A kísértet ugye bejárja. Elvben. Esetünkben igazából nem járja be, csak van, aki szeretné, ha bejárná, például Nagy Sándor, a szocialista párt új erős embere, így aztán - és néhány más jel is ezt erősíti - a korporatív gondolkodás kísértete reális, legfeljebb nem járja be.

Nagy Sándor azonban határozottan nem bánta volna, ha másról is beszélhetett volna Szájer Józseffel, mint arról a pár nevetséges kétharmados törvényről, amit akkor is megszavaznának, ha nem egyeztetnének, elvégre könnyen lehet, hogy a volt SZOT-főnök visz be minket az EU-ba, és akkor Brüsszelben megkérdik tőle, hogy well, Sándor, did you vote for the kétharmados törvények, és akkor pirulhat a Sanyi, hogy no, we did not want the Fidesz to bekaszál all the szavazat. Nem, az MSZP EU-pártiságában a Fidesz sem kételkedik, az ejrópunjó még Hornnak sem volt vitatéma, pedig hát. Két dolog miatt akartak a fiatal demokraták tárgyalni a szocikkal: egyrészt nyilván puhatolózni kellett a külső támogatás tárgyában egy olyan helyzetben, amikor egyáltalán nem volt biztos, hogy Torgyán távozásával nem borul a koalíció; másrészt, miután minden és mindenki szét van verve, be van darálva polgárilag, muszáj párbeszéd- és kompromisszum-készséget felmutatni.

A Fidesznek a dolog koncepcióját illetően messzemenően igaza volt: normálisnak, mi több, demokratikusnak mondható dolog, hogy a vezető kormánypárt a legnagyobb ellenzéki párttal konzultál a hátralévő egy év törvényhozási minimumáról, a kétharmados törvényekről (honvédelmi reform, vezérkari integráció, egyházi törvény, alkotmánybírósági és médiatörvény-módosítás), oszt ennyi. Kormányozni azonban sajna ők kormányoznak, lévén van egy választójogi törvényünk, amelynek útvesztői oda vezettek, hogy 1998-ban ez a polgári-kistermelői koalíció kapott mandátumot kormánycsinálásra. Ami a demokrácia szerves része. Aki tehát azzal állít oda, hogy saját ellenzéki gazdasági és szociális programját kéri számon a kormányerőkön, és mégcsak nem is nyílt színen, az ülésteremben, hanem zárt ajtók mögött, potenciális mutyizás nicht ausgeschlossen, az bizony korporatív álmokat dédelget.

A mindig frappáns Nagy Sándor konkrétan úgy fogalmazott, hogy nem a kétharmados törvényekről, hanem “a társadalom kétharmadát érintő fontos kérdésekről” lett volna jó tárgyalni. A Népszabadság szerint: “példaként említette, hogy a költségvetés pluszbevételeiből emeljék a nyugdíjakat, a közalkalmazottak bérét, és többet fordítsanak az oktatásra, az egészségügyre, az agráriumra.” Csak emlékeztetőül: a költségvetés plusz bevétele úgy 100 milliárd forint. Amiről ott benn beszéltek volna, a kis szobában, ahol se ülésterem, se kamera, se mikrofon, se egyéb más, társadalmi kontrollnak látszó tárgy. Így megy ez. Azaz ment volna, ha Kövér doktor be nem tesz a szoci reményeknek egy Hornról szóló otromba aranyköpettel, ami hamar véget vetett a gyereknapnak. Azóta az történt, hogy Kovács László bekeményített, közölte, kizárt a nagykoalíció a Fidesszel (egyébként napokkal korábban ő is mindenről tárgyalt volna velük, még a választójog módosításáról is, ami most szép, így egy évvel a választások előtt), Vitányi Iván pedig a Marginális Szocdem Platform ülésén azt mondta, egyáltalán nem kizárt a nagykoalíció a Fidesszel, elvégre “van olyan történelmi korszak, amikor az egész népnek össze kell fogni egy jó cél érdekében.” …Tör előre ifjú seregünk - fejezi be memóriánk a mondatot. Hard disc-ünkön egyébként az is le van mentve, hogy volt idő, amikor az egész nép összefogott, pardon, jól összefogták fentről, egy jónak nevezett cél érdekében. Nem vált be.

Praktikusabb vizekre evezve: Ausztriában a két nagy néppárt szoros és megbonthatatlan korporatív országlása hozott elő egy Jörg Haidert. Hogy mást ne is mondjunk a korporáció kísértetéről.