Megkezdődött az olvasás éve, az olvasás évét a rendes évi könyvhét nyitotta meg, a rendes évi könyvhetet pedig még kezdés előtt úgy két órával nem más, mint a miniszterelnök nyitotta meg egy önjelölt dedikálási akció keretében. Sütött a nap, fújt a szél, Dimitrij Lénáról mesélt, Orbán Viktor pedig közvetlenül Schmuck Andor standja mellett önfeledten dedikált, így múlt el az aznap délután dicsősége.

Joggal kérdezhetik most, hogy milyen könyvet írt a miniszterelnök. Joggal válaszolhatjuk, hogy semmilyet: neki írtak egyet, a vele készült heti rendes szerdai rádiós izé van most összegyűjtve, az összegyűjtést a két, mindig pontos, szakszerű és kritikus közszolgálati kérdező, Hollós János (Krónika-vezető) és Kondor Katalin (időközben rádióelnök) gyűjtötte műplüssbe, de úgy, hogy a kérdések piros, a válaszok zöld betűkkel vannak szedve, és erre az etnogányra jön ez a bizonyos vörös, hogy nem mondjuk: népi-orbánus műplüss vagy mi, napi politikai minta érték nélkül, ötezer példányban - na ezt dedikálta a köztársaság miniszterelnöke a könyvhét alkalmából, és ez úgy mutatja a mai kulturális-közállapoti későkádárt, mint cseppben a tenger, ha ez nem képzavar.

Az első számú probléma ugye rögtön az, hogy miért dedikál valaki egy olyan könyvet, amit nem ő írt, csak lenyilatkozta (ez olyan kategória, mint a felvállal vagy a ledegradál), a lenyilatkozást valaki lepötyögte, valaki más kiszínezte, megint más kiszedte, megint valaki más azt a címet adta neki, hogy Szerda reggel, a kiadó, bizonyos Püski, jól kiadta, az icipici közönség meg jól megette. A piac az piac, nincs az a kulturális kereslet, amire nálunk ne volna kínálat. Ha Orbán ezt a könyvet dedikálja, akkor végül is a bányaügyi ÉS-tényfeltáró kötetet is az orra alá lehetne dugni, “Ószabó Attilának és Vajda Évának, szeretettel”, netán.

A második számú probléma a kötet címe. Szerda reggel: műfaj- és Zeitgeist-történeti állandót, a hűséges tekintetű újságírói lihegés meghitt légkörében történő permanens kinyilatkoztatást sugallja. Mint valamit, ami létező. Az Orbán-kötet több, mint interjúgyűjtemény, de kevesebb, mint írott történelem. Mi is a megfelelő szó? “Kordokumentum.” Köszönjük, Hollós János, már a nyelvünk hegyén volt. Hollós halálkomolyan “kordokumentumnak” nevezte a művet, ilyen erővel ugye egy tegnapi mínuszos újsághír vagy egy hetvenes évekbeli Hofi-konferansz is kordokumentum. És miért? “Mert szerinte” - írja az Index - “ennek segítségével 100 év múlva is nyomon követhető lesz a magyar politikai élet.” Politikai élet tehát a Krónika főszerkesztője szerint az, amit a miniszterelnök mond, ezt kell plüssbe kötni, ezen én sok közszolgálati tényező helyében elgondolkodnék.

“Hollós úgy látja: a miniszterelnöki interjú nagy szakmai kihívás, amit a legliberálisabb adó sem utasítana vissza. Hiába mondják, ez máshol nem szokás, az azért nagy dolog, hogy heti tíz perc erejéig rendelkezésre áll az ország egyik legfontosabb embere - jelentette ki a Kossuth Krónika főszerkesztője. ” Nem tudom, egyértelmű-e, mitől Monty Python ez az egész, de bízom az olvasó józan belátásában.

Van itten még egy aprócska probléma. Az 101 interjút tartalmazó kötet akkor is gáz lenne, ha két vérprofi újságíró készítette volna, akik úgy döntenek: csak és kizárólag egyetlen személlyel készült 101 interjújukat teszik közzé. De enyhén szólva nem két vérprofiról van szó, és bár a köztársaság miniszterelnöke kiváló kommunikációs képességű, egyáltalán nem buta fiatalember, mégsem az a személy, akinek minden egyes szerda reggeli gondolata érdekes volna. Ráadásul ilyen kérdéseket bizony ő sem érdemel a két, “nagy szakmai kihívásban” utazó riporter részéről (ezek május-júniusi példák, a MEH honlapjáról, szemléltetés végett):

(Hollós János): “Tegnap óta Kondor Katalin lett a Magyar Rádió elnöke. Eddig vele felváltva készítettem a miniszterelnöki interjúkat. Ezentúl Katalin gondolom nem jön, viszont lett elnöke nem egészen egy év után a Magyar Rádiónak. Ezzel ugye minden közszolgálati intézménynek, ha jól tudom, legitim vezetése van. Ön szerint változik valami a magyar médiahelyzetben, vagy továbbra sem tudnak megegyezni ez ügyben a pártok?”
(Ugyanő egy kérdéssel később): “Azért, ha megenged egy kritikai megjegyzést, szóval versenyezni egyenlő technikai feltételekkel lehet, szóval úgy nem nagyon, ha mi Trabanttal megyünk és a pályatársak mondjuk Forma-egyes autókkal. Gondolok itt arra, hogy mi egy recsegő középhullámon szólunk, a miniszterelnöki interjúk is egyébként, míg a konkurensek ugye nyugati normás, nyugati frekvenciákon gyönyörien hallhatóan. Így elég nehéz egyenlő feltételek nélkül versenyezni, de igyekszünk mindenesetre.”

Vagy vegyük Kondor Katalin egy könyörtelen, konfrontatív kérdését: “Most viszont katonaság után egy elég merész fordulattal kultúráról szeretném kérdezni. Két történelmi film is készül idehaza: a Hídember és a Bánk bán, és a készítésük híre azonnal hatalmas vitát indikált a kulturális életben. A filmszakma azért háborog, hogy az ezekre fordított pénz önmagában akkora, mint az összes többire jutó támogatás. Vélhetőleg egyébként nálunk azért kell állami pénz egy-egy ilyen filmvállalkozás megvalósítására, mert hiszen nincsenek valóságos producerek, nincsenek olyan nagy pénzzel rendelkező vállalkozók még idehaza, akiknek érdekük lehetne az, hogy mondjuk támogassanak egy magyar történelmi filmet, mert gondolom, egy külföldinek ebben semmi biznisz nincsen, se lelkileg, sem valóságosan. Mindenesetre érdekelne a véleménye, hogy jogosnak tartja-e a filmszakma vádjait, és igazságosnak tartja-e a támogatást?”

Na jó, búcsúzóul egy jól feltett Hollós János-kérdés, a nagy sikerre való tekintettel: “Státustörvény. Ellentmondó információk láttak arról napvilágot, hogy mit szóltak ehhez a szomszédos államok kormányai, különös tekintettel Szlovákiára és Romániára, mert éppen a keddi egyik Krónikában hallottam, hogy a román külügyminiszter úgy interpretálta az itt megjelent véleményeket, hogy valószíni félrefordították a státustörvénnyel kapcsolatos véleményét, mert egyelőre még nincs rossz véleménye, de tanulmányozni kívánja ezt a törvényt. Dzurinda szlovák miniszterelnöknek milyen aggályai voltak?”

Aki tovább akar élvezkedni a kis magyar poszt-neokádárizmuson, menjen a MeH honlapjára, Viktor fotója alatt ott van az összes interjúja, és akkor nem kell 2500 forintot perkálni a Szerda reggel-ért. Ugyanott lehet neki mailt is küldeni - hátha egy nap válasz is érkezik.



Azt, hogy másként is lehet valaki újságíró, riporter, Hégető Honorka példája bizonyítja. Kiváncsi volt, ezért tudott jól kérdezni. Szerény volt, utálta a nárcizmus magamutogató üldözötteit. És még szíve és lelke is volt. Milyen jó lett volna még sokat együtt röhögni szervilis és ostoba pályatársainkon. Ehelyett egy autó ablakán keresztül elszállt az életünkből. Gyászunk örök.