Sokan és sokszor megállapították már: nehéz a könnyű műfajt művelni. Mondják, jóval nehezebb a közönséget megnevettetni, mint megríkatni. Azt is mondják a hozzáértők, hogy a kabaré, a vígjáték akkor sikeres, ha véresen komolyan csinálják azok, akik erre adják a fejüket. A poén akkor csattan, ha jól ki van találva, és matematikai pontossággal időzítve. Mindezeket tudva, arcizmaimat jó előre kipihentetve ültem be a nagy csinnadrattával meghirdetett Budapesti Rádiókabaré csapatának hétfő esti előadására. Hogy akkor most ugyebár élőben lesz alkalmam élvezni, nem csupán a rádió hullámhosszán át, a magas szakmai színvonalon előadott jeleneteket. Aztán telt-múlt az idő, lassan már az első rész vége felé tartott a műsor, én meg ott ültem, és sehogyan sem tudtam elhinni, hogy ez nem az a kabaré, amire én számítottam. Amiről azt hittem, hogy majd poén poén után csattan, s a nagy ászok megmutatják, milyen is az igazi pesti kabaré. Még ha az erdélyieknek is készült. A szíves, vendéglátó erdélyieknek. Ahová olyan jó ellátogatni. Mert szép tájak vannak benne, a csapból is borvíz folyik (bár ahogy Bajor Imre "délceg" tartását elnéztem az előadás vége felé, leginkább jó kis székelyköményes csöpöghetett egyenesen a vénájába) és az ember lépten-nyomon kivénhedt, nyakba harapós Drakulákkal találkozhat. No, meg fölállíthatja — ne tessék felszisszenni — ágas-bogas családfáját. Vissza Erdélybe, hallhatja majd a felhívást a minket rajongva szerető anyaországi, vagy a már áttelepült (több állampolgársággal is rendelkező) sok-sok honfitársunk szombaton a Kossuthon, s aztán fiastól-lányostól meg sem állnak, míg föl nem fedezik maguknak (újra) fentebb ecsetelt, szép tájainkat. (Ez volt a kabaré "pártoljuk az erdélyi turizmust" része). De leginkább azok fognak meghatódni s gyorsan visszatelepedni, akik csak azért húztak el innen – hogy pestiesen fejezzem ki magam –, mert látták, hogy csak úgy folyik el a semmibe Erdélyország sok szép vize, pedig milyen jól meg lehetne élni belőle.

Mire szép lassan, unalmasan lecsordogált az előadás második része, s mi már mindent tudtunk a székely észjárásról, az édes anyanyelvünkről, s túl voltunk a kolozsvári bíró és Mátyás király sótlan történetén, valamint a testi gerjedelmek túlfűszerezett ecsetelésén, azon kaptam magam, többedmagammal talán, hogy arcomra fagyott a mosoly, pedig nevetnem kellett volna. Jóízűen.

Köllő Katalin, Kolozsvár

( A rádiókabaré áprilisi száma 2004. április 3-án hallható a Petőfi Rádióban)

Korábbi sarkítások: