Erdélyi Oscar-ként is szokták emlegetni, de röviden csak EMKE-díjnak nevezik a Venczel Árpád szobrászművész által megalkotott, és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által évente kiosztott díjakat, amelynek ünnepélyes átadására november 26-án, szombaton került sor Kolozsváron. A minden év november utolsó szombatján megrendezett közgyűlést követő EMKE-díjkiosztás idén ünnepibbé sikeredett a megszokottnál, ugyanis az egyesület 120 éves évfordulóját isünnepelte. Ennek megfelelően az ünnepélyes díjkiosztó néhány órára az eddig megszokott színhelyről, a Protestáns Teológia díszterméből a színházba költözött át.
Több évtizedes kényszerszünet után, az 1989-es változásokat követően, 1991-ben alakult újra a nagy múltú egyesület, a román hatóságok ugyanis 1949-ben betiltották tevékenységét. Az EMKE-díjakat 1992 óta osztják ki, a közművelődési élet több területét átfogva. Ez a kitüntetés tehát nívódíjnak tekinthető, ám csupán erkölcsi szempontból gazdagítja a tulajdonosait, hiszen nem jár anyagi elismeréssel. Egy-két évvel ezelőtt ugyan felvetődött, hogy bizonyára nagyobb súlya lenne a díjnak, ha boríték is társulna hozzá, de úgy tűnik, mindezidáig nincs rá fedezet. Marad tehát az erkölcsi elégtétel, a dicsőség, hogy valakik követik a közművelődési élet közkatonáinak a tevékenységét, és van esély ennek értékelésére.
És itt a bökkenő. Ezeket a díjakat ugyanis - vagy legalábbis nagyrészüket- 1992 óta ugyanazok osztogatják. Ugyanazon személyekből álló úgynevezett szaktestületek tesznek ajánlást minden évben a különböző elnevezést – általában egy-egy személyiség nevét – viselő díjakra. Ez pedig óhatatlanul odavezet, hogy személyes preferenciák szerint talál gazdára egy-egy kitüntetés. Értsd: szimpatizál veled a tisztelt ajánlattevő vagy sem. Ha igen, rövid idő alatt „felfigyelnek” a tevékenységedre az adott területen, vagy legalábbis türelem kérdése, és sorra kerülsz, ha nem, robotolhatsz nap mint nap a magyar kultúra megőrzéséért, építheted a magad munkájával a kisebbségi lét mentsvárát, mit se számít. Mindkét változatra van elegendő példa.
Idén is akadt megkérdőjelezhető „díjazott”. A „miért pont ő”, vagy „mit tett ő” kategóriába tartozik például – s talán nem is annyira jogtalanul – Bicskei Zsuzsanna. Az erdélyi magyar színjátszás nagyasszonyáról, Poór Liliről elnevezett díj neki való odaítélése sokakat meglepett. Az indoklás ugyan megalapozott - „Euripidész: Médeia című előadásban nyújtott kiváló teljesítményéért, kivételes erejű színészetéért”-, hiszen akik látták a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban Mihai Maniuţiu által megrendezett produkciót, minden bizonnyal egyetértenek, ám Bicskei Zsuzsanna hosszú éveken át hiányzott az erdélyi teátrumok „deszkáiról”. Más szóval – hangzanak az elégedetlen felhangok – nem az erdélyi színművészet „előrehaladásáért, felvirágzásáért” szenvedte el az utóbbi éveket. Persze igazából nincs semmiféle megkötés, hogy csak azoknak ítélhető oda, akik itt folytatták tevékenységüket, de joggal érezhette több színész is sértve magát idén ezért a gyors „díjlenyúlásért”.
De volt olyan eset – hogy a sajtó házatájáról is idézzek példát – amikor csupán jó fél év kellett az illetőnek, s máris bebizonyította a „szaktestület” számára: remek tolla alól csak úgy dőlnek a társadalmi-politikai visszásságokat megvilágító cikkek. Igaz, hogy ettől nem lett éleslátóbb a tisztelt díjazott, de egy EMKE-díj mindenképpen jól mutat a curriculum vitae oldalain...
Kolozsvár, 2005. november
A díjazottak listája
