Ha nem az Operaház előadásait választjuk, elmehetünk a Fesztiválszínházba, a Művészetek Palotájába. Itt majd látunk és hallunk valami érdekeset, hiszen hol másutt keressen az ember csemegét, mint az ország nemrégiben felavatott, összművészeti üzemében? Legfeljebb az Androméda és Perszeusz első felvonásának elteltével elgondolkodunk, hogy álmodtuk-e, amit láttunk, vagy tényleg megtörtént.

Már a díszlet eléggé semmitmondó: középen hajóvitorlát formáló, ormótlan építmény, tőle jobbra és balra felfüggesztve egy-egy képkeret. Ezekbe a képeket hátulról vetítették úgy, hogy a projektorok a színpadon láthatóak voltak. A vetítéseknek azonban semmi értelme. A jobb oldali képen egy alakot láttunk, alatta pedig – szegényes némettudásommal – a II. József, a mi királyunk című aláírást lehetett olvasni. Nem tudtam megfejteni, hogy ennek a képnek és a mottójának mi köze lehet az előadáshoz. A bal oldali képkeret viszont valamilyen kommentár akart lenni: az előadás alatt folyamatosan olvashattunk arról, hogy éppen mi történik a színpadon.

Nem magyar nyelvű előadásoknál – mint amilyen az Androméda és Perszeusz is – szokás valamilyen kivetítőn mutatni az eredeti szöveg magyar változatát, de itt nem ez történt. A felfüggesztett keretbe vetített mondatok megfogalmazásuk miatt inkább nevetségesek voltak; főleg igaz ez annak fényében, hogy egyrészt többen ismerik Androméda és Perszeusz mitológiai történetét, másrészt, aki nem tartozott az előző táborba, elolvashatta az előadás ismertetőjéből. Idézek egy-két mondatot, amelyek annyira kínosak voltak, hogy megmaradtak emlékezetemben. Amikor Androméda szerelmet vall Perszeusznak, Fodor Beatrix, mint Androméda bejön, lírai áriába kezd, a kivetítőn pedig a rendkívül sokatmondó “Androméda szerelmes áriát énekel” mondat olvasható. A díszlet fontos eleme még a dobogó, itt mászkál a „nép”, azaz a kórus, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Vegyes Kara. Ők is kaptak egy „szellemes” kommentárt: az első felvonás elején, amikor Perszeusz, a megmentő még nem érkezik meg, a kórus éneke alatt “a nép könyörög a szörnynek, hogy ne bántsa Andromédát (hiába)” szösszenet olvasható. Elnézést, ha nem pontosan idéztem.

De térjünk vissza Sellyei Gábor díszletéhez. Az egyébként is kicsi színpadnak két olyan eleme volt, amelyet a szereplők használtak: ez pedig a kottatartó, és a mögötte lévő székek. A kottatartóból olvastak vagy mögötte álltak, a székekre leültek vagy előtte álltak. Egyébként pedig a szereplők ki-be járkáltak, az ormótlan hajóval és a többi „díszletelemmel” mit sem törődve. Ja, és el ne feledjem a csemballós hölgyet a színpad jobb oldalán, aki ugyan meglehetősen dekoratív volt, és szépen is játszott, de arra nem jöttem rá, miért helyezték ennyire előtérbe.

Nem tudtam megfejteni Cselényi Nóra jelmezeit, ugyanis férfiaknál öltöny, kisebb eltérésekkel (nyakkendő vagy ennek csokros változata), nőknél kosztüm vagy ennek nadrágos változata. Az igazsághoz tartozik, hogy Pál Tamás bevezetője (erről még később szót ejtek) miatt utánanéztem a Művészetek Palotája honlapján, ott pedig nincs kiírva jelmezes. Így rendben, de a programfüzetbe miért írták ki? Maximum azért, hogy a kedves néző jól szétröhögje magát.

Nézzük magát a produkciót! Szappanos Tibor visszalépése miatt Megyesi Zoltán énekelte Phineuszt, Asztalos Bence Képheuszt, Gál Gabriella Perszeuszt. Sajnos egyikük sem győzött meg arról, hogy otthonosan mozogna az antik opera világában. Asztalos Bencének néha voltak átélt pillanatai, a többiek inkább elénekelték, amit a kottában láttak. A már fentebb említett Fodor Beatrix tisztán és érthetően énekelt, de játékról nála sem lehet beszélni.

Apropó játék, nem véletlenül az éneklésről írtam előbb. Elfogadott dolog, hogy operának tekintjük a díszlettel és jelmezzel előadott darabot, amelyben a szereplők játszanak, a szöveget és áriákat kívülről tudják. Ez a minimum. Koncertszerű előadás az, amikor nincs díszlet és jelmez, a szereplők egy részének (vagy a fontosabb szereplőknek) nincs szüksége kottára és látunk csöppnyi játékot is. Koncerten pedig odaállnak a kotta elé és eléneklik, ami le van írva. Az Androméda és Perszeusz – hiába írták ki, hogy opera két felvonásban – jóindulattal is csak koncertszerű előadás. A darab ugyanis nincs megrendezve. Mert mi is egy operát megrendezni? Semmiképpen sem csak annyi, hogy valaki mikor jöjjön be, vagy menjen ki, álljon vagy üljön éppen. Merthogy több nemigen történt. De még olyan apró, ám jelentékeny hibák is becsúsztak, mint egy ária vagy duett közbeni csoszogás a színpadon, amikor is bejött a nép. Ez így kiábrándító.

Mellesleg Michael Haydn (aki a „nagy” Haydn testvéröccse) operája nem rossz, bár a Szombathelyi Szimfonikusok nem győztek meg arról, hogy kiváló lenne. A fúvósok rengeteg hibával játszottak, többször észrevettem, hogy nincs összhang a zenekarban. A kórus (karigazgató: Vinczeffy Adrienn) teljesített talán legjobban: náluk is akadtak hamis hangok, de összességében jó és összeforrott csapatot láttunk. Azt pedig, hogy nem képesek halkan jönni-menni, talán most ne nekik rójuk fel.

Viszont az előadás, bocsánat opera legnagyobb baklövése nem a fentebb leírtak bármelyike, hanem Pál Tamás bevezetője a kezdés előtt. Nyugodtan írhatnám, hogy mentegetőzés, mivel ez nem szólt másról, minthogy ez a mai produkció halvány árnyéka a tavalyi, Kőszegi Várszínházban előadott darabnak: nem fért be több díszletelem, a Szappanos Tibor helyett beugró Megyesi Zoltán még nem tudja rendesen a darabot (megjegyzem, mindenki olvasta a kottát, ha nem tudnám, nem esne le, hogy ki ugrott be két hete a produkcióba), meg hasonló zagyvaságok. Zagyvaságok azért, mert engem, mint nézőt, ez cseppet sem érdekel. Lehet, hogy a kőszegi előadás szuper volt és feledhetetlen, de én ma este jöttem operába, nekem most nyújtsanak valami érdekeset. Furcsa, hogy egy rutinos karmester ezzel nincs tisztában...

A Fesztiválszínház Androméda és Perszeusz című operáján nem volt ugyan teltház, de a közönség minden egyes áriát és duettet tapsolt, bele a produkció közepébe, Az énekesek ”vették a lapot”, s meghajoltak. Többek között ezért tartunk „itt”, hiszen bármilyen gyatra produkciót is simán lenyomnak a torkunkon, lépten-nyomon haknival, gyenge koncertekkel és operákkal, rossz darabokkal találkozunk színházakban.

A hülye közönség úgyis mindent megtapsol...

Korábbi sarkítások: