Amerikai szépségversenyek visszatérő motívuma, hogy a gyönyörű jelöltek, amikor arról faggatják őket, mi a legfontosabb céljuk az életben, egyöntetűen rávágják: „a világbéke!" Hurrá, vastaps. Tényleg, miért nem gondolunk erre többet, hogy világbéke kellene? Ha mindenki egyszerre gondolna a világbékére, talán ki is törne még ma, de legkésőbb szombat délután, és akkor még este elérjük a nagyfilmet a tévében.

Bozóki András Kontextus-beli Izrael- és szolidaritás-kritikájának magva nem különbözik gyökeresen a fenti logikától. A világ egy kicsit jobb, békésebb hely lenne, a békés egymás mellett élés netovábbjához vezetne, ha mindenki mindenkivel szolidáris lenne, elvégre minden népnek annyi baja van, annyi keresztet kell cipelnie, annyira elnyomott áldozat valahol, hogy szinte mellékszál, hogyan is került jelenlegi helyzetébe, és merre is található (ha nem is a nép, mint olyan, de legalább a politikai elitje) a regionális tettes-áldozat skálán. Bozóki, ha jól értem, egy etnicista, zsidó nacionalista szolidaritási nyilatkozat liberális kritikáját próbálja megfogalmazni – hogy ez nem sikerült, talán annak köszönhető, hogy építő szándékú kritikája nem lép túl a hagyományos baloldali „legyünk jó fejek/akarjunk világbékét/le a mindenkori elnyomással" attitüdön. Jóval súlyosabb problémája írásának, hogy előítéletekbol és téves előfeltevésekből jut el következetes módon téves konklúziókhoz, s teszi mindezt liberalizmus címszó alatt.

Amikor tavaly év vége felé tetőfokára hágott az izraeli civilek elleni palesztin szuicid terrorhullám, barátaimmal, Szántó T. Gáborral és Gadó Jánossal, a Szombat szerkesztőivel elhatároztuk: szolidaritási nyilatkozatot bocsátunk útjára, amelyben elsősorban zsidó identitású prominens polgártársainkat kérjük arra, álljanak ki nyíltan a zsidó állam mellett, egy olyan időszakban, amikor végre egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá, hogy a Hamász/Dzsihád/PFSZ-terror nemcsak egyes izraeli polgárokat, de az ország puszta létét is támadja, fenyegeti. Kifejezetten zsidó coming outra gondoltunk, a szó tág értelmében, azt reméltük, hogy akinek akár egyetlen aspektusból is (érzelmi/vallási/kulturális/cionista/nemzetiségi) fontos a zsidó identitás, az ezt vállalja is aláírásával, elég a maszatolásból. Arra gondoltunk: legyen ez most az egyszer elsősorban zsidó ügy, túl minden emberi jogi univerzalitáson – tudva tudván, hogy az is, természetesen. A reakciók azonban leeresztették a próbalufit, teljes volt a kiakadás: hogy jövünk mi ahhoz, hogy; miért feltételezzük őróla, hogy; miért nem elég magyar/szolidáris/univerzális jó emberként aláírni, hogy.

Így lett a szöveg az, amit most Bozóki András a szemünkre vet: „Mi, magyarországi zsidó értelmiségiek és barátaink, tudjuk mit jelent a családtagok elvesztése, ártatlan fiatalok értelmetlen halála. E nehéz napokban, hetekben szolidárisak vagyunk a zsidó állammal. Együttérzésünket fejezzük ki Izrael népével, osztozunk az áldozatok családtagjainak gyászában. Támogatjuk a terror elleni küzdelmükben mindazokat, akik meg akarják teremteni Izrael békéjét, biztonságát, zsidók és arabok erőszakmentes egymás mellett élését." Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy éppen liberális oldalról kapjuk meg a nacionalizmus, elfogultság és etnocentrizmus vádját, egy olyan szerzőtől, aki az átkos etnopolitikai konfliktuson elegánsan túllépve általános emberi-jogi kiáltványt fogalmaz meg – amely kiáltvány egyetlen apró hátránya, hogy eltűnteti a tetteseket és az áldozatokat, sőt, az etnikai hovatartozásokat és politikai identitásokat is, ezért talán nem is annyira liberális, inkább álhumanista és hazug.

„Már egy ideje megfigyeltem, hogy Magyarországon nem kevesen akadnak, akik saját nyugati identitásukat Izraelhez való viszonyukból vezetik le. Nem az Izraelhez való viszonyukat határozza meg nyugati identitásuk, hanem éppen fordítva" - döbben meg szerzőnk nevek említése nélkül, csatlakozva TGM Népszabadságbeli ópuszához, amelyben a neves baloldali publicista Tatár Györgyöt és minket, a Szombat körét vádolja „zsidó nacionalizmussal." Nem véletlen, hogy sem TGM, sem Bozóki nem áll elő bizonyítékkal, kiderülne ugyanis, hogy nincs ilyen, a vázolt fenomén nem létezik. Ami viszont van, az 1 db intellektuális zavar: mindenkinek lehet nemzeti identitása, csak a zsidóknak nem, ha meg igen, az automatikusan súlyos nacionalizmus, ha pedig liberális értelmiségiek vállalják, hogy zsidók (a szó valamilyen értelmében), azzal automatikusan megszűnnek liberális értelmiségieknek lenni.

Érdekes dolog ez. Én úgy látom, a magyar „liberálisok" (dekódolva: szocdem jó emberek) kifejezetten szeretik, ha mondjuk a cigányok büszkék nemzeti identitásukra, velük együtt ők is romáknak nevezik őket, egyébként nagyon helyesen, és az is helyes, hogy örülünk, ha büszkék magukra, és romákként azok, amik: művészek, politikusok, vállalkozók, polgárok. Ez még nem etnopolitizálás, ahogy az sem, ha egy (ein) liberális értelmiségi mondjuk horrobile dictu magyarnak vallja magát, a liberalizmus republikánus vagy nemzeti kiegészítéséről értekezik jelentős lapokban, senkiben fel sem merül, hogy rohadt nacionalista, ill. rohadt antiliberális. Nem, mert nem az, természetesen.

Hogyan is ütközhetne a liberális individualizmus az egyéni nemzeti, vallási, egyéb identitással? Sehogy, már ha komolyan vesszük a liberalizmust. Bozóki azonban abból indul ki, hogy egy (ein) zsidó ebben a közegben jobban teszi, ha szépen beleasszimiliálódik a jóemberek által felkínált univerzalista emberiségbe, amelyben legfeljebb szép (liberális) lehet, okos (zsidó) nem. Hogy is van ez? Mi is a probléma pontosan? Miért is „a kritikai alapállás feladása" az Izrael melletti kiállás?

Nem menti, hanem súlyosbítja Bozóki kritikáját a közel-keleti helyzettel kapcsolatos teljes ignoranciája. „Pedig az egyik terror léte nem igazolhatja a másikat, az öngyilkos terroristák nem igazolhatják az állami terrorizmust. Mindkettő borzalom" — írja. Izraelnek eszerint ölbe tett kézzel kellene várnia újabb és újabb merényletekre, mert ha reagál, akkor állami terrort követ el, és ami még rosszabb, megszűnik liberálisnak lenni. A csúnya ellenség, mondja a „liberális" jó emberekkel együtt Bozóki, csak az állami hadsereg, az állami egyenruha, az állami tank lehet, a szép áldozat státusára meg ott van egy fotogén módon elnyomott nép, amely tehetetlen dühében mi mást tehet, mint.

Aki egy kicsit is ismeri az izraeli-palesztin konfliktus történetét, tudhatja, hogy nem Izrael akarja megakadályozni a palesztin állam létrejöttét, hanem az egyre befolyásosabb palesztin radikálisok akarják ellehetetleníteni a zsidó államot, amelyet soha egyetlen térképükön sem tüntetnek fel. 1948-ban arab államok rohanták le Izraelt, 1967-ben ők készültek újabb rohamra, 1973-ban meg is tették, ma pedig a Hamász és az Iszlám Dzsihád folytat megsemmisítő, szuicid kommandó-háborút és intifádát Izrael civil lakossága és territóriuma ellen, a PFSZ-vezérkar áldásával, iráni, iraki, szíriai, libanoni és egyéb baráti segítséggel. Akár bal-, akár jobboldali kormánya volt Izraelnek, akár nagykoalíció van, mint most, egy dolgot mindig világossá tett: kész tárgyalni egy palesztin állam létrejöttéről, a határ- és területkérdésről, ha Arafaték garantálják a terror leállítását. Ez a mai napig nem történt meg, az eredményt naponta látjuk a híradókban.

Nem érdekel, hogy kik kezdték a „szörnyű konfliktus-sorozatot", kedves András? Ki vitatja, hogy a palesztinoknak vannak emberi jogaik? Izrael vagy az az arab világ és az a PFSZ-vezetés, amely miatt a mai napig nem jöhetett létre egy békés, demilitarizált palesztin állam Izrael mellett? Ki hagyta ott Camp Davidet 2000-ben, kedves András, Barak vagy Arafat? És pontosan mi járt a fejedben, amikor azt írtad, hogy „a hidegvérű terror azoknak a szélsőséges palesztin és zsidó erőknek az érdeke, amelyek meg akarják torpedózni a békefolyamatot"? Honnan ez a bátor, humanista egyenlőségjel?

Lenne nekem is konstruktív szövegjavaslatom, így írásom végére érve. Ha nagyon következetesen végiggondoljuk Bozóki nyilatkozat-tervezetét, akkor, ha ma lenne a varsói gettófelkelés, az alábbi (környezetbarát papírra nyomott) emberbarát szöveg alá kéne aláírásokat gyűjtenünk:

„Fájdalommal és felháborodással értesültünk a varsói gettóban történt kétoldalú erőszakról. Mi, magyarországi jó emberek egyöntetűen elítéljük a varsói gettófelkelést és a rá adott sajnálatos, erőszakos náci választ. Az erőszak erőszakot szül. A zsidó gettó és a náci Németország létét fenyegető szervezett erőszak azoknak a szélsőséges náci és zsidó erőknek az érdeke, amelyek meg akarják torpedózni a békefolyamatot, zsidók és nácik békés egymás mellett élését." Ha ez nem teremt világbékét, akkor semmi.