozták, míg Leopardi személyes érzelmeiről, az olaszokhoz, az olasz tájhoz fűződő viszonyáról írt. Olga Neuwirth és Roberto Paci Daló a szövegekhez feszített, baljós képeket társítottak, melyek – így együtt – elég lehangolóak. Látunk felvillanásokat a fasiszta Olaszországról sok-sok Mussolinivel, gumibotos, verekedős rohamrendőröket a mai Olaszországból, tüntetéseket, futballmeccs utáni verekedést - és még sorolhatnám. A képekhez pedig társul a súlyos, legtöbbször vádló szöveg. Az olasz ember korrupt, semmirekellő, elvtelen, romlott, közönyös, hogy csak a fontosabbakat említsem. A zene pedig még fokozta ezt: síró, majd üvöltő hangok, a klarinétok vészjósló futamai, megkeverve élő elektronikával.
A három költő/író szövegeit kifinomult stílusérzékkel vágták össze, a képekről nem is beszélve. Érzékletes megoldás például Antonio Gramsci társadalmi befogadásról, toleranciáról írott soraihoz társítani mai tüntetésről, majd ennek gumibotos szétveréséről készített felvételeket. De hasonlóképpen feledhetetlen a – Leopardi költői képei mellé illesztett – fasiszta gyűlés, a fokozatos közeledéssel feltáruló Duce alakja, majd az arca, végül a szája nagyon közelről. Ez már inkább sokkoló, mint feledhetetlen,és talán túl erőteljes is.
Egyébként a fesztivál programfüzete azzal kecsegtet, hogy az előadás “a befogadó minden érzékszervét megmozgatja.” Nos, ez igaz ugyan, de ilyen depresszív képek, és a hozzá társított szövegek mellett a zene jórészt elvész; bár fogalmazhatnék úgy is, hogy többé-kevésbé észrevétlen marad. S ez nem szükségszerűen az előadás hiányossága. Az már inkább, hogy a szövegek mögött rejlő ok-okozati összefüggések jórészt rejtve maradnak. Hiszen a világ számos társadalmában, társadalomtörténetében találhatóak vészkorszakok, ettől azonban még nem lesz velejétől romlott a társadalmi berendezkedés, vagy a kialakult szokások. Antonio Gramsci társadalomról alkotott képe a fasizálódó Itáliában, illetve Pasolini kritikai észrevételei az olaszokról, helyénvaló voltak akkor, abban az időben. De vajon ezek a gondolatok a huszonegyedik század elején is érvényesek és időtlenek maradtak?
A két művész szerint igen. Néhol talán nem minden filmrészlet világos, a szöveg itt-ott nem illeszkedik a mozgóképekhez, párszor dobhártyaszaggató-erejű a zene, de a produkció ennek ellenére érthető és befogadható. Más lapra tartozik, hogy ilyen erejű, majd egy órás lehangoltság után már szinte várjuk a lezárást, a befejező mondatokat: "S a világ sár. / Csitulj el. A reménnyel / hagyj fel örökre. Csak az egy halál jut / Osztályrészül..."
Tamási Dénes
Olga Neuwirth, Roberto Paci Daló: Italia anno Zero
Vasúttörténeti Park
2004. október 23.
Gramsci, Leopardi, Pasolini szövegeire
Közreműködők:
Olga Neuwirth: theremin vox, elő elektronika; Roberto Paci Daló: klarinét, sampler, elő elektronika; Donna Molinari: klarinét; Ernesto Molinari: klarinét; Burkhard Stangl: gitár, elektronika
Kapcsolódó link:
A BŐF kapcsolódó honlapja
Olga Neuwirth saját oldala
Információk Roberto Paci Daló-ról angolul
