napi online kultúra és tudomány

Válogatott könyvújdonságok Összesítés
Témakör: humántudományok

Benza Béla
Gyerekek az utolsó padban

borító PolgArt Kiadó, 1100 ft.

Bertényi Iván, Gyapay Gábor
Magyarország rövid története

borító A szellemi élet felszabadulását követően a Maecenas Könyvkiadó már 1992-ben közreadta a két nagyszerű történész-pedagógus, Bertényi Iván és Gyapay Gábor immár politikai didaktikától mentes, precíz és alapos művét. A tárgy dimenzióihoz képest rövid, lényegretörő, minden vitatott kérdésre kitérő kötet ma már a klasszikus munkák közé tartozik: az állandó kereslet immár a hatodik kiadást alapozta meg. Túl az ezredforduló ünnepségeinek fényes külsőségein, ismét drámai sorsforduló előtt áll a magyarság: sikerül-e felzárkóznunk a világ élvonalához, vagy nemzetünk továbbra is a perifériáról szemlélheti a tehetős és tetterős társadalmak további gyarapodását. Ahhoz, hogy történelmi esélyeinket végre kihasználjuk, arra is szükség van, hogy figyelmesen tanulmányozzuk múltunkat, okuljunk tévedéseinkből és hogy erőt merítsünk elődeink nagyszerű példáiból.

Maecenas Könykiadó, Talentum Kft,
ISBN: 9636451044

Bodnár Dániel
Genesius, a színész

borító Genesius a Kr. u. III-V. században élt. Az ókori Róma egyik legünnepeltebb színésze volt, ún. mimus, utánzó művész. Legnagyobb sikereit Jézus Krisztus színpadon való kigúnyolásával aratta, elnyerve ezzel a keresztényeket üldöző Diocletianus kegyeit: a császár kedvenc komédiásának számított. Egyszer aztán teljesen váratlan fordulat történt: a Diocletianus számára írott egyik komédiában Genesiusnak szokás szerint a szent keresztségből kellett volna gúnyt űznie, de ő előadás közben kereszténynek vallotta magát: bátran a császár és a közönség arcába vágta, hogy hisz az egy igaz Istenben. Diocletianus parancsára a testőrök a színpadon ölték meg a Krisztus-hitre tért színészt. Halálának egy másik változata szerint először megkínozták, majd lefejezték. Genesius később a színészek és a színházi szakma védőszentje lett. A művészet komédiásként ábrázolja, amint a szinpadon áll, körülötte angyalokkal. Látható kezében hegedűvel vagy karddal, néha csörgős sipkával a fején.

Szent István Társulat, 1100 ft.

Bodó Ibolya
Amerikai magyar színjátszás

borító Az elmúlt évtizedek politikájának következményeként a magyar emigrációs irodalom és művészet számunkra sokáig ismetlen, olykor „tiltott” terület volt. Az utóbbi időben megnövekedett az érdeklődés az emigráció s ezen belül „Magyar Amerika” közösségének; életének, kultúrájának még fellelhető dokumentumai iránt.
Az első kivándorlási hullám az 1848-49-es szabadságharc utáni időszakban indult meg, s Kossuth amerikai látogatását követően egyre nagyobb mértékben folytatódott. Megalakultak az első Betegsegélyező Egyletek, amelyek a mind jobban jelentkező nyelvi, kulturális igények kielégítését is szorgalmazták. Így jöttek létre az első műkedvelő színjátszó körök, melyeknek döntő szerepük volt a hivatásos amerikai magyar színjátszás létrehozásában.
Adattárunk mintegy száz év (1869-1970) színháztörténeti eseményeinek adatait tartalmazza kronológiai felépítésben. Négy mutató (név, cím, földrajzi név, társulat) segíti a visszakeresést, a könnyebb tájékozódást.

Argumentum Kiadó, 2800 ft.

Boros Ferenc
Szomszédunk, Szlovákia

borító E tanulmánykötet az 1993-tól önállóvá vált Szlovák Köztársaság; hét évével, valamint bel- és külpolitikájának egyes kérdéseivel foglalkozik, leginkább az önállósági és integrációs folyamattal, a jószomszédi viszony kialakításával és a nemzetiségi kérdéssel való összefüggésben. Ezen belül kiemelt figyelmet szentel Vladimír Meciar ún. „harmadik kormányzati" időszakának, kritikus hangon szól az 1994-98 közötti évekről, Szlovákia „válságos, problematikus" korszakáról, amely jelentős eltérést mutatott az ún. „visegrádi csoport" többi országának politikai gyakorlatához képest, s egyenesen vezetett Szlovákia integrációs lemaradásához, a Meciar vezette koalíció 1998. évi választási vereségéhez.
A könyv az új szlovák kormány, a Dzurinda-kabinet hivatalba lépésének hatásaira is kitér. Részletesen elemzi a szlovákiai magyarság helyzetének alakulását, s a határokon átnyúló regionális együttműködésről, valamint a szlovák-magyar kapcsolatok alakulásáról is szól.

Kalligram kiadó, 2000 ft

Borsody István
Benes

borító Savaria University Press,
ISBN: 9638275979

Bradley, Andrew Cecil
Shakespeare tragikus jellemei. Előadások a Hamletről, az Othellóról, a Lear királyról és a Macbethről.

borító A. C. Bradley főműve, a Shakespeare tragikus jellemei négy tragédia (Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth) kimerítő és filozofikus elemzését nyújtja. Bradley úgy beszél Shakespeare-ről és alakjairól, mintha barátokról vagy kollégákról szólna, vagy olyan emberekről, akikkel egy emlékezetes regényben találkozott. A dráma nem szükségképpen színházi ügy. A színházi előadás ugyanis csak egyszerűsíteni tud, márpedig a shakespeare-i dráma lényege, miként a regényé is, hogy egyidejűleg teszi a dolgokat természetessé és bonyolulttá. Bradley elsősorban olvasási tapasztalatokon alapuló jellem- és helyzet analízisei olyan toleráns formában íródtak, hogy még azok is, akik nem értenek vele egyet, bőségesen meríthetnek elemzéseinek gazdag anyagából.

Gond-Cura Alapítvány és Palatinus Könyvek Kft, Gutenberg tér sorozat., 2970.00
ISBN: 9639380407

Bácskai Vera
Városok Magyarországon az iparosodás előtt

borító A szerző könyvében azt vizsgálja, hogy a magyar városfejlődést a nyugat-európaihoz képest az elmaradottság, a megrekedés jellemzi-e, vagy a magyarországi gazdasági és társadalmi körülményekhez való alkalmazkodás alakította ki sajátos formáit, eltérő útjait. A könyv a városok középkori kialakulásától az iparosítás koráig követi nyomon a folyamatot, minden egyes korszakban megvizsgálva az európai fejlődéssel analóg jelenségeket, illetve az attól eltérő sajátosságokat. Nem az egyes városokat hasonlítja össze a mintául szolgáló nyugat-európai nagyvárosokkal, hanem a városhálózat alakulása áll a vizsgálat középpontjában. Súlyosabb, máig ható következményekkel járt ugyanis az a tény, hogy a középkor végén és az újkor folyamán nem alakult ki a magyar nagyvárosoknak szélesebb hálózata: a 19. századtól kezdve az egyetlen, európai léptékben is nagyvárosnak tekinthető főváros mellett a többi város megreked a középvárosi szinten.

Osiris Kiadó, Osiris Könyvtár - Történelem sorozat, 1880 Ft
ISBN: 9633892090

Bán D. András (szerk.)
A híd túlsó oldalán

borító Kelet-Közép-Európa: nyelvi, vallási és kulturális sokszínűség. Független államok létrejötte, etnikai keveredés, az államhatárok önkényes változtatása. Gyakori összecsapások, háborúk - köztük két világháború - kiindulópontja és színtere.
Nemzetek közti hidak, amelyek összekötnek és elválasztanak. Ez a könyv egy 20. századi Kelet-Közép-Európa-kutatás első eredménye. A szerkesztő és munkatársai arra törekedtek tanulmányaikban, hogy tudományos módszerek segítségével, a közhelyeket elkerülve, mindenki számára érthetően írjanak. Szerzőink - például John Lukacs, Czettler Antal, Granasztói György, Bán D. András - azt szeretnék, hogy aki elolvassa írásaikat, várja a folytatást.

Osiris kiadó, 1290 ft.

Bárczi Géza
A magyar szókincs eredete

borító Bárczi Géza (1894-1975) nemzedékek tudós tanítómestere, vérbeli tanár és nevelő évtizedeken keresztül a tudomány átörökítésének vágyával és gyönyörűségével avatta be anyanyelvünk történetének titkaiba tanítványait. A nagy tanáregyéniség ma már csak műveivel hat. Legfontosabb magyar nyelvtörténeti, és ezen belül a történeti hang- és alaktanra vonatkozó munkássága. A tudományos és a népszerűsítő igényeket egyformán kielégítő alkotásai a Magyar szófejtő szótár (1941), A magyar nyelv életrajza (1963, 1966, 1975) és A magyar nyelv értelmező szótára, melyet Országh Lászlóval közösen szerkesztett. Egyetemi tankönyvei: Magyar hangtörténet (1954), A magyar történeti szóalaktan - A szótövek (1958) és A magyar nyelv története (1967) alapvető kézikönyvek a tudományos kutatás számára ma is.
Bárczi Géza A magyar szókincs eredete című munkája először 1954-ben, majd másodszor bővítve 1958-ban jelent meg. Újra kiadásával a TINTA Könyvkiadó azt kívánja elérni, hogy anyanyelvünk szavainak eredetével és a szófejtés, az etimológia elméleti alapjaival napjainkban is megismerkedhessenek az érdeklődők.

Tinta Könyvkiadó, 1680 ft.

Cohen-Solal, Annie
Sartre 1905-1980

borító Annie Cohen-Solal munkája bámulatos teljesítmény és lenyűgöző olvasmány. Eszményi teljességre törekvő, kiválóan szerkesztett életrajz a hús-vér Sartre-ról, aki történetesen író, regények, novellák, drámák, irodalmi esszék szerzője, filozófus, sőt politikus is volt szenvedélyekkel teli, halandó élete során.


A munkát, a könyvcsinálást Sartre - mint általában a nagy írók - mindennél többre tartotta. A fiatal francia írónő azonban részletesen dokumentálja és érzékletesen ábrázolja, hogy ezt a racionalitásában is megszállott alkotói tevékenységet milyen mozzanatok segítették és gátolták együtt és egyszerre. Hogyan hatott az életműre az önpusztító, végeredményében mégis célravezető munkamódszer, a Sartre-t körülvevő női védőgyűrű (a „család”), a sartre-i, zavaroktól sem mentes szereptudat? Az életrajz talán legfontosabb részei ez utóbbiról tudósítanak, arról, hogy Sartre szüntelenül aktív értelmiségi tevékenységében miként fért össze és miként háborította
egymást a szépíró, a filozófus és a (többnyire botcsinálta) politikus.


Sartre afféle modern Voltaire-szerepet szánt magának. Lehetetlen feladatát végső soron nem sikerülhetett megoldania. Monumentális torzókban is bővelkedő életműve nélkül azonban sok mindent nem értenénk a huszadik századból. Annie Cohen-Solal regénynek is olvasható Sartre-életrajza ezt az életművet és megalkotóját, a kancsal, szemüveges, fura kicsi embert segít minden eddiginél jobban megértenünk.

Európa Könyvkiadó Kft,
ISBN: 9630770288

Cooper, Simon - Mackey, Sally
Színháztudomány felsőfokon

borító A kortárs színháztudomány felismeréseit és fogalmait alkalmazza, gondolatmenete érthető,
-a megértést fotók, rajzok és sematikus vázlatok segítik,
-a benne szereplő számos példán keresztül világszínházi kitekintést nyújt,
-minden rész után összefoglalást közöl,
-gyakorlati útmutatókat, kérdéseket és feladatokat tartalmaz,
-a fejezetek végén bibliográfia és a további kutatást elősegítő olvasmánylista található,
-a könyvet glosszárium egészíti ki,
-olyan szövegeket idéz, amelyek többségükben magyarul is olvashatók, illetve a drámatörténeti kánon fontos részét képezik,
-a szöveg tagolása világos (pontokba szedett), ami a könnyű és gyors tájékozódást segíti.

Orpheusz Kiadó, 3200 ft.

Cornificius
A szónoki mesterség

borító A szónoki beszéd mások meggyőzésének művészete. A szónoki mesterséget meg lehet tanulni - például egy retorika-tankönyvből. A szónoklattan, a retorika a szónoki beszédről szóló összes tudást magában foglalja. A klasszikus ókor egyik vezető irodalmi műfaja a szónoki beszéd volt. A görög és latin szónokok neve éppúgy fennmaradt, mint a költőké. Korunkban egyre inkább szükség van a szónoki tudásra, a retorika alapfogásainak ismeretére. A demokrácia alapja ugyanis mások érveléssel való meggyőzése. Erre pedig fel lehet. és fel is kell készülni. És honnan tudnánk a legjobban ismereteket szerezni, ha nem az ókori rétoroktól? Könyvünk tehát tankönyv, az első teljes egészében ránk maradt római retorika, amely összegzi mindazt az ismeretet, amit a görögök és a rómaiak a szónoki beszédről tudtak. A retorika hasznos, mert az igazság és a jog természettől fogva erősebb az ellenkezőinél, úgyhogy ha az ítéletek nem, olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene, szükségszerűen a szónok a hibás, és méltó az elmarasztalásra.
      (Arisztotelész)

Magyar Könyvklub, 2200 ft.

Csorba László
Széchenyi István

borító Száznegyven éve annak, hogy a döblingi szanatórium emeleti lakosztályában eldördült a végzetes pisztolylövés. Széchenyi a legtöbb gondolkodó honfitársunk számára mostanra már nem hús-vér ember, hanem félistenekhez hasonlatos figura, akinek élettörténete egyike a magyar nemzet leghatásosabb modern mítoszainak. Sorsa mindmáig kétségkívül alkalmas arra, hogy a nemzeti érzésvilág vallásos rajongóinak üdvtörténetében ő legyen a megtagadott és megfeszített, de végül feltámadó Messiás. Ebben a könyvben nem a legendák Széchenyijével találkozhat az olvasó. A félisten figurája mögül előbukkan igazi valójában az esendő ember, minden hibájával, kicsinyességével, győzelmével és töprengéseivel együtt. Akinek végre megadhatjuk azt, amire talán leginkább vágyott egész életében: a szeretetet.
Csorba László könyve tíz éve jelent meg először, azóta is ez a legjobb Széchenyi-életrajz.

2200 ft., Magyar Könyvklub

Csáki Éva
Török-magyar szótár

borító Balassi Kiadó, 3600 ft.

D'Eaubonne, Francoise
Arthur Rimbaud szenvedélyes élete

Palatinus kiadó, 2400 ft.

Dawidovicz, Lucy
Háború a zsidók ellen

Lucy S. Dawidowicz magyarul először megjelenő híres műve, a Háború a zsidók ellen 1933-1945 arra a kérdésre keresi a választ, hogyan volt képes egy európai kultúrájú, modern állam egy egész nép szisztematikus megsemmisítésre. A lucidus és dermesztő összefoglalás - a legújabb kori német antiszemitizmus kezdeteitől annak fokozatain át egészen a „végső megoldás” tragédiájáig - páratlan beszámoló az emberiség morális történetének legfélelmetesebb és legszörnyűbb fejezetéről. Bár a náci holokauszt történetét feldolgozó művek száma a végtelenhez közelít, Dawidowicz klasszikus szintézise azon kevés könyv közé tartozik, amelynek úgy sikerült ábrázolnia a hitlerizmus borzalmait, hogy a tudományos igényesség és hitelesség mindvégig a legmagasabb erkölcsi normákkal párosul; ez a könyv a könnyek és a gyász szülötte, de mindenekfelett az emberi méltóságé és nagyságé.
Lucy S. Dawidowicz a Columbia Egyetem elvégzése után a jelenleg ugyancsak New Yorkban működő Yivo Kutatóintézetben folytatott kiterjedt tanulmányokat, elsősorban a kelet-európai zsidó történelem területén. Hosszú egyetemi oktatói pályafutása során a modern zsidó történelem professzora volt a Yeshiva, a Stanford és végül az albanyi State University of New York keretében.

Múlt és Jövő kiadó, 2980 ft.

De Quincey Thomas
Immanuel Kant utolsó napjai

borító Immanuel Kant
1724-1804

Hogyan szervezte napjait a 18. század legnagyobb filozófusa? Melyek voltak kedvelt foglalatosságai? Kikkel tartott kapcsolatot? Miről szeretett beszélgetni? Hogyan zajlottak utolsó évei?
Egy különleges személyiség magánélete, egy érdekes német város Königsberg mindennapjai elevenednek meg kötetünkben. Thomas de Quincey (1785-1859) az Egy angol ópiumevő vallomásai világhírű szerzője intimitásoktól sem ódzkodva mutatja be Kant életét, jellemét, ugyanakkor beszél az életműről, a kanti filozófiáról.

Palatinus kiadó, 1100 ft.
ISBN: 963925939x

Deák Ferenc
Válogatott politikai írások és beszédek I.-II.

borító Válogatásunkban helyet kaptak Deák Ferenc legfontosabb politikai megnyilatkozásai, függetlenül attól, hogy a nyilvánosságnak szánt munkáról vagy csupán bizalmas jellegű magánlevélről van-e szó. Teljes terjedelemben közöljük Deák nyomtatásban megjelent önálló műveit, legfontosabb országgyűlési, megyegyűlési és egyesületi beszédeit, felszólalásait, valamint a nevéhez fűződő leglényegesebb jogelméleti munkákat, törvénytervezeteket és miniszteri rendeleteket. Mindezek mellett közreadjuk azokat a politikai természetű magánleveleket is, amelyek minden más forrásnál hitelesebben világítanak rá Deák jellemére, gondolkodásmódjára és sajátos politikai érvrendszerére.

Osiris Kiadó, 5500 ft.

Domokos György
Ottavio Baldigara (Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon)

borító Balassi kiadó, 1500 ft.

gyermekkönyv/mese | humántudományok: 1-, 21-, 41-, 61-, 81-, 101-, 121-, 141-, 161- | irodalom: 1-, 21-, 41-, 61-, 81-, 101-, 121- | ismeretterjesztő: 1-, 21-, 41- | memoire | természettudományok | társadalomtudományok: 1-, 21-, 41- | vers

Pont Könyvesbolt
1051 Budapest Nádor utca 8.
Nyitva: h-p 9-18, sz 10-13.
Tel: 266-8722
E-mail: pont@pontkonyv.hu
Web: www.pontkonyv.hu