A francia barokktól a századfordulóig nyújtott zenés áttekintést a Műcsarnokbeli, “Fény és árnyék: 400 év francia festészete” című kiállításhoz kapcsolódó gálakoncert. Claude Debussy egykor a következőképpen fogalmazta meg, hogy mit is jelent a zenében a “franciaság”: A kifejezés világossága, a forma határozottsága és tömörsége: íme, a francia szellem különleges és jellemző sajátosságai. A századforduló jelentős zeneszerzőjének meghatározása általánosságban igaz lehet, bár ha Ravel Bolerojára gondolunk, akár jót is mosolyoghatunk az idézeten.
Jean-Baptiste Lully-t egyértelműen nevezhetjük a francia klasszikus opera megteremtőjének. A Napkirály kedvencének két operájából, az Atysból és az Armide-ból hallhattunk részleteket. Nekem Lully zenéje – főleg az Armide-et záró Passacaille – kicsit túláradónak tűnik, szerencsére Vashegyi György és az általa alapított Orfeo Kamarazenekar, valamint a Purcell kórus kellően visszafogott volt. Sajnáltam viszont, hogy ezeknek az alig játszott barokk operáknak csak részleteit hallhattuk.
A francia Ensemble l’Yriade François Couperin 14 Királyi Koncertje közül a hetedikből adott elő részleteket. Ha Lully-t túláradónak neveztem, akkor Couperin pompázatos: a Concert Royalokat a francia barokk kamarazene legnagyobb alkotásai közt tartják számon. A francia együttes előadása azonban meglehetősen szétesett volt: a hegedűn játszó hölgy egyszerűen nem találta a megfelelő hangokat, a csembaló és a cselló pedig nem tudott – nem is tudhatott – ezen javítani. Hiszen Couperin darabja tetszőleges szólóhangszerre írt stilizált tánctételek sorozata, s mivel a szólóhangszer „táncolt borotvaélen”, a kíséret nem tudott ezzel mit kezdeni. Az együttest a Jean-Philippe Rameau Orphée-jében szólót éneklő tenor, Cyrill Auvity mentette meg. Hangjai tiszták, érthetőek voltak, átélése meggyőző: még én is értettem, pedig nem is tudok franciául.
A szünet után Fassang László mutatta meg egy Saint-Saëns és egy Duruflé darabbal, hogy méltán kapta az orgonaversenyek legrangosabbjának tartott Chartres-i interpretációs fődíját. A prelúdiumok és fúgák után két operarészlet következett: Halévy Zsidónő és Gounod Rómeó és Júliájából. Eudoxia hercegnő áriája az operairodalom egyik legszebb, dallamossága miatt egyik legismertebb áriája. Cleo Mitilineou előadása virtuóznak hatott, még a helyenkénti nazális hangokkal együtt is. Júlia keringő-ariettája viszont átélt és hibátlan volt, bár nehezen tudtam a Bachot idéző orgonaművek után hirtelen áthangolódni a “grand opéra”-ra.
Az est legnagyobb élménye egyértelműen egy Debussy cselló-zongora szonáta: Gődény Márta és Renaud Déjardin megható érzékenységgel és alázattal játszottak. Ritkán látni két ennyire együtt rezdülő, egymás “szavát” ennyire értő muzsikust. Külön élmény volt számomra az első tétel, méltóságteljességével, eleganciájával. Remélem, minél többször látogatnak majd Magyarországra.
A koncert Ravel miniatűr hárfaversenyével zárult. Azt most megtudtam, hogy miért tartják Xavier de Maistre-t a világ egyik legjobb hárfaművészének. Olyan magabiztossággal és pontossággal csalt elő hangokat hárfájából, hogy a szerző sem képzelhette volna el szebben. Azt is megtudtam viszont, hogy a francia muzsikus méltó partnerei voltak az Accord Quartet, Vámosi Nagy Zsuzsa és Vízkeleti Andrea. Apró hibák becsúsztak ugyan, a vonósokat néha görcsösnek éreztem, de ennek ellenére játékuk meggyőző és színvonalas: ígéretes tehetségek.
“Kétfajta zene létezik: az, amelyik örömet szerez, s az, amelyik unalmas.” Az idézet Raveltől származik, és összességében a mai este örömmel telt. Még annak is, aki nem szereti az áttekintéseket.
Tamási Dénes
A képeken az Ensemble l’Yriade és Xavier de Maistre látható.
Négy évszázad francia zenéje - Zeneakadémia
2005. február 24.
Kapcsolódó linkek:
Lully-ről minden - franciául
A francia opera története képekkel - angolul
Opera-történet franciául
