Született egy minősíthetetlen színvonalú műsor az International Buda Stage (IBS) színpadán. Az előadás kifejezés ebben az esetben minden, így meghatározott színházi est nyilvánosság előtti megcsúfolása lenne. Az igazán szomorú ebben a műsorban nem is az, hogy minden képzeletet alulmúlón színvonaltalan. Nem, messze nem ez a legnagyobb baj. Láttak ezek a falak néhány éve már elrettentő Virágot Algernonnak-adaptációt is (Kálloy Molnár Péter rendezése), mégsem dőlt össze a világ. Pedig pestiesen szólva: már az sem volt semmi! Az ötlettelenség, az igénytelenség és a hozzá nem értés olyan bámulatos esszenciáját sikerült akkor összehozni, hogy az párját ritkítja (ma is szégyenkezve idézem fel, hogy a produkcióhoz olyan színészek adták nevüket és jelenlétüket, mint például Molnár Piroska).

De hagyjuk, akkoriban még azt gondoltam, burkolja a feledés jótékony homálya e borzasztó teljesítményt, s magamra nézve is mindössze azt a tanulságot szűrtem le, hogy többé az IBS-ben működő alkotógárda jegyezte színházi előadásra még tévedésből sem szabad betévednem. Töredelmesen megvallom: megszegtem fogadalmam. Mentségemre csak az szólhat, hogy évek teltek el a Virágot Algernonnak óta, s az ember természetében van, hogy a rosszat hajlamos elfelejteni. A G.Ö.R.CS. után ifjú kísérőm első felháborodásában még aggkori szenilitással is megvádolt, amikor elárultam, hogy én már voltam itt, és mégis újra eljöttem, sőt nem átallottam őt is elhozni. A fentebb megfogalmazottak értelmében be kellett látnom, igencsak gyenge erkölcsi alapokra épülhetett volna minden védekezésem. De hát mit tegyek, úgy éreztem, ha a Görögök Összes Regéi és Cselekedetei (G.Ö.R.CS.) színpadra állítását hirdetik, az tartalmában annyira érdekesnek tűnik, hogy nekem ott a helyem. Jó, a cím elijeszthetett volna, hiszen gyanúsan nyakatekert, pontosabban izzadságszagúan kényszeres meglovagolása az 1994 óta műsoron lévő S.Ö.R. (Shakespeare Összes Röviden) címnek, de oda se neki. Még az sem zavart különösebben, hogy ennek a címnek így nyilvánvalóan semmi értelme nincs, hacsak nem feltételezem, hogy egyszerre akarta az alkotógárda a görög mitológiát (Regéi) és a teljes görög történelmet (Cselekedetei, tehát Trója, Marathón, Szalamisz, Athén, Spárta, stb., stb. történetét) egyetlen este áttekinteni. Persze az is csak szőrszálhasogatás lett volna, ha megkérdezem : ugye nem mítoszra gondolt a tiszteletre méltó alkotógárda a rege terminus használatakor, hiszen azt a kisiskolások is fújják, hogy a kettő nem ugyanaz.

Mondom, mindezeket az aggályokat még könnyed sóhajjal utaltam a sokadrangú kérdések és az otthoni dohogásra méltó apróságok kategóriájába. Kiváncsiságom, naivitásom és igaztalanul feltételezett szenilitásom (hogy a tárgynál maradjunk: hübriszem) büntetése nem is maradt el. Az etikátlanság és erkölcstelenség, a közönség és a választott szakma lenézésének csúcsteljesítményét kaptam a G.Ö.R.CS. megtekintésével. A szórólaptól a Pesti Műsorig és valamennyi, színházi programokat közlő médiumig mindenütt azt hirdeti az IBS - mind a mai napig! -, hogy a G.Ö.R.CS.  «görög mitológia ködös világába kalauzolja a nézőt.» (Hogy miért lenne ködös a görög mitológia világa, nem tudom, de most már nem is szeretném megtudni.)

Függönyre vetített Parthenon-kép fogad a teremben, majd egy zavaros, de elviselhető, - néhol kifejezetten szellemes! -, ufós keretjáték vezeti be az estet, amelynek végén azonban ott a váratlan bejelentés: hagyjuk a görögöket, beszéljünk inkább a Bibliáról ! Mintha még valami rettenenetes szójáték (?) is visszacsengene fülemben, hogy G, mint Gondviselő…, de remélem, ez már csak a delírium volt, hiszen ugye az, hogy a Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei lenne a cím, épeszű embernek nem juthat eszébe. Az első döbbenet után pedig kezdetét veszi az Ótestamentum néhány részletének, egy pár evangéliumi történet zanzásított változatának, valamint három Ki mit tud?-os bűvésztrükknek bemutatása. És többé egyetlen szó nem esik a műsorban jelzett görögökről. Tudom, hihetetlen, mégis igaz. Meg lehet csinálni egy magát színháznak hirdető intézményben, hogy nyíltan becsapják a nézőt, majd ki is röhögik, hogy ilyen jól sikerült átverni. Úgy tűnik, az alkotógárda tagjai /Kalik Artúr, Kálloy Molnár Péter, Gáspár András; ők írták (?), rendezték (?), játsszák (?), jelmez- és díszlettervezték (?) ezt az izét. Jóindulatú megközelítésben mintegy tíz percnyi ötlettel rendelkeztek a Bibliával kapcsolatban, s ebből facsartak ki több, mint másfél óra játékidőt. Bibliai történetekből.

Természetesen megeshet egy alkotóműhelyben, hogy valamiért nem készül el időre egy meghirdetett előadás. Ez sajnálatos, szomorú, de nem a világ vége. Ilyenkor van műsorváltozás, későbbre halasztott bemutató, vagy bármi. Csak éppen a történteket meg lehet, sőt meg kell mondani a nézőnek, egyáltalán: minden érintettnek. De azt, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, mintha minden rendben lenne, erkölcstelenség. Igaz, hogy nem azt csináljuk, amiért eljöttek, na és?! Ha ezt meg lehet tenni, ha ezt a szakma és a közönség szó nélkül lenyeli, akkor valóban leomlott minden határ a színházcsinálás és a gátlástalan, kontár, színvonaltalan, pénz- és szerepléshajhász önmutogatás között. Ez olyan, mintha a szerelmes légyottra nagynehezen rábeszélt leánykát lovagja a mámorító pillanatban mégis inkább a papírcsákó-hajtogatás rejtelmeibe akarná bevezetni. Utóbbi is nagyon jó program, csakhogy legalább a választás lehetőségét meg kellene adni szegény leánynak, vajon ez is hasonló érdeklődést vált-e ki belőle, mint az, amire készült. Nem is igazán fontos, miért nem azt csinálják az IBS-ben, amit megígértek: nem készültek el a görög műsorral? eleve nem is akarták megcsinálni, és csak humoros ötlet a görögöket hirdetni és a Bibliáról beszélni ? A becsapás-hazugság mosolygós felvállalásával azt üzenik a tisztelt alkotók, hogy szavainknak nincs többé értékelhető jelentése.

Ha alaposabban belegondolunk, még igazuk is van. Az IBS-ben tudják, hogy a színház csak tükröt tart a mindannyiunkat körülvevő életnek. Hát nem ugyanerre ébred reggelente a polgár ? «Ja, hogy tegnap mást mondtam, igértem, ma pedig valami egészen más a helyzet ? Azt mondok és csinálok, amit akarok, mindenki le van szarva», mondja önelégülten az önérzetes polgármester, a rajtakapott képviselő, a pártvezér, a primadonna és a bankvezér. Az a benyomás alakul ki, hogy ebben az országban lassanként mindenki, akinek hatalma van, akárcsak a legpirinyóbb is, hazudik. Büntetlenül. Hát nincs igazuk Kálloyéknak? Ők miért ne? Miért legyen más a színház, mint az élet? Igen, ők a korszerűek, ők a kor nyertes gyermekei. Teltház. Siker. Mi kell még? Hagyjuk a sápadt nyafogást, irány a pénztár. A létrejövő produkció színvonala (micsoda avitt kifejezés? pfuj!), művészi tartalma (még nagyobb pfuj!), vagy értékvilága (pfuj!pfuj!) ilyen körülmények között nem is kérhető számon. Ne is kérje senki. Az IBS-ben nincs is kitől. Minden így van jól, ahogy van.