Vannak-e esélyei a radikális liberalizmusnak? Első pillantásra nincsenek. Magának a rendszerváltó liberalizmusnak sincs sok esélye ma Magyarországon, nemhogy egy radikálisan értelmezett szabadelvű gondolatnak, amely visszanyúl a klasszikus-liberális értékekhez, egyben kész a gyökeres, modern-posztmodern megújulásra is.
Hamarosan ismét választhatunk, de azt kell látnunk, hogy mára erősen leszűkültek a választás lehetőségei. A szabadelvűség szinte nem is opció már. Két antiliberális, állambarát, állambarátsága okán nem véletlenül erősen korrupt, centralizáló, jóléti-osztogató, a piacot csak kényszerűségből elfogadó hatalmi tömb verseng a kegyeinkért. Mérlegelhetjük a kisebbik-nagyobbik rosszat, vagy a liberális párt választási esélyeit — tény, hogy lassan ideje elgondolkodni a magyarországi liberalizmus SZDSZ utáni helyzetén. Jelentős hiba lenne, ha a szabadelvűség nem maradna fenn civil egyesületek, alapítványok, baráti társaságok, lapok formájában. Rövid távon. Hosszú távon pedig a cél a liberalizmus minőségi megújulása, radikális újjáértelmezése kéne hogy legyen — épp a fennmaradás érdekében.
Fiatal demokraták helyett magyar polgárokat kaptunk az egyik oldalon, liberális gazdasági-politikai program helyett pedig úgynevezett szabadelvű hitvallást a másikon. Az egyik párt valamikori liberalizmusáról egyre kevesebbet érdemes beszélni, ők maguk is hallgatnak róla, beszélnek helyettük a — na jó — konzervatív tettek és a szélsőpolgári erőknek tett napi szintű engedmények. (Egyébként ennyit a generációs váltásról.) A másik párt még tartja magát, egyelőre parlamenten belül, viszont egy néhány évvel ezelőtti balközép fordulattal feladta az állam méretének érdemi csökkentését, ehelyett időnként „civilizatórikus", emberi-jogi feladatokat talál a kormányzatnak.
Éppen ezért azonban, második ránézésre, rá kell jönnünk: csak egy radikálisan értelmezett, eredeti jelentésében komolyan vett, ugyanakkor új értékekkel gazdagított liberalizmus lesz képes megfelelni a — szerencsére globalizálódó — XXI. századnak, lesz képes alternatívát nyújtani a jobboldali populizmus és a baloldali szociális demagógiával szemben.
A magyar közgondolkodást újra az etatizmus kísértete járja be. A rendszerváltott Magyarország régi és új erői szent háborúba kezdtek a rendszerváltás liberális-demokrata konszenzusa ellen. A Fidesz-kormány alatt erősödött a rendőrség, az ügyészség, az APEH szerepe; kérdésessé vált állam és egyház szétválasztása; leépült a parlament ellenőrző szerepe; megtörtént a közszolgálati Magyar Televízió agresszív és valószínűleg törvénytelen birtokbavétele; áll a privatizáció, sőt, lassú visszaállamosítás kezdődött a gazdaságban, az autópályákat haverok nem építik; jön legalább három új adófajta; a nyugdíjreformot befagyasztották; az egészségügy tervezett átalakítása egy vicc.
A miniszterelnök, aki nem is olyan régen még liberális politikai és szabadpiaci gazdasági elveket vallott, két éve Pannonhalmán járt, ahol az MTI tanúsága szerint a következőket közölte: „Az előttünk álló néhány esztendő alatt eldőlhet, megújítjuk-e Magyarország nyugatias, keresztény, polgári hagyományait, vagy elmerülünk az értéksemlegesnek mondott, de valójában értéktelen fogyasztói kapitalizmus és szocializmus legrosszabb vonásait egyesítő posztszocialista zűrzavarban." Meglepő és mulatságos. Magyarország miniszterelnöke értéktelen fogyasztói kapitalizmusnak látja a nyugati világot, a modernség értékrendjét, és a szíve mélyén nem a multikulturális, sokszínű Európához, hanem valamiféle keresztény-polgári hagyományokhoz szeretne felzárkózni, nem csoda tehát, hogy odébb is vitte pártját egy internacionáléval.
Az ellenzéki oldalon is kevés a remény lenne liberális megújulásra. A Szabad Demokraták Szövetsége a partvonalra került. Az SZDSZ vezetői nem bíznak már kellőképpen a liberális hívószavakban, a piacpárti alapértékek hangsúlyozásában, a szabadság napi szintű védelmében. A klasszikus liberalizmus gondolkodói, közgazdászai helyett a Szonda Ipsos és a Medián felméréseire figyelnek, és mivel azt látják, hogy amit eddig hirdettek, az népszerűtlen, olyan elvi nyilatkozatot szerkesztettek, ami inkább a népszerűséget hajhássza, mint a liberális alapértékeket, a szabadpiaci eszméket, az állam-kritikus elveket. Utcai Tetthely-sajtótájékoztatók formájában kullognak a Fidesz által tematizált politika nyomában, és aztán csodálkoznak, ha.
Alig néhány éve még, hogy a Szabadelvű hitvallás című SZDSZ-dokumentum öt alfejezetben taglalta, hol mindenhol lehet fontos esélyteremtő, szociális feladata az államnak, és szinte mellékesen ilyen mondatok is előfordulnak benne: „Az állam lehet szabályok lefektetője és működtetője; a stabilitás biztosítója; szolgáltatások, szociális és civilizatórikus feladatok szervezője, esetenként átvállalója; a köz- vagy magánszektor megrendelője; végül kivételesen — a termelésben, szolgáltatásban — vállalkozói szerepbe is kerülhet." Az államnak azonban, amelyik akkor jó, ha éjjeliőr, nem feladata a társadalompolitika, a szociális gondoskodás, a vállalkozás. Erre való a piac és a civil szféra. Már ha liberálisak vagyunk. Bármit értünk is társadalmi igazságosságon, a kormányzat nem az a szerv, amely a társadalmi igazságosság nevében döntéseket hozhat.
A magyar liberális demokrácia, a köztársaság eszméjének fennmaradása szempontjából azonban tragikus következményei lesznek, ha az SZDSZ a következő választáson kiesik a parlamentből. Akkor végképp kiteljesedik az antiliberális konszenzus, amelyben az erős baloldali párt váltógazdálkodja majd az erős jobboldali pártszövetséget. Akkor a Kis János által anno tökéletesen leírt háttéralkuk egyensúlya, a paktumok kölcsönös sakkban tartása garantálja majd a demokráciát — de ez a demokrácia már nem az lesz, amit a rendszerváltás alapító atyái és anyái megalkottak. Az új, felturbózott, 2.O-ás változatú demokrácia EU-konform, de nem szabad; szociálisan juttat, de előtte jól megadóztat; bizonyos jogokat garantál, de elmegy a törvényen kívüli forgatókönyvek határáig.
Eljött az ideje, hogy a liberális demokraták szellemileg új alapító atyái és anyái legyenek egy megújult liberalizmus-felfogásnak. Ha ugyanis a liberalizmust nem fogalmazzuk meg radikálisan, ha hagyjuk, hogy az egyik párt megtagadja, a másik pedig felpuhítsa, akkor el fog veszni.
Ma már nem elég bízni a kormányzat meglévő kontroll-intézményeiben, a köztársasági elnökben, a parlamentben, az alkotmánybíróságban, a független igazságszolgáltatásban, az ombudsman-okban, a létező checks-and-balances-ben, a hatalmi ágak szétválasztásában. Igényként kell megfogalmazni a limitált funkciójú éjjeliőr-államot. Állam és egyház szétválasztása mellett követelni kell állam és gazdaság, állam és oktatásügy, állam és egészségügyi ellátás, állam és nyugdíjbiztosítás, állam és kultúra-finanszírozás, állam és média hatékony szétválasztását, a tb és az állami holding maradékának gyors privatizációját. Magától értetődő az is, hogy nem létezhet olyan civil szervezet, amely — a két 1%-os törvény juttatásain túlmenően — akár csak egyetlen forintot is kap a költségvetésből.
Az új, radikálisan értelmezett liberalizmus túllép nemzeti és nem-nemzeti szabadelvűség nevetséges szembeállításán. Az új, radikális liberalizmus magától értetődően libertárius, az állammal szemben szkeptikus. Lord Acton mondta, hogy a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút módon korrumpál. Ezért a libertáriusok nem morális jóként kezelik a kormányzatot, hanem szükséges rosszként, amelynek azonban fontos feladata a törvényes rend védelme, az egyenlő alkotmányos jogok érvényesülése, az önkéntes szerződések betartatása, a polgárok fizikai biztonságának, védelmének garantálása. Ennyi, és nem több. Ezen túlmenően lényegében nincs olyan terület, amelyet a valóban szabad piacgazdaság és a civil szféra ne tudna lefedni.
Az új, radikális liberalizmus a szabad egyén jogait fogalmazza meg. Nem állami programokat hirdet, hanem szocális és ökológiai korlátoktól mentes kapitalizmust és erős civiltársadalmi önszerveződést; nem követel kvótákat, pozitív diszkriminációt (ami csak fordított rasszizmus), és főleg nem hirdet új osztálypolitikát. Ahogy Friedrich August von Hayek fogalmazott: „A liberalizmus nem idegenkedik a fejlődéstől és a változástól; és ahol a spontán változást a kormányzó hatalom elfojtja, ott az államvezetés nagymértékű megváltoztatásáért száll síkra. (...) A liberális szerint a világ legtöbb részén a lehető legsürgősebben teljesen el kell söpörni a szabad fejlődés gátjait. (...) A liberális álláspont a bátorságon és az önbizalmon alapul, a készségen, hogy engedjünk szabad folyást a változásnak, még ha nem is tudjuk előre megmondani, hogy hová vezet."
Bátorság, önbizalom. A radikális liberalizmus erősen individualista. Az egyén szabadsága: veleszületett joga és felelőssége.
Szabadságom onnan ered, hogy önmagamat birtoklom. Individuális szabadságom, erkölcsöm és méltóságom teljesen elválaszthatatlan tulajdonomtól, amely tulajdonom megkérdőjelezhetetlen. Szabad egyénként enyém a testemet és lelkemet érintő választás joga. Azt gondolok és teszek, amit akarok, addig a pontig, amíg nem sértem vele mások szabadságát. Más egyénekkel való konfliktusaimat nem hatalmi szóval, hanem önkéntes szerződésekkel oldom meg. Képességeimet áruba bocsátom a szabad piacon, amely maga a spontán rend. Az államosított gazdaság és kultúra nem más, mint a központilag szervezett káosz és erkölcstelenség. Természetesen maradéktalanul betartom egy limitált hatáskörű államhatalom törvényeit, hiszen abban a saját szabadságom és az egész gazdaság szabadságának alkotmányos garanciáját látom.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy csak akkor lesz esélye a radikális szabadelvűségnek ma Magyarországon, ha igény lesz rá, ha tehát eltűnik az életünkből az etatizmus kísértete. Azonban ahogy nő a társadalmi és gazdasági bizonytalanság, ahogy a civilizálatlan barbárok fenyegetése az egész szabad világot elbizonytalanítja, úgy nő nálunk is az igény a megbízhatónak tartott, barátságos, de határozott állami kéz iránt. Megszoktuk. Az évszázados kollektivista őrületek egy rövid történelmi pillanatra, a rendszerváltás idejére megszakadtak. Ma már múlófélben az eufória, a liberális demokrácia intézményei adottak, de napi szinten látjuk, hogy kijátszhatóak, nevetségessé tehetők.
Új szempontokra, radikálisabb szabadságvágyra van szükség. Az etatizmus kísértete akkor vonul ki a társadalomból, ha előtte kivonul a legfontosabb helyről: a fejünkből. Mi ebben megpróbálunk segíteni: egy kattintásnyira vagyunk Öntől, www.hayek.hu alatt.
