William Congreve mitológiai történet alapján írt sztorija mai szemmel meglehetősen egyszerűnek tűnhet. Ugyanakkor korlátlan lehetőségeket tartogat a színpad számára. A kamaraopera műfajának jelentős szerzői – elég csak Lully, Rameau nevét említeni Händel mellett – olyan csodálatos műveket alkottak, amelyekből kellő színházi fantáziával fantasztikus vizuális élményt nyújtó előadást lehet(ne) rendezni. Arról nem is beszélve, hogy a kamaraopera esetében sokkal erőteljesebb bennünk a „színházi” érzés: a szereplők szinte előttünk játszanak, látható minden gesztusuk, semmi sem marad rejtve. (Persze ez adott esetben lehet nagyon jó, ugyanakkor kínos is.)

A sokáig – jegyezzük meg: helytelenül – csupán egyhangú áriázásnak tartott barokk opera színházi lehetőségei végtelenek. Ehhez képest sajnos a Budapesti Kamaraopera előadása hagy kívánnivalót maga után, bár a komplett élményt tekintve akár elégedettek (is) lehetünk.

Csengery Zsolt és Moldován Domokos díszletei és jelmezei antik környezetbe helyezik a történetet. A megoldás szerintem kissé avíttas, bár a gond nem ez. Ha egy színpad maximális technikai adottságokkal rendelkezik, az még nem jelenti azt, hogy muszáj ezeket kihasználni. Rendben van, hogy a főisten az égből száll alá, s ezt az előadásban valamilyen föl-le mozgatható, hintaszerű székkel érzékeltetik. Illúziónak elég, élménynek már kevesebb. De azt végképp nem értem, hogy miért hagyják lógni (Jupitert?) majd fél órán át a színpad fölött anélkül, hogy ottlétének bármi értelme volna.

A szereplők egy részét dobogón tologatják be a színpadra, ezzel sem lenne baj, sőt „isteneknél” még jól is jöhet. Annak azonban semmi értelme, hogy Semelét – miután a történet szerint elégett és füstté vált– két kórustag egy barna lepellel fedi le, majd így kísérik ki a színpadról. S közben mi, nézők láthatjuk González Mónika lábait, ahogy szalad a takaró alatt. Még az is jobb lett volna, ha egyszerűen letakarják, vagy otthagyják.

Ami az előadásban mégis varázslatos, az főképp a szereplőknek (és azért jegyezzük meg: a rendezőnek) köszönhető. González Mónika a címszerepben bravúros, Semele nyaktörő szólamát könnyedén, finom gesztusokkal énekli (kiemelném Semele ötletes jelmezét). Lehőcz Andrea Juno szerepében szintén nagyon jó, az intrikus feleség megformálásával is elégedettek lehetünk. Hegyi Barnabás magabiztosan énekel, bár a színpadon talán még kicsit rutintalan. Timothy Bentch-nek is vannak szép pillanatai, bár az is igaz, hogy Jupiter alakítása nem rejt magában nehéz feladatot. A többiek tisztességesen eléneklik a rájuk bízott szerepet, tehát amit hallunk, az mindenképp szép és emlékezetes.

Németh Pál pontosan és magabiztosan irányítja zenészeit és az Óbudai Kamarakórust, apró gikszerektől eltekintve– néha a fúvósok visszafogottabbnak, a vonósok pontatlannak tűntek – nem panaszkodhatunk. Összességében a rendezéssel is ki vagyok békülve, de nagy kár az említett és még itt-ott előforduló snassz megoldásokért. Az előadást leginkább egyvalami billenti át az opera felé: ez pedig nem más, mint a főszereplő kiválasztása.

Händel a címszereplőnek borzasztóan nehéz áriát írt. Időben ez akkor hangzik el, amikor Juno, Semele húgának képében Inoként megjelenik, majd ráveszi a naiv, szerelmes nőt a vesztét okozó cselekedetre. Semele ekkor egy tükörrel a kezében, önmaga bájaiban gyönyörködve illegeti magát a színpadon, majdnem elalélva saját szépségétől. Ekkor örültem, hogy Halász Péter elővette Händel e kevéssé ismert művét. A címszerepet González Mónikára osztotta, aki gyönyörűen, hibátlanul énekel, emellett színészi játékra is futja eszköztárából. Szinte egész lénye átszellemül Semelévé.

Ritkán, csak kitűnően sikerült szólókat szokott a közönség tapssal, az előadást megszakítva jutalmazni. Semele áriájánál ez történt, ami a főszereplő érdeme: González Mónika ezen az estén feledhetetlen volt.

Tamási Dénes

A fotók a Művészetek Palotája honlapjáról származnak.

Georg Friedrich Händel: Semele - opera két részben, magyarországi bemutató
A Budapesti Kamaraopera előadása a Fesztiválszínházban
Szereplők: González Mónika, Timothy Bentch, Lehőcz Andrea, Hegyi Barnabás e.h., Bakos Kornélia, Fried Péter, Jónás Krisztina, Szappanos Tibor
Vezényel:Németh Pál
Közreműködik: Óbudai Kamarakórus, karigazgató – Erdős Ákos
Dramaturg, zenei konzultáns: Csengery Adrienne
Jelmeztervező: Moldován Domokos
Díszlettervező: Csengery Zsolt
Rendező: Halász Péter

Kapcsolódó linkek:
A Művészetek Palotájának oldala
Koltai Tamás cikke a ÉS-ben
Interjú González Mónikával
A Semele librettója
William Congrave szövege