I. Sine ira et studio (Tacitus, Annales 1,1.)
Azt mondja a minap Simicskó István a Parlamentben - papírból olvasva!: "...amint azt az időszámítás elott 400 körül élt görög filozófus, Euripidész mondta...". No igen. Az odáig rendben van, hogy egy önmagát áprilisig folyamatosan hadügyminiszternek álmodó ifjú, finoman szólva, műveletlen. Azt is elfogadom, hogy ez az utóbbi időben szemmel láthatóan izmosodó (ó, azok az áldott, fitness-center öltözőben kotyvasztott szteroidok), jótékonyan kopaszodó fiataldemokratapolgár egyébként folyamatosan és szemrebbenés nélkül hazudik. Még azért sem ragadtam volna tollat, mert a mást mond reggel a televízióban, mint néhány órával később a Parlamentben, s közben még csak el sem pirul. Mondom, lassan belenyugszom, hogy ma már mindent lehet csinálni és mondani; erkölcs, lelkiismeret, isten veletek, de igenis van egy pont, ahol megálljt kell parancsolni. A politikai közszereplőt ugyanis többek között az különbözteti meg az átlagembertől, hogy szavait, mimikáját, mozdulatait sokan hallják illetve látják, így akarva-akaratlanul befolyásol, sőt hat, tanít. Bizony. Mit mondok - kedvest, szépet - majd ezek után annak a diákomnak, aki Euripidészt (i.e. 480-406, görög drámaíró, az úgy nevezett tragikus triász tagja) "időszámításunk előtt 400 körül élt filozófusként" fogja meghatározni? Természetesen kivágom, jöhet pótvizsgázni, ha ugyan! Emlékét mindenesetre hosszan, nagyon hosszan megőrzöm, ami az egyetemista álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér szegénynek a jövőben.

Ugyanakkor nemcsak Simicskó miatt vagyok szomorú (illetve, legyünk pontosak: felőle korábban sem voltak különösebb illúzióim, aki olyan elszántsággal nyomult - nota bene: hiába - az elmúlt években a honvédelmi miniszterségért, mint ő, arról mindenféle borzasztóság elképzelhető, azt hiszem). Az igazán aggodalomra okot adó tény sajnos az, hogy senki - ismétlem, senki - nem állt fel e borzasztóság után, s nem igazította ki a műveletlenségét virtuóz módon fitogtató polgártárs szónoklatában elhangzottakat. Holott ülnek a T. Ház padsoraiban tanáremberek(!) is szép számmal (Lezsák, Pokorni, hogy csak kifejezetten szakmabelieket említsek), de horribile dictu azt is el tudnám képzelni, hogy bármely honatya, -leány felkapja a fejét az ostobaság ilyetén tobzódása hallatán. De nem. Simicskó elmondja, a képviselők (unottan) hallgatják, következő napirend pont. Hát itt tartunk. Mi jöhet még?

II. O, tempora, o, mores! (Cicero, In Catilinam I.)
No, sóhajtottam azon a szép áprilisi estén, ezen is túl vagyunk, legalább vele nem kell már foglalkozni, kiírta magát (hm, e helyt nem is rossz e metafora!) a magyar politikai közéletből, most majd nyilván eldagonyázgat még egy darab ideig hithű követői társaságában a Balatonederics-Hősök tere-Parlament Bermuda-háromszögben, aztán kész, soha meg nem fejtendő, sürgősen elfelejtendő rejtély lesz az egész bagázs. De nem. Ismét naiv voltam, így megint elábrándozhattam nagypapám bölcsességén, aki szerint etikáról, viselkedésről, erkölcsről gondolkozván illenék megtanulni, hogy kizárólag szülőföldemnek van határa. Az egykor volt drámaíró - túlsúlyos főnixmadár módjára - új (politikai) életre vágyón felbukkant poraiból hazánk (jelenleg éppen napsütötte) egén. Most éppen mint főpolgármester-jelölt. Természetesen annyi esélye van a cím elnyerésére, mint nekem, hogy elhalászom az aranylabdát Ronaldo elől. De ez nem baj, ott feszít korán reggel a tévében három - felkészült - újságíróval szemben, "állja a sarat", gesztikulál, rendre utasít, kikéri magának (nekünk, nevünkben), programot(?) hírdet, de legfőképp - és ez új ! - tanít. Most éppen mitológiát. Görög-rómait (vagy talán görögöt és rómait mond, ez nem egészen tiszta, de ne kukacoskodjunk). Azok kedvéért , akik "nem eléggé tájékozottak e területen", dünnyögi kicsit szemérmesen, merthogy nem akar ő megbántani senkit, nem akarja beleverni a pórnép orrát műveletlensége mocskába, dehogy, épp ellenkezőleg, szelíd hangon tanít ő, pótolja azt, amit a (nyilván átkos) iskolarendszer elmulasztott megtenni.

A mai anyag: Augeiasz istállója (Csurka Istvánnál, hisz' róla van szó, ha eddig nem lehetett volna kitalálni: Augias. Talán: időnként ugyanis elharapja a végét, így nem mernék megesküdni, elhangzott-e a latin szóalak). Azt mondja, hogy ő most majd megjelenik Augeiasz (Augias) istállójában (= magyar közélet), és vasvillával kiszórja a sok trágyát, majd ő rendet és tisztaságot teremt (a kontextus ismeretében tehát nyilvánvalóan Héraklész - latinul: Hercules alakját ölti magára a Vezér, s ez komolyan jó ötlet, szereposztáskor film- és színházi rendezők figyelmébe ajánlom!). E héróikus tett víziója többször visszatér szavaiban e reggeli órán, s a felkészült újságírók jól érzékelhető tisztelettel nyugtázzák a Művelt Ember e tárgyú fejtegetéseit.

No mármost. Héraklész tizenkét munkájának egyikeként jutott el Augeiász királyhoz. Ugyanis azt a feladatot rótta rá a gonosz Eurüsztheusz király, hogy egy nap alatt tisztítsa meg Augeiasz borzasztó méretű és iszonyatosan mocskos istállóját. Héraklész természetesen semmiféle vasvillát (lásd még: lapátot, vagy bárminémű szakszerszámot) nem vett igénybe a feladat végrehajtásához, hiszen amúgy közmondásosan nehéz fejében ilyen ostobaság meg sem fordult. Két (más források szerint három) folyót elterelve rázúdította az így nyert víztömeget a borzasztó állapotú építményre, s a víz egy-kettőre kipucolta a sok mocskot az istállóból. Itt a vége, fuss el véle. Íme, így teljesítette e munkáját (is) Héraklész, a görög - és nem a római - mitológia hőse.

Gondoljuk most már végig a fentiek alapján Csurka István főpolgármester-jelölt (egykori író, szavahihető tanúk szerint olvasott, művelt ember) Augeiasz (Augias)-hivatkozását: tehát beront vasvillájával a végeláthatatlan méretű mocsokbirodalomba és ..., mit is csinál? Nyilvánvalóan semmit, legfeljebb a szart bökögeti, piszkálja, kavargatja és dobálja majd néhány lépéssel odébb. Most már persze értem: nyilvánvalóan őszinteségi roham vett erőt az újabban helyeskésen stüszihajú Vezéren, hiszen valóban mit is csinált, és mit is szándékozik ő csinálni a jövőben a magyar politika színterein?

Köszönjük, Mester, ha kódoltan is, de elmondta végre a nyilvánosságnak azt, amit eddig csak ellenfelei tudtak és állítottak róla!