napi online kultúra és tudomány

Magánszféra
  Sándor Judit rovata

GERÉB



Napjaink Gerébje nem akart áruló lenni. Orvosnőként eszében sem volt elárulni az orvosi hivatást, legkevésbé a hippokratészi esküt, sőt valószínűleg éppen azokhoz akart a leghűségesebb lenni, akiknek gyógyítására egykor felesküdött. Geréb Ágnest hét éve mégis egymás után érik a retorziók, s úgy tűnik az Orvosi Kamara szemernyit sem enyhül irányában. Főként az a baj vele, hogy a szülész-nőgyógyászok többségével ellentétben ő úgy véli, nemcsak kórházban fekve lehet az újszülötteket világra hozni, borotválás, gátmetszés, oxitocin injekció adása közepette. Geréb Ágnes a maga szülész-nőgyógyász, pszichológusi diplomájával valószínűleg a világ egyik legképzettebb bábája. Így küzd a szülés "másságáért".

Azt persze még Geréb Ágnes sem meri javasolni senkinek sem, hogy egy komplikált esetben mellőzze a kórházi ellátást. Ő csupán úgy gondolja, ha előzetes kivizsgálás alapján egy nő probléma-mentes szülés elé néz, és azt szeretné, hogy ne világító lámpák és a zöldcsempés fal látványa, idegenek zaja vegye körül az újszülöttet, akkor legyenek hozzáférhetők a szülés más módozatai is. A hosszú évek alatt többször is meghosszabbított kamarai felfüggesztések oka az, hogy Geréb Ágnes egyik betege hét évvel ezelőtt az otthoni szülés után mégis kórházba került, és súlyos állapotában transzfúzióra szorult. Ez valóban szomorú eset, de a páciens e komplikáció ellenére sem nyújtott be keresetet orvos-bábája ellen. Nem úgy, mint azok a páciensek és hozzátartozóik, akik kórházi újszülött-halál, anyai halál, súlyos agykárosodás, idegsérülés, szeptikus szövődmény, méheltávolítás vagy más szülészeti beavatkozás miatt indítanak eljárást. Sajnos, az orvosi műhiba-statisztikák élén szerepelnek a szülészeti és nőgyógyászati beavatkozások során bekövetkező hibák, de ezek az esetek, legalábbis Magyarországon, kizárólag kórházi esetek. Persze nem kell ahhoz műhiba, hogy tudjuk, sok nő elégedetlen azzal, mikor a kórházi vajúdás és szülés során magára hagyták, vagy nem megfelelően látták el. Azaz, gyakori még, hogy a szülőnők jogos igényeit nem tudja megfelelően kezelni a hagyományos, zöldcsempés kórház. Pedig sokan nem akarják betegségként, orvosi kezelésként megélni a terhességet és a szülést.

A félreértés ott van, hogy sokan nem látják: a testen belül nevelkedő magzat iránt érzett felelősség elismerése nem jelenti azt, hogy a szülő nő ne rendelkezne jogokkal. A korszerű szemlélet szerint ugyanis a szülő nő nem passzív elviselője a külsőleg ráerőltetett orvosi beavatkozásoknak, hanem ő is aktív részese a szülésnek. A magyar szabályozás szerint a szülő nőnek is joga van eldönteni, hogy mely egészségügyi beavatkozásokat kívánja igénybe venni, ha azonban életmentő beavatkozásra van szüksége, akkor ezt másokkal ellentétben, nem utasíthatja vissza. Azt azonban mégis csak túlzás lenne állítani, hogy minden terhesség életveszélyes állapot, és minden szülés során olyan orvosi beavatkozást kell végezni, amely életmentő.

Sajnos, Magyarországon egyelőre még az a jellemző, hogy szinte kizárólag férfi nőgyógyászok és nem egyszer katonás kórházi körülmények között vezetik le a szülések túlnyomó többségét. Talán ezzel magyarázható, hogy más országok, így például Nagy Britannia, Egyesült Államok, Hollandia, vagy Skandinávia gyakorlatával ellentétben, nálunk még a paternalista magatartás a jellemző a szülészetben.

Persze ma már a hazai kórházakban is van itt-ott kád vagy szülőszék, ám ember legyen a talpán, aki óriási hassal, vajúdva, megfenyegetve azzal, hogy veszélyezteti a magzatát, férfiorvosa előtt bátran megküzd az akaratáért. Azt se felejtsük el, hogy az orvosok valószínűleg azért ódzkodnak az effajta önállósági törekvésektől, mert egyszerűen nem erre képezték ki őket. Nem egy kádban vajúdó asszony, vagy szülőszéken ülő nő pozitúrájára van ez a szakma kitalálva. Ráadásul az oktató kórházakban előfordulhat, hogy a szülő nőt sok idegen személy is megszemléli, de ugyanakkor a vajúdás alatt mégis magára hagyják.

Manapság az otthonszülések iránti igény, és ennek támogatása, érdekes módon, a fejlettebb országokban került elő. Az Egyesült Államokban, Skandináviában, Hollandiában, Ausztráliában gyakori az otthoni szülés, de lehetőség van erre Németországban és Írországban is.

Magyarországon a nők az elmúlt tíz évben Semmelweis és Ferenczi hazájában többet harcoltak a gyengéd és méltó szülés jogaiért, mint e nemes hagyományokkal nem rendelkező országokban. Az elmúlt tíz évben nem kisebb eredményeket értek el, mint azt, hogy az apák jelen lehetnek a szülésnél, és a nőket nem választják el hermetikusan csecsemőiktől, mint az korábban szokás volt. Még azért is harcolni kellett, hogy az újszülötteket a szülés után az anya mellére tegyék. Szerencsére ma már egyre több kórházban lehetőség van a szülés pozíciójának megválasztására, a borotválás és gátmetszés erőltetése helyett az egyéniesített bánásmódra. Igaz, egyetlen eredmény elérése sem ment komoly harcok nélkül. Annak idején ezek az igények mind túlzónak és veszélyesnek minősültek. Aki így szeretett volna szülni, azt azzal fenyegették, hogy veszélyezteti a magzatát. Márpedig ezt a szándékot abszurd dolog egy kilenc hónapot végigizguló szülőnőről feltételezni. Az anyák csak az ellen a szemlélet ellen harcolnak, hogy a szülés egy fájdalmas orvosi beavatkozás-sorozattá redukálódjék, amelyben elveszíthetik a kontrollt a szülés felett, és a meghittség és érzelmi támogatás helyett parancsszavak és erős lámpák szegeződnek rájuk.

Ha a nemzetközi ajánlásokra tekintünk, való igaz, hogy csak az utóbbi időben jelent meg a reprodukciós választás joga. A WHO e kérdéssel foglalkozó jelentése azonban már nemcsak a szülő nő egészségügyi ellátására helyezi a hangsúlyt, hanem elismeri, hogy a születés és a szülés valószínűleg az élet legfontosabb pillanatai közé tartoznak, méghozzá nemcsak biológiai értelemben. A hagyományos kórházi körülményektől eltérő alternatív szülésnek számos egészségügyi feltétele van, és érthető, hogy csak előzetesen megvizsgált, egészséges terhes nők és, csak olyanok vállalkozhatnak erre, akik ezt a következményekről szóló tájékoztatás alapján így tervezik. Ezen túlmenően a szakszerű orvosi segítség elérhetősége, és életveszély esetén, ennek időben való elhárítása az alapvető feltétel. Ez egyébként a WHO 1997-es "A problémamentes szülés ellátása" című jelenésében is így áll. A jelentést nemzetközileg elismert szakemberek konszenzusa alapján publikálta a WHO. A jelentés 2.4.-es pontja foglalkozik a szülés helyének megválasztásával, így a kórházi és az otthoni szüléssel. Ez csak ún. "alacsony kockázatú szülőnők" kérésére jöhet szóba, és kizárólag akkor, ha szükség esetén a kórházba szállítás is megoldható.

Geréb Ágnes nemzetközi mércével mérve nem a "magzatukat veszélyeztető anyák" engedetlenségi mozgalmának élére állt, hanem a gyengéd szülés és reprodukciós választás jogát hirdeti.