 |
Témakör: ismeretterjesztő
Harnoncourt, Nicolaus
Zene mint párbeszéd. Monteverdi, Bach, Mozart.
|
Bár a historikus előadó-művészet gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza, az általa felvetett problémát - azt a kérdést, hogy mi legyen a zenei interpretáció hitelességének mércéje továbbra is, sőt újból időszerűvé teszi a komolyzene ezredvégi periferizálódása. Ebben a felvetésben talán épp ez az előadói stílus az egész európai zenekultúra felélesztésének egyetlen lehetséges útja. Magyarországon, ahol csupán az 1980-as években kezdtek érdeklődni e mozgalom iránt, a historikus zenélés továbbra is élesen megosztja a zeneéletet. Bár az egyik alapítójának tartott és pápájának kikiáltott Nikolaus Harnoncourt azóta modern szimfonikus együttesek világsztárja lett, zenei és írásos megnyilvánulásai továbbra is őrzik különállásukat, és továbbra sem nélkülözik a botrány auráját. A karmestert nálunk a 2001-es újévi koncert óta a laikusok is megismerhették. Harnoncourt velős és tárgyilagos stílusa védjegyévé vált az egész historikus mozgalomnak. Első könyve, A beszédszerű zene 1988-ban jelent meg magyarul, és igen nagy port kavart. A jelen kötet írásai közül néhány általános kérdéseket érint, közérthetően ábrázol zenetörténeti fordulópontokat, valamint a zenei interpretáció alapkérdéseit taglalja. Az előbbieket követő tíz, konkrét művekhez kötődő írás a mester saját lemezeihez készült kísérőszöveg - az új európai zenekultúra pilléreit alkotó három komponista: Monteverdi, Bach és Mozart műveiről. A szöveg nem a tudományos ezoteria, hanem a legjobb értelemben vett ismeretterjesztés érdekében áll, és képes összhangba hozni akár új kutatási eredményeket is a közérthetőség követelményével. A tárgyalt művek között szerepel - többek között - a L'Orfeo, a Poppea megkoronázása, a János- és a Máté-passió, a Brandenburgi versenyek, valamint Mozart Requiem-je.
Európa Könyvkiadó Kft., 2600 Ft
ISBN: 9630771233
|
Hay, Louise L.
Éld az életed
|
Édesvíz Kiadó, 1550 ft.
|
Here Jack
A császár meztelen
|
50000 DOLLÁROS* AJÁNLAT ANNAK, AKl BEBIZONYÍTJA, HOGY NINCS IGAZUNK!
Ha annak érdekében, hogy megmentsük a Földet, megfordítsuk az üvegházhatást és
megállítsuk az erdők kipusztulását, megtiltanák valamennyi fosszilis energiahordozó
és azok származékainak használatát, valamint a fa papírgyártáshoz és építkezéshez
való felhasználását, akkor csupán egyetlen olyan évente megújuló természetes forrás
maradna, amely egyszerre képes a világ papír- és textilszükségletét, szállítási, ipari és
háztartási energia-szükségletét kielégíteni, közben csökkentve a környezetszennyezést, regenerálva a talajt, és megtisztítva a légkört..
és ez - ugyanaz, amelyik erre eddig is képes volt -
a kender!
* A részletekért keresse Jack Herrer szervezetét, a H.E.M.P.-et (Help End Marijuana Prohibition),
lel.: 00 1 818 988 6210 fax.: 00 1 818 988 3319 www.jackherer.com
Cactusfilm bt.., 4800 ft.
ISBN: 9630039516
|
Huyghe, Edith és Francois-Bernard
Világképek (Az Univerzum ezeregy meséje Galilei előtt)
|
Az ember csak Galilei óta tudja,
hogy egy végtelen kozmoszban él, és
még csak nem is a középpontjában.
Csillagok és planéták, istenek és világlélek, angyalok és démonok, ég és
föld: hosszú évezredeken át a különböző vallások és filozófiák különböző,
hol költői és misztikus, hol nagyon is
racionális világképeket teremtettek-találtak ki. A ma embere ezeknek a
mítoszoknak és rendszereknek az örököse, ismernie kell tehát őket. Edith és
Francois-Bernard Huyghe csodálatosan illusztrált könyve a szöveg és a
kép segítségével az emberi szellemnek
ezt az eposzát írja újra, izgalmas szellemi kalandra, múltbéli utazásra invitálva az olvasót.
Európa kiadó, 2500 ft.
|
Jankovics Marcell
Ének a Csodaszarvasról
|
Csokonai Kiadó Kft., 2200 Ft
ISBN: 9632601661
|
Jennings, Simon
Festőiskola
|
A Festőiskola nemcsak a lelkes kezdőknek, hanem a már
bizonyos ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezőknek is
hasznos ötleteket és inspirációkat ad, akik így különféle
eljárásokkal kísérletezhetnek, és újabb festészeti stílusokat
fedezhetnek fel a maguk számára.
Festőiskolánkban hivatásos művészek tartanak sokféle
tárgykörben különórákat az olvasóknak. Aki kezébe veszi ezt
a könyvet, szabadon részt vehet valamennyi órán, s munka
közben figyelheti meg a művészeket,
akik az erre a célra megrendelt
alkotásokon keresztül gyakorlati
ismeretekkel és tanácsokkal
szolgálnak.
Mivel kezdjem? - Az első fejezet
a lehetőségek, ötletek, források
és gyakorlati tanácsok gazdag
látványtára különféle témakörökben:
csendélet, virágfestészet, tájkép,
portré, fantáziakompozíció.
Mit fessek? - Ebben a részben több mint 120, a vízfestéktől
az olajig a legnépszerűbb eljárásokkal készült tanulmány
és festmény szerepel. Az egyre összetettebb és átfogóbb
feladatokat lépésről lépésre szemléltető módszer segítségével
megérthető és elsajátítható az alkotás folyamata.
Alapismeretek - A zárófejezet részletesen ismerteti
a festészet anyagait és eljárásait, például az ecseteket,
az ecsetkezelést, a színek keverését, a festékekkel elérhető
hatásokat.
Több mint 750 színes fénykép és szemléltető ábra -
köztük 120-nál is több, kifejezetten ehhez a kötethez készült
műtanulmány és festmény.
Magyar könyvklub, 4600 ft.
|
Kalmár György - Stalter György
Jöjjön velünk Indiába!
|
Két riporter-egy újságíró és egy fotográfus - bejárta az ismert és az alig ismert
Indiát és elmondja Önnek, hol mit érdemes
megnézni és azt is, hogyan lehet odajutni.
Megnézték Indiát közelről. Nem csupán
azokra a helyekre utaztak el, ahová a turistákat kalauzolni szokás, - Delhibe, Ágrába,
Dzsaipúrba, hanem a rádzsasztáni sivatagba,
a délindiai templomvárosokba, a vidzsajanagari Cyber Caféba, a kocsini zsinagógába,
a goai Sé katedrálisba. De tudnak újat mondani Delhiről, Mumbairól - vagyis
Bombayről - az ismert helyekről is. Nem beszélve arról, hogy olyan fotográfiákat talál
ebben a könyvben, amilyeneket ritkán láthat.
Mi tagadás; el akarja Önt csalni Indiába a
szerzőpáros, és ebből a könyvből azt is meg
fogja tudni, hogy hová hogyan, milyen úton
és mennyiért juthat el.
Szórakoztató történetek a múltból és
a jelenből és egy részletes útikalauz csábítja
Önt arra, hogy utazzon el abba az országba,
amelyben - alighanem egyedül a világon -
egyidejű a múlt és a jelen. Ahol nem folyik
küzdelem a régi és az új között, felépül az
egyik és megmarad a másik.
Nézze meg!
AduPrtint kft., 2600 ft.
|
Kent, Sarah
Kompozíció (A képi elemek elrendezésének elmélete és gyakorlata)
|
Park Kiadó, Szemtanú sorozat, 2200 ft.
|
Leboyer, Frédérick
Shantala, (Egy tradicionális módszer, gyermekmasszázs)
|
A születést követő hetek
egy sivatagi átkeléshez hasonlatosak.
Szörnyekkel benépesített sivatag:
új érzések, amelyek
belülről
ostromolják a gyermek testét.
Az anyai öl melege után,
a születés tébolyult szorítása után
a bölcső jeges magánya.
Azután egy vadállat bukkan elő,
az éhség,
amely a gyermek belső részeibe mar.
Nem a mardosás okozta fájdalom
ejti kétségbe a szerencsétlen gyereket,
hanem annak újdonsága;
és a környező világ halott mozdulatlansága,
ami a baba számára hatalmassá növeli
az emberevő óriást.
Hogyan oldhatunk fel egy ilyen szorongást?
Táplálni a gyermeket?
Igen.
De nem csak tejjel,
Dajkálni kell.
Simogatni, ringatni.
És masszírozni.
Beszélni kell a kicsi bőréhez,
beszélni kell a hátához,
mert éhesek és szomjasak,
éppúgy; mint a hasa.
Azon országokban, ahol az emberek megőrizték
a dolgokhoz fűződő közvetlen kapcsolatot,
az asszonyok még tudják mindezt.
Az anyjuktól tanulták,
a lányuknak megtanítják
ezt az elmélyült, egyszerű
és nagyon régi művészetet,
amely segít a gyermeknek elfogadni a világot
és segít neki rámosolyogni az életre.
Frédérick Leboyer
Cartaphilus Kiadó, 2500 ft.
|
Mak, Geert
Amszterdam. Egy város életrajza
|
Amszterdam életrajzi regénye olyan útikönyv, mely a történelem útjain barangol, s olyan történelemkönyv, mely olvasóját egy nagy múltú város utcáin és terein kalauzolja végig. Amszterdam a világ üzleti életének és turizmusának egyik központja, álmok, legendák és rémálmok városa, a nagyvilági élet, a kifinomult ízlés, az egyszerűségében is nagyszabású holland építészet színtere. A kisvárosi jellegét makacsul őrző világváros arculata azonban puszta kulissza marad, ha nem ismerjük történelmét, polgárainak harcait, vallási viszályait, függetlenségi törekvéseit, Anna Frank tragédiáját, és, mindenek előtt, hétköznapi életének formáit és szokásait, melyek kialakulását és történetét a szerző ebben a regényszerűen izgalmas kötetben meséli el.
Corvina Kiadó Kft.,
ISBN: 9631351297
|
Makai Mihály
Megáll az ész?
|
Magyar Könyvklub, 2100 ft.
|
Mercz Árpád
A boroshordó
|
Hermész Kör, 1590 ft.
ISBN: 9630055090
|
Müller Péter
Jóskönyv. Ji-King mindennapi használatra
|
„Nem könyvet, hanem egy csodálatos társat szeretnék adni neked” - irja Müller Péter. Akinek művei (Kígyó és kereszt, Lomb és gyökér, Benső mosoly, Boldogság) sok százezer olvasó életében meghatározó élményt jelentettek. A „jóskönyv” életművének betetőzése. Húsz évig tanulmányozta az ősi kínai Ji-Kinget, a világ egyetlen könyvét, amellyel beszélni lehet: kérdezni lehet tőle, s mint egy eleven bölcs, válaszol. A hagyomány szerint valóban láthatatlan „szent szellemek” (kínaiul: sen) állnak mögötte, akik segítik azokat. Akik sorsuk problémáival hozzájuk fordulnak. A Ji-King keleten évezredek óta az emberek tanácsadója. Nyugaton elsősorban R. Wilhelm és C. G. Jung hatására terjedt el (aki harminc éven át maga is használta sorsanalízis és terápia céljából). Ma már alig van olyan otthon, amelynek könyvespolcáról hiányozna ez a csodálatos mű: egyre többen lesznek akik bölcs tanácsadóként hívják segítségül. Ez a könyv nem jövendőt mond, hanem jósol! Megmondja, mi a jó. Megmondja, mit tegyünk, hogy a jövendőnk jó legyen, s ne rossz. Ezért lett a címe: Jóskönyv. Választ ad arra, hogy életünk kis és nagy gondjait hogyan tudjuk a legjobban megoldani. Ott szólít meg, ahol sorsunk formálása rajtunk áll. Élni segít...
Doctor Herz Bt.,
ISBN: 9630084945
|
Nádas György - Boncz Géza
Fogjuk a hasunkat
|
Tisztelt Nagyérdemű!
Végy két tojást és további értékes hozzávalókat - szól a reneszáns
kor szakácskönyve. Mindezt a két jó barát Nádas és Boncz
megálmodta. Kezünkben a harmadik évezred humortól duzzadó,
szakmailag briliáns, szellemes, olvasmányos remekművét tartjuk.
Sziporkázó stílusban, a profikat meghazudtoló módon, nyitott
lélekkel, ferdítések, félreértések nélkül terítik elénk receptjeiket,
mint a Majális című képen a látványt. A humort pedig jó szívvel és
bőségesen ajándékba kapjuk. Ez is megerősíti, hogy a szakácsrnűvészetet nem önmagában és önmagáért, hanem a kiteljesedett
életért, annak szerves részeként kell gyakorolni.
Mit kívánhatok a Nádasbonczhoz?
Kiteljesedést,
élvezetet,
jó kedélyt és egy
szellemes folytatást
a Nagyérdeműért!
Pető J. Gyula
gasztronómiai szakíró
W. Stoker kft., 1250 ft.
|
Oldstone, Michael B. A.
Vírusvadászok.
|
A vírusok és az emberiség története a kezdetektől összefonódott. Az első városok egyaránt bölcsői voltak a civilizációnak, a kultúrának és a járványoknak. E könyv a vírusok elleni több évszázados küzdelmet mutatja be. A himlő például amerikai őslakosok százezreivel végzett, s a XX. században is több mint 300 millió áldozatot követelt; manapság pedig kísérletek folynak a himlővírus minden eddiginél veszélyesebb biológiai fegyverré való átalakítására. Az influenzavírus 1918-19-ben sokkal nagyobb pusztítást végzett, mint maga a háború, s járvánnyal fenyegetnek az olyan újonnan fellépő vírusos megbetegedések is, mint az Ebola, a Lassa-Iáz, a Hanta, a szivacsos agyvelő-elváltozások vagy a HIV Az adatok rémisztőek: 2000-ben világszerte több mint 36 millió HIV fertőzött, illetve AIDS-es élt. Michael B. A. Oldstone, a neves virológus érdekes történetek révén mutatja be a vírusok ellen folyó küzdelmet, e küzdelem hőseit, és felvázolja a harc várható kimenetelét is.
Typotex., 1750.00
ISBN: 9639326186
|
Oroszhegyi Károly
Csala, a szőke csoda
|
Oroszhegyi Károly könyve egy lengendát emel
ki a feledés homályából Pecsovszky József élettörténetének megírásával.
A „Szőke Csoda"-ként emlegetett focistát e szavakkal ajánlja
Szepesi György az olvasók figyelmébe: „Akik ismerték, nosztalgiázva fogják forgatni ezt a
kötetet, akik pedig nem látták-láthatták futballozni,
végre megismerhetik."
Jelenkor kiadó, 990 ft.
|
Ozaniec, Naomi
Egyiptom bölcsessége
|
Régi korok üzenete című sorozatunkat megújítottuk.
Azzal a céllal indítottuk ismét útjára, hogy igényes
ismeretterjesztő köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, akik
tudományos bizonyítékokon alapuló tényeken keresztül
mutatják be a legváltozatosabb témákat: egyes népek
gondolkodását, hagyományait, hitvilágát, vallását,
világképét, kultúráját. A sorozat figyelemre méltó
erénye, hogy ráébreszti az olvasót a Föld és az élővilág
iránti tiszteletre, az itt élő népek szellemi javainak
valós értékére. A sorozat nyolcadik kötetéhez, az
Egyiptom bölcsessége című könyvhöz kellemes olvasást kívánunk.
Édesvíz Kiadó, 1350 ft.
|
P. Török Margit Anna (Szerkesztő)
Mensáros László élete és pályafutása 1926-1993
|
Kairosz Könyvkiadó, Mensáros László Alapítvány,
ISBN: 9639302902
|
Paterson, Helena
Kelta asztrológia
|
Fedezzük fel Hold-énünket! A kelta asztrológia kézikönyve végigvezet bennünket
a kelta holdhoroszkópon, amelyben minden holdhónaphoz a druidák tizenhárom
szent fájának egyike kapcsolódik. Alaposan ismerteti a fa-jegyek jellemzőit;
megtaláljuk az uralkodó jegyhez és az illető
bolygóhoz kapcsolódó kelta isteneket
és istennőket; a bolygók elhelyezkedését
a Hold, az Aszcendens és az MC viszonyában. A horoszkóp szerkezetéről, a
napfordulókról, a napéjegyenlőségekről,
a napfogyatkozásokról, valamint a Hold
aspektusairól adott leírás a kelta asztrológia meghatározó, hiteles munkájává
teszi a könyvet.
Édesvíz kiadó, 1990 ft.
|
Petőcz György
Csak a narancs volt. A Fidesz története Fodor Gábor, Hegedűs István, Molnár Péter, Szelényi Zsuzsanna, Ungár Klára visszaemlékezésében.
|
A látszat csal: nem visszaemlékezést (visszaemlékezéseket), hanem klasszikus interjúkötetet tart kezében az olvasó. A Fidesz legelső parlamenti frakciójának öt tagja, Fodor Gábor, Hegedűs István, Molnár Péter, Szelényi Zsuzsanna és Ungár Klára mondja el újságírói kérdésekre válaszolva emlékeit és elemző véleményét a kollégiumi évekről, a Fidesz születéséről, a parlamentbe kerülésről, a megerősödésről és a párton belüli hatalmi harcokról, azok pszichológiai és politikai gyökereiről és okairól. Az interjúknál megszokott kérdés-felelet forma helyett azonban monológokba rendeztük a válaszokat, remélve, hogy ezzel is elősegítjük a folyamatos és élményszerű olvashatóságot. A szövegekből egybefüggő folyamot szerkeszteni azonban erőltetett és lehetetlen is lett volna, így szükségszerű, de remélhetőleg szerencsésnek bizonyuló megoldásként választottuk az egész könyvön végighúzódó, dokumentarista stílusú vágásos technikát. A könyv kronologikusan előrehaladó fejezetekbe foglalja a Fidesz első hat évének interjúalanyaink által megélt történetét. Ugyanarról az időszakról beszélnek, de korántsem ugyanazt a történetet mondják el vagy ugyanazokat az eseményeket elemzik. A szövegben megjelenő változatosság részben a visszaemlékezők ténylegesen eltérő tapasztalatainak és helyzetértékelésének, részben pedig az interjúkészítői-újságírói tudatosságnak és szelektálásnak köszönhető. A megszólaló interjúalanyok sorrendje számos megfontolás eredője, melyek kizárólag a teljes szöveg egységét, logikus felépítését és élvezhetőségét szolgálják, és távol állnak a megszólaló személyek bármiféle rangsorolásától. Az alapinterjúk elkészítésében nagy szerepe volt Rádai Eszternek. A kötet végső formába öntésében kifejtett áldozatos munkájáért külön köszönet illeti Ripp Erzsébetet, a lábjegyzetek készítőjét, Haffner Györgyöt, a borító tervezőjét, Borsos Szvetlána és Kabán Eszter Anna tervezőszerkesztőket, valamint a korrektort, Weisz Györgyit. Petőcz György
Irodalom Kft., 2400.00
ISBN: 9630088762
|
gyermekkönyv/mese | humántudományok: 1-, 21-, 41-, 61-, 81-, 101-, 121-, 141-, 161- | irodalom: 1-, 21-, 41-, 61-, 81-, 101-, 121- | ismeretterjesztő: 1-, 21-, 41- | memoire | természettudományok | társadalomtudományok: 1-, 21-, 41- | vers
Pont Könyvesbolt
1051 Budapest Nádor utca 8.
Nyitva: h-p 9-18, sz 10-13.
Tel: 266-8722
E-mail: pont@pontkonyv.hu
Web: www.pontkonyv.hu
|
|
 |
|
|
 |