A legnagyobb magyarról készült, legzanzábbra összecipzárazható filmet nézve kicsit elszorult a torkom a 2002-es rendszerváltás lehetőségétől. Mit fogunk magunkkal kezdeni, ha elmúlik rólunk az a sok emberi mélység és annak minden "eklatánsan magyar" (2) dimenziójú folyománya, ami az elmúlt négy évben szakadt ránk? És ami ennél sokkal jobban aggaszt: honnan fognak további ihletet meríteni a szerzők életművük kiteljesítéséhez? Mi lesz, ha tényleg eltűnnek majd a "világra szaró magyarok" (3)? Marad-e elegendő mennyiség a film szerzőit önkifejezésre kényszerítő, felpántlikázott, aranyat és kiapadhatatlan kalóriákat érő emberi gejlből és szellemi mócsingból, amely oly gondoskodón ölelt körül minket az elmúlt ciklusban? Megtörik-e majd az uristen@menny.hu-gárda magasba hágó művészi lendülete, bedugulnak-e az ötlettekervényeik, ha mondjuk kölcsönbe kapnak tőlünk akárcsak egy törött kamerát a következő forgatásukhoz?

Aztán kiderült, hogy tényleg szálljak már le a magasra ácsolt tevéről, és hagyjam azonnal abba a műanyagrágódást, hiszen nekik tényleg NINCS SZÜKSÉGÜK KAMERÁRA (SE) a forgatáshoz. Ők már messze leelőztek minket, és valahol, a számukra már rég elkezdődött jövőben dobolnak türelmetlenül ujjaikkal, hogy végre leszünk szívesek leműteni a hályogot agyunkról, megvilágosodni, és lóhalálában utolérni őket!!! Csak azért különben, hogy végre nyugodt körülmények között beszélhessük meg velük a világ, pontosabban az emberi lélek állását! (Aljasul elárulom, hogy ott a messzi pazar jövőben - a stáb aktuális tartózkodási helyén - sincs egy büffentésnyi esélye se az emberi a léleknek a változásra. Lényegtelen tehát, hogy egy adott pillanatban mik az alkalmi körülmények és történelmi díszletek, bizonyítottnak vehetjük, az emberi lélek a hülyeség kiapadhatatlan tárháza, ihlet tehát marad bőven az örökkévalóságból fennmaradó időre ebben a mi kis felfújódott csecsemő-mindenségünkben.)

Azt is töredelmesen bevallom, a Legkisebb film a legnagyobb magyarról (4) című műalkotásig én is azon álmodásban béna, hitetlen gyaurok közé tartoztam, akikben nem volt elegendő gyutacs, illetve akiknek még csak eszébe sem jutott, hogy tényleg le lehet forgatni egy filmet egy jégszekrénnyel (5), egy mosóporos dobozzal meg egy vasalóval, (meg egy kis hozzáadagolt képzelőerővel). Mármint kamera helyett. Mert ezek legalább annyira jók, illetve sokkal jobbak, hiszen olyan rejtett dimenziókat is képesek vászonra festeni nekünk, melyre a manapság használatos egyéb műszaki cikkek és az emberiség nagy része is általában vak.

Talán pont a már elkezdődött jövőnknek tudható be, hogy a Jóisten ebben a fázisban nem Jézus Krisztusként materializálódik a földön, hanem az Ezüst Jetskí Kft. (6) lejmolós, seftelős vezérigazgatójaként, (aki még egy hintalóból is képes szellőt kicsiholni), Széchenyi pedig kissé II. Rákóczi Ferencesre sikeredik. Persze lehet, hogy pusztán azért, mert a forgatáson megszorongatott producer zsebében csupán egy ötszázast (7) találtak az alkotók ötezres helyett. Nem baj, fő, hogy ez az arc is bejött nekik, és a létrejött mutáns viszont kellően kísérletező szelleműnek bizonyul, hogy Eperjeshez hasonlóan ne ragadjon le a szűkkeblű, szemellenzős történelemi tényeknél, hanem kedvtelve kóstolgasson bele a legnagyobb magyar halálának lehetséges post humusz, - visszafele oktrojált – alternatíváiba (8): a) Fulladásos szívroham a fölötti bánatában, hogy ráébred, túl merészet álmodott. b) Zsebszerződések fölötti agónia végkimenetele. c) Annyi meg a bambi, lefőtt a kávé. d) Ágyban párnák közt végkifáradva.

Bár a stáb kissé rámenősen szeretne ragaszkodni ahhoz, hogy a mi kollektív Rákóczi-Széchenyi-Eperjesünk vesse magát a mélybe hőn szeretett Lánchídjáról, hősünknek szerencsére ennél jóval több esze van és inkább faképnél hagyja az önsorsrontóan romantikus, létminimális gárdát, amely feltehetően meglehetősen alulfizette őt.

Egy biztos: az Oroszlán lábainál, a Lánchíd tövében, ez idő szerint már senki nem harcol a kulturális diszlexia (9) felszámolásáért, ugyanis jövőnket időközben elrabolták a mellette kardoskodó, érte gyilkolni is kész (szög, kötél, kalapács), szkíta-hun-maláj, csavartgénű polgártársaink, akik nem szeretnek bíbelődni a szerintük pusztán "nyelvi magyarok"-ká aljasult lakosság kákán is csomót kereső háborgásaival. Elvégre első a tett.

Lábjegyzetek: 1) A kifejezés a film 806. másodpercében hangzik el. 2) 106. másodperc. 3) 122. másodperc. 4) 869. másodperc. 5) 422. másodperc. 6) 619. másodperc. 7) 1058. másodperc. 8) 1530. másodperc. 9) 858. másodperc.

Legkisebb film a legnagyobb magyarról, avagy, ha nincs kéz, nincs csoki.
Készítők: Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán, Végh Zsolt. A 32 perces filmben az alkotók mellett Jancsó Miklós, Benedek Miklós, Mucsi Zoltán, Muhi András (producer) és Scherer Péter is szerepet vállalt.