A művészi képzeletben már régóta él a klónozástól való félelem.  Az ide vonatkozó művek sorában talán Aldous Huxley Szép új világa a legismertebb, melyben a rettegetett “Bokanovszky-eljárás” révén egyetlen embrióból 96 készíthető. Ira Levin 1976-ban megjelent művében, a Brazíliai fiúkban, Mengelének sikerül Adolf Hitler 94 klónját előállítani.  Fay Weldon 1989-es Joanna May klónozása című regényében a becsapott, megcsalt férj titokban készíti el a négy klónt, hűtlen felesége másait… E műveket elsősorban az emberi fantázia szórakoztató leleményeinek érdemes tekinteni. Néhány gondolatuk mégis annak kifejtésére is használható, hogy vajon mi bajunk is van a klónozással.

A hivatalos megfogalmazás szerint a klónozás azért elvetendő, mert az eljárás révén az emberi méltóság (nehezen körülírható) sérelme valósul meg. Az egyéni identitás, a személyes integritás sérül, a gyermekek “létrehozásának” merőben önös érdekei lesznek (pl. ilyen eset volna, ha valaki azért folyamodna a reprodukciós klónozáshoz, hogy saját élő szervbankot hozzon létre. Megjegyzem, erre ma már nincs is szükség, hiszen ott van az őssejtekből előállítható szerv, szövet.)  Mások meg azt mondják: a kutatási szabadságot is védeni kell, és a klónozás, miként más rendkívüli orvosi eljárások, a magánéleti szabadság körébe tartoznak.  Vannak olyanok is, akik a nemek kapcsolatának átértékelődésétől tartanak.

Azt hinné az ember, hogy a férfinem büszkesége csorbul, ha lehetővé válik a férfi “kiiktatásával” is működő “ivartalan” szaporítás. Az eljárás lehetővé teszi a nőmásolást, és ezáltal a férfinem talán feleslegesnek érezheti magát. Ám Fay Weldon Joanna May klónozása című elbeszélésében mégsem ez történik. Itt a felszarvazott férj bosszúból készítteti el a négy klónt, hűtlen felesége fiatal másait. Ez persze nem maradhat titokban. Az “eredeti” nő kétségbeesése leírhatatlan, amikor hirtelen kívülről kell megvizsgálnia önmagát, és szembesülni fiatal másaival. “Rettenetes”, mondja a regénybeli hősnő, “mert nem a halhatatlanságot látom fiatal másaimon, hanem az elkerülhetetetlen pusztulást, az öregedést.  Kiút nincs, még öngyilkos sem lehetek többé”.

Az irodalmi képzelet, abszurditása ellenére többet mutat meg abból, hogy mi bajunk is van a klónozással, mint számos skolasztikus érvelés. A férj tulajdonképpen felesége egyediségét tiporja sárba azzal, hogy a klónozással egyszer s mindenkorra elveszi tőle egyéni megismételhetetlenségét. Olyan ez, mintha a hús-vér embert egyik napról a másikra filmfigurává változtatná. Filmfigurává lenni pedig nem is olyan mulatságos dolog.  Gondoljunk csak A nő kétszer, A lé meg a Lola vagy a Veronika kettős élete című filmek hősnőire. Művészi megformálásuk lehetővé teszi, hogy a filmvászon előtt kényelmesen hátradőlve megfigyeléseket tegyünk, és eltöprengjünk azon, vajon azonos, vagy legalábbis hasonló adottságokkal, mire juthat két vagy több embermás, a történet jelentéktelennek látszó elemeinek megváltoztatásával. Úgy nézzük sorsukat, mint egy versenyfutást, ki hová érkezik, meddig jut. Ráadásul az az érzésünk is támad, ha az egyik figura “kiesik a játékból” (azaz meghal) ott van még a másik, aki “befuthat” a célba. Egyszóval, a művészi metafora segít könnyedebben beszélni arról, ami egyébként csak absztrakt vagy nehezen értelmezhető fogalmakkal írható le: miért is félünk a klónozástól?

A DNS kettős spirál egyik leírója, James Watson már több mint 30 évvel ezelőtt javasolta, hogy tiltsák be az emberklónozást, de felhívását akkor még senki nem vette komolyan. Más volt a helyzet, amikor a klónozással létrehozott kisbirka, Dolly a világsajtó elsőszámú szenzációjává vált. A nemzetközi tiltakozás ereje elsöprő volt. Clinton elnök megtiltotta, hogy a föderáció pénzügyi forrásait emberi klónozásra használják. Felkérte továbbá a Nemzeti Etikai Tanácsot, hogy 90 nap alatt terjesszen elő egy olyan jelentést, amely tartalmazza a klónozással kapcsolatban felmerülő jogi és etikai kérdéseket. A világméretű tiltakozás okait kutatva az amerikai bioetikus, George Annas figyelemre méltó megállapítást tett.  Szerinte Dolly ügye azért kavart a tudósok számára is meglepő méretű társadalmi felháborodást, mert a birka, szemben a génmanipulált állatok sokaságával, nevet kapott, s ezáltal megszemélyesült. Az eredeti tudományos közlésben ugyanis még nem történt meg a névadás, s a klónozott kisbirka csak “6LL3”-as számmal szerepelt. Dolly megnevezésében a játékbabára való utalás (doll) mellett egyfajta felelősségvállalásra való hajlandóság is megmutatkozik: a klón ugyanis, Frankenstein teremteményeivel ellentétben nevet kapott. A név eszerint az elfogadás kulcsát is magában rejti.

Az elmúlt néhány hónapban a klónozásról szóló vita hangsúlyai erősen eltolódtak a reprodukciós klónozásról a sejtklónozási eljárások felé. Az első áttörést talán a brit embrió-klónozási kísérletekről folyó vita jelentette. Az Alsóház által nemrégiben elfogadott törvény nagy mértékben érinti az 1990-ben szentesített Humán Embriológiai és Fertilizációs Törvényt. A kutatók reményei szerint a kutatások engedélyezése hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben a Parkinson- és az Alzheimer-kór, valamit egyes cukorbetegségek kezelhetők legyenek. Az új szabályozás még nem jelenti azt, hogy embrionális őssejteket közvetlenül felhasználjanak a gyógyításban, de a cél az, hogy az egyes betegségek jobb megértésével lehetővé váljon a felnőtt sejtek “újraprogramozása”. Ez pedig olyan, állítja Yvett Cooper egészségügyminiszter, mintha a Szent Grált birtokolnánk. (Úgy látszik, hogy a klónozás nemcsak a művészeket, de a politikusokat is metaforák használatára készteti.)

A világ még ki sem heverte a reproduktív klónozás emlősállatokon való kipróbálását, mikor a klónozás egy “emléke” máris múzumba került. Dolly elődjét, a még embrionális sejtklónozással létrejött birkát kitömve az edinburgh-i Királyi Múzeumban állítják ki. A Múzeum a “közelmúlt tudományos és technológai fejlődésének egyik legjelentősebb szimbólumaként” tartja nyilván a nemrégiben fertőzésben elpusztult állatot.

A kérdés tehát továbbra is fennáll: a kezdeti felháborodás csitulásával hogyan ítélhetők meg és miképpen használhatók majd a klónozás egyes formái az új évezredben?