Tudom, hogy e címet olvasva, sokan felhördülnek: Jajj ne! Ne a koronáról már megint! Vannak most fontosabb feladataink is, mint hogy megint arról civakodjunk, hol érzi magát legjobban a korona, vagy annak sokadik másolata – hiszen semmi sem garantálhatja, hogy a parlament aulájában minimum anakronisztikusan helyet foglaló nemzeti ereklye (ami már eredeti korában sem volt az eredeti eredeti) vajon nem másolat-e mégis. (Mintha a Szent Korona Társaság a közelmúltban rendelt volna újabb másolatokat?) Szent Istvánnak mindenesetre garantáltan nem ez volt a koronája. De most tényleg nem ez a lényeg, úgyhogy haladjunk. Zajtalanul és lábujjhegyen persze, hogy fel ne ébresszük a korona szellemét jobbról őrző alvó oroszlánokat.

Köztársaságunk parlamentjében ideiglenesen ott állomásozik egy korona – egészen pontosan a millenniumi ünnepségek alkalmából, melyeken, ha jól értelmezem az eseményeket, már szerencsésen túljutottunk, úgyhogy ott tartózkodási mandátuma valószínűleg már leketyegett, melynek jótékony, gyógyító kisugárzásában, saját állítása szerint, Dávid Ibolya naponta szeret fürödni, és amelyet a fenséges köz Szent István koronájának tekint. És ez a lényeg.

Én magam sem gondolom, hogy pont most célszerű megint előállni ezzel a felesleges hisztéria hullámokat kiváltható témával, de könnyen lehet, hogy ha nem mi megyünk a témához, a téma fog eljönni hozzánk, úgyhogy nem árt felkészülni. Sőt nem árt a műbotrányokat megelőzendő, az örök társadalmi békét valamint a jóisten áldását atomkötésnél is biztosabban garantáló stratégiával időben előállni.

Ugyanis előfordulhat, hogy Szent István Jobbja (szintén kétséges, hogy valóban Szent István királyunké, vagy sem) megint meg kívánja majd látogatni Szent István koronáját a parlamentben, hogy illően körbejárhassa. Ez akár évenként is előfordulhat, méghozzá egészen pontosan minden év augusztus huszadikán. Egyébként én ezt az igényt teljesen jogosnak tartom, mert össze kell jönnie annak, ami összetartozik. Ha máshol nem is, de legalább a mitikus valóságban egészen biztos összetartoznak! Mint ahogy el kell válnia annak, ami viszont egészen biztosan nem tartozik össze: márpedig ez nem más, mint a köztársaság parlamentje és a korona.

A szándék, amely a koronát végül a parlamentbe vitte, arra próbált építeni, hogy a szent tárgy államiságunkat szimbolizálja. A probléma nem csak az, hogy jelenlegi államformánk már nem azonos az ezer évvel ezelőttivel, hanem az is, hogy a koronának van egy másik szimbolikája is, mivel egyúttal egy nagy vallásalapító koronájának is tartják. Mert Szent István kétségtelenül nem csak államalapító, hanem egyházalapító is, és azt hiszem, alig akadna olyan az országban, aki vitatná, hogy e két szerepe elválaszthatatlanul összefonódik, akár egyetlen érme két oldala. Már a létező szocializmus történelem tankönyvei is harcosan méltatták Szent István király bölcsességét, mellyel biztosította a magyarok megmaradását Európában azáltal, hogy az államalapítást összekötötte az egyházalapítással és koronáért folyamodott a pápához, akinek áldásával Európa uralkodóival egyenjogú státuszba került, államunk pedig egyházilag legitimizálódva Európa egyéb államaival egyenrangú sorba emelkedett. Éljen soká bölcsességében naggyá lett Szent István királyunk emléke!

Ami viszont nagyon is aktuális és indokolt volt ezer évvel ezelőtt, az ma annál kevésbé az. Szögezzük le: az EU-ba való bejutásunknak nem feltétele az állam és egyház összefonódása, sőt. Még a magyarokénál jóval régebbi államok is törekszenek a hivatalos szétválásra, ha még mindig egyben találják magukat – lásd Norvégia, ahol nemrégiben a lutheránus egyház államtól való elválását jelentették be. Csodálkoztunk is rajta fenemód. Merthogy az együttlét korábban kimaradt nekünk. De még egy olyan helyen is, mint Anglia, amely a pápa ellenében tette meg királyait egyházfőnek, feszegetik a szétválás szükségességének kérdését. Hiába na, az unió tiszta jogállamiságot kíván, márpedig a lelkiismereti és vallásszabadság legjobban akkor garantálható az állam által, ha az állam semleges és nincs funkcionálisan köze egyik egyházhoz sem, illetve csak pont annyira van köze hozzájuk amennyiben békésen hagyja őket saját belátásuk szerint működni, a biztosított jogi kereteken belül.

A trend tehát fordított korunk Európájában, mint volt István korában: az Európával való második egyesülésünkhöz modern jogállamiság kell. A jogállamiság garanciái közé tartozik az állam és egyház békés, de hathatós szétválása. (Lefogadom, hogy Szent István királyunk ma ezzel egyetért, akárhol is tartózkodik!)

A koronát széttépni viszont nem lehet. És nem is kell. Igaz, hogy egykor államvallási funkciói voltak a koronának, de jelen pillanatban állami funkciói márpedig nincsenek, hiába is próbálja ezt bárki erőltetni, mindenféle megkérdőjelezhető tisztaságú céllal és szándékkal. A köztársaság az köztársaság. A kérdés az, hogy van-e még vallási szerepe, illetve jelentősége a koronának? A hívők számára feltehetően igen, annál is inkább, hiszen egykori tulajdonosa, ma már hivatalosan is a szentek közé emeltetett. És bár a korona a köztársaság tulajdona, és mint első számú nemzeti ereklye a Nemzeti Múzeumban lenne a helye, méghozzá a jogar és országalma mellett, nekem a mai hőzöngős, kiborulós időkben van egy sokkal pratikusabb javaslatom, hogy hová is menjen a korona ideiglenes őrizetbe, mondjuk az elkövetkező huszonöt évre.

Mert a koronának mennie kell! (Jujj de csúnya mondat, olyan ismerős, hol hallottam én ezt már korábban? Vagy valami hasonlót.) Még se volna korrekt, hogy a már lejárt állami funkciója ellenére a parlamentben tartózkodna, ahol évente meglátogatná őt nagy vallásos szertartások közepette a Szent Jobb! Az ilyen sugárzó szent tárgyak helye, na meg a velük járó vallási szertartások helye nem a képviseleti demokrácia házában van. (Egyébként még az angol királyné koronáját sem az angol parlamentben tartják!)

Annak úgy sem tudjuk elejét venni, hogy amennyiben Orbán megint hatalomra kerül, a korona újabb úsztatásoknak legyen kitéve. Ezt se a korona, se a nép, mely megválasztja Orbánt, nem fogja tudni megúszni. Sőt biztosak lehetünk benne, hogy a korona megállás nélküli országgyógyító körúton lesz, váltott szállítóeszközökön, hogy ki ne fogyjunk az izgalmakból: gyalog, vízen, repülőn, vonaton, szekéren, hőlégballonban, sárkányrepülőn, porcelán görkorin, szárnyas rolleron, fehérarany biciklin, meg ami még adódik.

Ha viszont a koronát a Szent Jobb közelében állomásoztatnák ideiglenesen, magának az egyháznak a gondozásában, lehet, hogy jelentősen csökkenteni tudnánk a szent tárgy felesleges és költséges macerálását az elkövetkezendő években. Ezt speciel kétharmadosan ki is köthetnénk, mármint, hogy mozgatni, továbbá bárki fejére ráhelyezni szigorúan tilos!

Igen, jól gondolja az olvasó, azt a szentségtörő gondolatot kívánom bedobni nemzeti lelki békénk megteremtése céljából, hogy megőrzésre és gondozásra, mondjuk negyed évszázadra, helyezzük nemzeti tulajdonunkat, a Szent Koronát, a Szent Jobb mellé a Bazilikába. Gondos szerződés és garanciavállalások közepette persze. Ezzel rögtön azt is biztosítanánk, hogy a korona még csak véletlenül se bukkanjon fel váratlanul mondjuk a Sándor Palotában, vagy egy ahhoz közel eső másik palotában. Nehogy már valakik regresszív államformaváltozásról kezdjenek itt álmodozni! Akik meg most mégis erről álmodnak, azok huszonöt év múlva épp nyugdíjba fognak vonulni, ha jól számolom, és a koronát nem nagyon szokták nyugdíjasoknak a fejébe nyomni még Kelet-Európában sem. Hát, bízzunk és tartsuk szárazon!

A Bazilika amúgy is sokszor ad helyet ökumenikus vallási szertartásoknak, így tehát nem csak a katolikus, de más vallások képviselői is részt vállalhatnának a korona őrzésében, ha kívánják. (Hogy mást ne mondjak, Jézus sírjának őrzésében Jeruzsálem óvárosában például több tucat egyház vesz részt - a legváltozatosabb szertartások közepette - az egész világról.)

Egyelőre nehezen tudom elképzelni, hogy ez a javaslatom ne váltana ki örömujjongást a jobb konzervatív oldalon, Persze éppenséggel tévedhetek, hiszen csak a saját fejemmel tudok gondolkozni. És nem tudhatom mennyire őszinte és szívből jövő e tárgyhoz, valamint szentségéhez való ragaszkodásuk, és mennyire csak politikai hajcihő céljából kívánják a parlamentben tartani, holott a Bazilikában sokkal kevesebb viszály és feszültség mellett hódolhatnának kisugárzásának – ígérem külföldi vendégeimet én magam is oda fogom cipelni ámulatra.

Mikor pediglen negyed évszázad múlva, amikor remélhetőleg már kinőttünk gyerekbetegségeinkből, tehát a lelkek és hormonháztartások lenyugodtak, az elmék kitisztultak, a demokrácia pedig megerősödött, szépen visszavisszük a koronát közös történelmi emlékeink legfőbb őrzőhelyére: a Nemzeti Múzeumba, a jogar és országalma meg a palást mellé – mert végül össze kell jönnie annak, ami mégiscsak leginkább összetartozik!

PS1: Elnézést, újra olvastam amit írtam, és átfutott rajtam majd letepert pár lehetséges rémszcenárió: következmények, melyeket se kiszámítani se belátni előre nem lehet. A fentieket tehát sztornírozom, és javaslom a korona azonnali, kerülőút nélküli visszaszállítását a Nemzeti Múzeumba.
PS2: Csak vicceltem. Majd jövő augusztusban újra vacakoljunk el kicsit a témával, együtt!