Amikor az ember elidőz Firenzében a Carmine templom Brancacci kápolnájában, ámulva látja, hogy milyen szépen együtt tudott dolgozni a csodálatos, nemrégiben restaurált freskókon Masaccio és Masolino, a korai reneszánsz két, fiatal festő-fenoménja. S amikor Rómába hívták dolgozni őket (bejött nekik egy pénzes meló), félbehagyott műveiket milyen finom ecsetvonásokkal, milyen tálentumos elevenséggel fejezte be Filippino Lippi.

A fiúk igazi csapatmunkát végeztek, aminek évszázadok múltán is csodájára járunk.

Nem mondom, Masolino Ádámja és Évája kicsit más, mint Masaccio megdöbbentően modern, eksztatikus, már-már expresszionista módon megfestett emberpárja, akik megrettenve távoznak a Paradicsomból - Éva sírva, Ádám arcát eltakarva - a kiűzetést elrendelő isteni parancs után. De az egész szinte tökéletes harmóniát alkot. Még akkor is, ha a megfestett témák - mint Szent Péter brutális keresztre feszítése vagy a nyomorúságos koldusportrék realizmusa - helyenként a PARENTAL ADVISORY: EXPLICIT CONTENTS címkét igényelnék poltikailag korrekt, hipokrita világunkban.

Aztán az ember az élményektől átszellemülten bemegy az irodájába, rákattint az internetre és azt látja, hogy otthon Németh Miklós, Nagy Sándor és Medgyessy Péter is miniszterelnök szeretne lenni, plusz ott van még a pártelnök Kovács László, és a minden lében két kanál Horn Gyula is. Miközben a regnáló kormány könnyebben feláldozná a csenevész magyar demokráciát, mint Ábrahám Izsákot, azt látjuk, hogy a legnagyobb ellenzéki pártban kicsinyes marakodás folyik a nem létező koncon. Ilyenkor az ember legszívesebben "Basta cosí!" felkiáltással gyorsan rákattintana a "Close" billentyűre és exitálna Masaccio freskóinak örökkévalóságába.

De mivel az ember adott esetben politológus - és vágyai ellenére olykor rákényszerül arra, hogy naprakész maradjon a mai magyar politikai valósággal - muszáj néha elgondolkodnia azon, hogy mi a fene folyik otthon.

S ilyenkor az embernek az a benyomása támad, hogy az MSZP valójában nem is akar hatalomra kerülni. Az emeszpé nem politikai párt, amelynek célja a hatalom demokratikus úton történő megszerzése, hanem lobbipárt, amelynek fő problémája, hogy a párton belül ki kit győz le, ki kit és mit kaparint meg. Ki, kivel, mikor, mit és hogyan? Az MSZP lobbik, klikkek, sub rosa összeesküvők, technokraták, kliensek, zöldbárók, kiszbizesek, velencei kalmárok, Lucretia Borgiák, méregkeverők és jolly jokerek, suba alatti machinátorok és polgazdos mixerek transzpolitikai pártja, akiknek a párt csak eszköz saját céljaik eléréséhez. Itt az érvényesülés minden, a mozgalom semmi.

Erre mondják béközép körökben, hogy az MSZP a "legdemokratikusabb párt", mert benne minden "áramlat" a felszínre jut.

Holtan. Mert amíg él, láthatatlan.

Ebből így nem lesz, kedves elvtársak, "baloldali alternatíva", Neue Mitte, New Labour, Olajfa Koalíció, "új szociáldemokrácia", whatever. Ha a létező MSZP-ben véletlenül lenne is egy virtuális Tony Blair, nyomban elküldenék a Bushba.

Az MSZP-nek először is politikai párttá kell válnia. Olyan párttá, amely közös célokért, egymással szolidaritást vállalva - s a tőrt nem egymás hátában forgatva - képes küzdeni politikai céljaiért, azok társadalmi elfogadtatásáért, azaz a győzelemért. Pillanatnyilag az MSZP politikusai egymást gyűlölik leginkább, utána potenciális szövetségeseiket (Demszky & Co.), végül valódi politikai ellenfeleiket. Azokat, akik most kormányon vannak - és könnyen lehet, hogy ott is maradnak.

Az MSZP eddig azt bizonyította, hogy akkor tud győzni, ha a sültgalamb a szájába hull. Ha nem kell tennie semmit sem, csak kádárista zümmögéssel kivárnia, amíg ellenfele felszámolja önmagát. Mint történt ez 1994-ben. Most azonban elszánt, központilag vezérelt és kézbentartott politikai ellentáborral van dolga, amely - mint a computer game-ben - felzabálja és lenyeli szövetségeseit. Ez "a fiúk" játéka, a game boy. Itt már nem lehet megelégedni azzal, hogy az emeszpé nehézsúlyú lobbistái beülnek a parlamenti bizottságokba és ott vigyáznak, jó keresztapaként, gazdasági érdekeltségeikre. Itt már nem mindegy, hogy kormányon vagy ellenzékben lesznek-e jövőre. (Feltéve, hogy tudnak valamit mondani a társadalomnak.)

Happy End nincs? De van!

Itt már valami szokatlant is tenni kell. Valami váratlant, meglepően újat. Például politizálni.