Tövisházi Ambrus eddigi munkássága előtt számos alkalommal emelgettem már ritmusra a kalapom. Az Amorf Ördögök dalszerző frontembereként az egyik legtarkább színfoltot kente fel egyedi ecsetkezeléssel a hazai popzene sivár vásznára. Dj-ként, Erik Sumo néven AÖ-remixeivel és saját szerzeményeivel visszacsábított az elektronikus zene világába. Projectjeiből a világvízumos tehetség, és a vadsanzon hangzásvilág átütő ereje áradt. Nem csoda hát, hogy, kalapomat fogasról lekapva, nem rég az A38-ra rohantam, hogy fültanúja legyek az Erik Sumo Band My Rocky Mountain című lemezbemutató koncertjének. És ha már kalap, mindjárt kockás ska keménykalap, hiszen ezen az estén a magyar skazene legnagyobb neve, a Pannónia Allstar Ska Orchestra is megmutatta legújabb lemezének anyagát.

Az Amorf Ördögök és a PASO eddigi koncertjeiből kiindulva elviselhetetlen tömegre számítok, melynek egy nagy közös csatornába folyik össze pannonjamaikai verítéke. Ehhez képest még tízkor is elég pangó a hajógyomor, és csak találgatni tudom, ki melyik koncertre érkezett – a felismerhető stílusjegyek, úgy látszik, a parton maradtak. Mire azonban Tövisházi Ambrus a billentyűi mögé áll, már szépen összejöttünk, én pedig előre megszavaztam a zenének a bizalmat azzal, hogy a bejáratnál megvettem a lemezt.

Első körben felmérem, mekkora az átfedés az Ördögök és Erik Sumo bandája között. Azt se bánnám, ha százszázalékos lenne, de Sumo ide csak a dobos Dudás Zsombort, a perkás Pápai Istvánt és a gitáros Farkas Zoltánt invitálta át. Bizalmam azért töretlen, noha kalapom egyelőre ütemre várva pihen izzadt homlokomon.

Okos, sanzonos-dramenbézes-fankos-hauzos elemekből kikevert zene ez – Tövisházitól mást nem is várnék –, de a viszkető hiányérzet a harmadik-negyedik számra, és különösen a My Rocky Mountain címadó dal után kínzó zeneszomjjá szikkad. A basszeros Blahocky István játéka sajnos nekem száraz, a fő énekes, Harcsa Veronika hangja pedig képtelen vetekedni külalakjával, és régen rossz, ha már versenyről kell beszélnünk. A zene egyik fő karakterjegyét Farkas Zoltán gitárjátéka lenne hivatott biztosítani, de egy gitár szólótársak nélkül, magányosan hajlamos már-már zavaróan progresszív utakra tévedni. Nincs nekem semmi bajom a cincálós rockkal meg a síró gitárral, de kénytelen vagyok magamnak is bevallani: most nem ezért jöttem ide. Annál is inkább, mivel a lemezen a gitárt jó kis ska trombita és elektronikus nyalánkságok keverik jobb társaságba. A koncerten viszont csak egy szál rosszcsont gitár garázdálkodik.

Semmiképp nem feledkeznék meg viszont a frontember most is karakteres billentyűzéséről. Sumo egyszer faék egyszerűségű hamond orgonával, másszor könyörtelen GANZ-bálnahanggal bök oda a zenének, ami ettől újra és újra életre kap. Kiss Erzsi éneklése pedig kifejezetten üdítő, iszom minden hangját, legyen az angol vagy halandzsa, zeneszomjoltónak mindkettő megfelel. A számok viszont egyszer csak abbamaradnak, pont, amikor már éppen izgalmas kezdett volna lenni, egyszerűen leesnek a színpadról, és nincs, aki elkapja őket.

Az utolsó pár számot a kétszemélyes csocsóasztalnál húzom ki, kalap marad a fejben, új sör a kézben és lélekben az ugrabugra ska-ra készülök. Ilyenkor az ember már olyan szemét kijelentéseket is megenged magának az orra alatt, hogy E. Sumo biztos csak a külföldi piacra dobta össze ezt a lemeznyi angol nyelvű langyos zenét (még a kiadója is német, naugye!), de utólag kicsit megengedőbb vagyok, és belátom: azon a rohadt magyar popzenei vásznon még így is Tövisházi Ambrus az egyik legvállalhatóbb hungaricum.

Kicsit bánatos és kedvvesztett vagyok, kizárólag táncolni lennék hajlandó, és erre a következő koncerten minden esélyem megvan. Utoljára az idei Sziget vége felé hallottam a PASO-t, de akkor már valahogy csak folyadékban tudtam feloldódni, zenében nem. Talán majd most. A koncert alapját a Budapest Ska Mood című új lemez számai képezik. Sok feldolgozás, reggae-átirat szerepel a palettán, de ez ilyen körökben szinte kötelező elem. A kilenctagú, autentikus jamaicai skat játszó orchestra vérpezsdítő műsort prezentál az állóhajón, aminek része az énekes KRSA brazil kávéültetvényesre emlékeztető szerelése, a billentyűs Dávid extatikus mozdulatai és a rézfúvós szekció, Frédi, Laci és Zsolt látványos csapatmunkája is. Értik ők nagyon a skat, különösen KRSA, aki szketteléseivel, csettintéseivel remekül színezi ezt az egyébként nem túl virtuóz zenei műfajt.

Az este csúcspontja akkor érkezik el, mikor egy szám erejéig az Erik Sumo Band pár tagja is feljön a színpadra. A világhírű Summer Time sztenderd számtalan fel-át-szét-megdolgozást élt már meg, a ska műfaj azonban különösen jól áll neki. Tövisházi majd szétveri a szintit, Kiss Erzsi duóban pörög KRSA-val, kalapom pedig majd leugrik a fejemről a nagy zúzásban. A koncert vége felé azonban szégyenkezve kell bevallanom magamnak, hogy rendkívül hamar megunom a ska-t. Itt bökném közbe: nem véletlenül választotta az általam nagyra tartott Kettőkettő zenekar (amely egyébként egy más irányt, a kevésbé pörgősebb, ám annál zeneibb deep ska-t képviseli) nevét, mondván, a ska-ban minden kettőre jön. Talán ez az oka, talán a számok viszonylagos, ám szükségszerű egyformasága teszi, hogy táncos kedvem nem sokkal a koncert vége előtt megcsappan, és lebiggyedt szájjal a levegőre térek.

Csalódottságra azonban – utólag végleg belátom – semmi okom: két remek magyar zenekar új anyagával ismerkedtem meg ezen az estén, melyek erősek, színesek, karakteresek, csak hát egyik sem igazán az én zeném, de rendkívül megnyugtat a tudat, hogy legalább van miből választanom.

Barabás Dániel

Illusztrációk: Erik Sumo új albumának borítója és a szerző helyszíni fotói.

Kapcsolódó linkek:
A Pannónia Allstar Ska Orchestra honlapja
Erik Sumo honlapja