Kísértet járja be Európát, a globalizáció kísértete. Megkérdőjeleződik a városállamtól a nemzetállamig terjedő fejlődés, nemzet helyett régiókról, nagyvárosi vonzáskörzetekről, világfaluról, modernizációs szigetekről beszélnek. Korunk kérdése, hogy lehetséges-e demokratikus kozmopolisz.
Európának már a jelentése is ambivalens lett. Magyarország felől nézve az Európai Unióhoz való csatlakozás egyet jelent azzal, hogy a nyugatra tartó kis magyar autóstoppost felveszi-e a globalizálódó világ szupersztrádáján száguldó EUrobusz. Amerikából nézvést azonban az Európai Unió nem a globalizációhoz való rugalmas viszonyával tűnik ki. Inkább olyan tesze-tosza, babramunkát végző, döntéseit halogató, impotens protekcionista társaságnak látszik, amelyre magára is ráférne globalizációs beöntés.
A magyar sajtóban zajló globalizációs vita az egykori demokratikus ellenzék legjobbjait is a barikád két oldalára állította. Ahogy Párizsba hirtelen beszökik az ősz, úgy suhintja meg Seattle és Prága üzenete a budapesti szellemi életet. Túllépve a bal-jobb dimenzión, sajátos magyar válaszként újrateremtődik a klasszikus kuruc-labanc pozíció. A "kuruc" álláspontot képviselő Tamás Gáspár Miklós szerint hazánkban a "demokratikus delegitimáció" megtörtént, vagyis a nép utálja ami van. (Tamás Gáspár Miklós: A magyar nép java. 2000. szept. 15. www.nepszabadsag.hu) A neoliberális világrendből kikopott a demokrácia, mert megingott az egalitarizmus és a patriotizmus eszméje, megingott tehát az állam. Territoriális állam nélkül pedig nincs demokrácia, van tehát élet az Európai Unión kívül, sőt ott van igazán. Ha meg akarjuk őrizni sok évszázad után végre kivívott demokráciánkat, akkor nem engedhetjük, hogy ne a nép kormányozza önmagát. A nemzetállam a demokrácia utolsó menedéke, tehát a Világbank és az IMF senki által meg nem választott vezetői - prágai szlengben: a "globálkapitalista disznók" - húzzanak haza. A liberalizmus nem győzhet a demokrácia fölött.
Az alapkérdés tehát: van-e demokrácia a nemzetállamon túl? Ezt azonban a "labanc" álláspontot képviselő Kis János nem teszi fel, amikor Magyarországnak az EU-hoz való csatlakozása és -- amit ezzel ekvivalensnek tekint -- a globalizációs vérkeringésbe való bekapcsolódása mellett érvel. (Kis János: Liberalizmus Magyarországon - tíz évvel a rendszerváltás után. 2000. szept. 15. www.es.hu/0037/index.htm) Úgy véli, hogy jelenleg az "antiliberális reakció" idejét éljük, s közös kincsünket, az 1989-ben kikiáltott harmadik magyar köztársaságot azáltal lehet megóvni, ha feladjuk a függetlenségi hagyományt. Izoláció vagy globalizáció között nincs harmadik út, mondja ki verdiktjét. A kurucos függetlenségi hagyomány a szerb út, míg a labanc hagyomány az európai út, vagyis a (helyes) magyar út. Szerinte a nemzeti szuverenitás egyébként is bomladozó ideál. Bővítsük tehát ki a res publica fogalmát a globálmogulok képviselőivel, hiszen szuverenitásunk egy részének feladásáért európai állampolgárságot nyerünk. Beteljesedik a liberális álom: egy nem létező állam teljes jogú állampolgárai leszünk.
Szerintem viszont mindkét szerző téved.
Ha Tamás Gáspár Miklós "kuruc" álláspontja szerint a globális-liberális kapitalizmus demokratikus delegitimációt teremtett Magyarországon, akkor ellene vethetjük, hogy az EU-ba való jövőbeni belépés itt már nem oszt, nem szoroz. Nem gondolhatja ugyanis TGM komolyan azt, hogy az EU-tag Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban vagy Dániában nagyobb lenne a demokratikus delegitimáció mint nálunk. Mivel minden közép-európai nép "európaivá" szeretne válni, ez a lépés a térség népeinek közös akaratát fejezi ki. Miért csökkenne a demokrácia akkor, ha az Európai Unióba való belépést is népszavazással erősíti majd meg a magyar nép? Ha Magyarország bejut az EU-ba, akkor hamarosan Románia is remélheti majd felvételét. De ha minket nem vesznek fel, attól még a románoknak nem lesz jobb. A magyar NATO-tagság ellen ugyancsak nehéz demokratikus alapon érvelni, hiszen a belépést népszavazáson szentesítette a magyar nép.
Mindkét szerző érzékeli a nemzetállam politikai gyengülését, de míg TGM emögött a demokrácia deficitjét látja és negatív folyamatnak tartja, addig Kis János ugyanezt a nyugathoz való felzárkózásként, pozitívan értékeli. A Kis János által képviselt "labanc" álláspont megkerüli a demokrácia kérdését. Pedig ki kellene mondania, hogy csak akkor lehet támogatni a "nemzetállamon túli fejlődést", ha nem sérül a demokrácia. Ehhez be kellene bizonyítania azt, hogy létezik demokrácia az államon túl. Ha viszont ilyen nincs, akkor nem adhatjuk fel az államot, mert vele feladnánk a demokráciát és a harmadik magyar köztársaságot is. Az Európai Unió még mindig nemzetállamok közössége, s ezen államok csupán szuverén jogukkal élnek, amikor szorosabb gazdasági egységet alkotva politikájukat is egyre alaposabban összehangolják.
Nem lehetünk demokraták a liberális elvek rovására, de nem lehetünk liberálisok se a demokratikus elvek rovására. A liberális demokrácia jelenti a két elv optimumát, amely elvek helyenként konfliktusban állnak egymással. A két elv közötti leheto legjobb kompromisszumot a jó politikusnak a mindennapokban kell megtalálnia és érvényre juttatnia. Nem adhatjuk fel a függetlenségi hagyományt, mert így a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk, vagyis sérülne a demokratikus köztársaság eszméje. A forintot lecserélhetjük euróra, de a nép által választott és neki felelős testületeket nem cserélhetjük le placebo-testületekre. De nem lehetnénk liberális demokraták akkor sem - legfeljebb populisták -- ha a nép mindenkori aktuális akaratát alkotmányos alapelveinkkel szemben próbálnánk érvényre juttatni.